Főmenü:
„Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket.
Maradjatok meg szeretetemben.” (Jn. 15.9 )
Kedves Látogató. Honlapunknak ezt az oldalát nyitva hagytuk. Ezen a helyen különféle elmélkedésekre fogsz bukkanni, más és más szerzők tollaiból. Főleg a Szentírásból veszünk idézeteket, de közimsert keresztény íróktól is olvashatsz majd. Az elmélkedések szerzői a VHH tagjai, ezért ne lepődj meg, ha személyes példákkal is alátámasztják elmélkedésüket. Köszönjük Nekik és az Úrnak, hogy sugallatával elindította ezt a rovatot.
Sok szeretettel: a szerkesztők
Krisztus Király ünnepe 2015. november 22.
Méltó a Bárány, akit megöltek, hogy övé legyen a hatalom, az isteni méltóság, a bölcsesség, az erő és a tisztelet. Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-
(Jel 5, 12;16)
Jézus Krisztus életem királya
A régi időkben a legfőbb hatalmat birtokló azzal kezdte működését, hogy megkoronázták. Ugyanakkor a megkoronázás kifejezést szoktuk abban az értelemben is használni, hogy valamit befejez, a végső elem a helyére kerül. Krisztus Király ünnepét ebben a második értelmezésben láthatjuk a liturgikus évben. Lezárja, megkoronázza évünket. Mit jelent ez? Leginkább azt, hogy olyan életem épülete, amelyre odaillik, amelyre rátehető Krisztus. Vagyis egyre jobban hozzá hasonulok.
Amikor évről évre szemléljük Krisztus életét, a születése körüli eseményeket, szenvedését, halálát, feltámadását, ezzel egyre jobban megismerjük tanítását, felfedezhetjük, miben, hogyan tudom hozzá alakítani életemet.
Az egyházi év vége alkalmat ad arra, hogy visszatekintsünk. Miben sikerült előbbre lépnem? Minek tudtam örülni? Hogyan alakultak kapcsolataim? Ebből természetesen az is következik, hogy mit szeretnék változtatni, mire szeretnék jobban figyelni.
Minden vasárnap alkalmat ad a megállásra, a körültekintésre. Felnézhetek az Égre, ránézhetek a mellettem élőre, megnézhetem a következő hét feladatait. Krisztus Király ünnepe mindezt az egész év távlatába helyezi. Legyünk őszinték a visszatekintésben és bátrak a tervezésben!
Fülöp Ákos plébános
Mindenható Istenünk, te öröktől fogva úgy határoztál, hogy szeretett Fiadban, a mindenség Királyában megújítasz mindent. Add, hogy az egész teremtett világ megszabaduljon a bűn szolgaságától, Fölségednek hódoljon, és szüntelenül dicsőítsen téged!
Évközi 33. vasárnap 2015. november 15.
Az én gondolatom a béke, és nem a pusztulás, hívjatok segítségül, meghallgatlak titeket, és hazavezetlek, bárhol éltek is. (Jer 29,11.12.14)
Jelek, ti világ jelei
Néha elnézem, ahogy forrni kezd a víz. Először csak néhány buborék, majd egyre több, végül az egész lobogni kezd. Vagy amikor tejet forralok, először csak hártyavékonyan jelenik meg a föle, majd vastagszik, végük az egész elindul fölfelé, ekkor kell levenni a lángról a fazekat. Jelek előzik meg a víz, a tej forrását.
Életünk sok területén találkozhatunk apró jelekkel, amelyek valaminek a bekövetkezésére utalnak. Lehet ez a hajnal pirkadása, lehet a másik ember apró reakciója. Ugyanakkor, ha csak a nagy jelet várjuk, elkésünk a jelzett dologról.
Milyen sokan keresik a jeleket a jövőre vonatkozóan! Milyen sokan bedőlnek csalóka dolgoknak, vagy olyan vélt összefüggésnek, amelyet valaki jelzésként akar értelmezni.
Jézus a mai evangéliumban végidős jeleket említ. Nem azért, hogy ezeket fürkésszük, nem azért hogy féljük, hanem azért, hogy arra figyelmeztessen, hogy Isten kezében van a jövő, aki szeretettel és irgalommal van jelen életünkben, mindennapjainkban.
Az évezredek során számos jelet adott nekünk, amikor a szentek megélték Isten iránti szeretetüket. Két szentet emelhetünk ki ezekben a napokban. Szent Mártont, akinek születése 1700. évfordulójára emlékévet hirdetett püspöki karunk, és Szent Erzsébetet, aki évről évre a szegények felé fordulásra hívja fel figyelmünket. Nyomukban ma is felfedezhetünk olyan embereket, akik valamiért jelek lehetnek számunkra. De arra is hívnak, hogy mi magunk váljuk Krisztus szeretetének tükrözőivé környezetünkben!
Fülöp Ákos plébános
Urunk, Istenünk, add, hogy örvendezve mindig neked éljünk, mert soha meg nem fogyatkozó és teljes öröm az, ha szüntelenül szolgálhatunk neked, minden javak szerzőjének.
Évközi 32. vasárnap 2015. november 08.
Imádságom jusson színed elé, Uram, hajlítsd füledet kérésemre! (Zsolt 87,3)
Mindent odaadott…
Minden ember alapigénye, hogy értékes legyen. De fontos kérdés, hogy mitől lesz valaki értékes, hogyan látják meg rajtam értékeimet? A Moha mesék között az egyikben Moha egyik osztálytársa születésnapi zsúrt szervez, amire először őt nem hívja meg. Egyik nap, mivel Moha fényképészhez készül, szép kabátban megy az iskolába. Ezt látva osztálytársa őt is meghívja az ünnepségre. A zsúrról Moha, otthagyva kabátját, az ablakon át elmegy. Ugyanis észrevette, társa csak a szép ruhája miatt hívta meg.
Manapság nagy kísértés, hogy csak a külső, a lemérhető alapján ítéljük meg a másik értékességét. Sokszor azt vesszük észre, ami látványos, ami harsogóan hangos. Ebben a helyzetben az emberi kapcsolatok felszínessé válnak, aminek következménye magányosság lesz.
Jézus észreveszi a belső értékességet, és arra biztat minket is, hogy lássuk meg mi is a másikban a benne rejlő dolgokat. A belülről fakadó értékek sugárzóvá válnak, de ezt csak csendben, odafigyelve lehet meglátni, észrevenni.
Mit tudok felkínálni a másik embernek? Mit tudok én bedobni a „perselybe”? Oda tudok-
Mindenható, irgalmas Isten, kegyelmeddel tarts távol tőlünk minden rosszat! Add, hogy minden testi-
Mindenszentek
Az Ószövetségben Jákob menekül testvére haragja elöl. Nagyon messzire tart, a mezopotámiai rokonához. Az első éjjel gyönyörűt álmodik: megnyílik az ég, belőle fény árad. Aztán az égből létrán le – föl járnak az angyalok. Végül Isten hangját hallja, aki megígéri, hogy oltalmazni fogja útjain, a földet pedig, ahol aludt neki adja (Vesd össze: Ter.29, 10-
Ez a kép jut eszembe a szentekről. Épp úgy, ahogy Jákob álmában a létra által összeért az ég és a föld, a szentek életében és személyiségükön keresztül összeért az Ég és a föld, az isteni és emberi.
Hogyan volt ez lehetséges?
Isten a szeretet, s a szentek vesszőparipája szintén a szeretet volt. Isten elsősorban osztja, adja a szeretetet, ez az ő meghatározó tulajdonsága. Mi emberek inkább szeretjük a szeretetet kapni. A szentek abban különböznek tőlünk átlagos hívektől, hogy végtelenül lelkesítette őket az a tény, hogy Isten szerette őket, de ebből a lelkesedésből tettek fakadtak. Ezek a tettek közül az egyik csoportja az Istenre vonatkoztak, a másik az emberekre.
1.Az Istenre vonatkozó tetteik abban nyilvánultak meg, hogy Istennel akartak együtt lenni, neki ajándékozni az idejüket imában, a szentségek vételében, az Oltáriszentség látogatásában, imádásában, a róla való tanításban, gondolkodásban és sok más formában. Ezekkel a tettekkel a szentek direkt Istent szerették.
2.A szentek emberekre irányuló tetteik azok voltak, amit Isten fontosnak tart: minden felebarátban Isten gyermekét látni, Krisztus által testvért. Ezért munkát, fáradtságot, önmegtagadást, áldozatot is készek voltak meghozni a szegényekért, rászorulókért, testi és lelki ínséget szenvedőkért, bűnösökért. Mozgatórugója a szentek cselekedeteinek az a motiváció volt, hogy ezzel Istennek örömöt szerezhetnek, adhatnak neki szeretetet. A szentek Jézust akarták látni minden felebarátban: szerzetes és pap az elöljáróban, a házasságban élő a párjában, gyermekében, munkatársában, alattvalójában vagy gazdájában, s mind a szentek a rászorulókban.
Ehhez a tevékeny szeretethez a lelki erőt az imában való istentalálkozásból nyerték. Ez nagyon fontos volt, mert az emberi szeretet elfogy, ha nem kap viszonzást a felebaráttól, Istentől. A szentek az imában töltekeztek a szeretettel, a Szeretetet szemlélve.
A szentek tehát az imában szeretetet kaptak, ami képessé tette őket arra, hogy a jócselekedeteket szeretetből gyakorolják, s ezáltal személyiségük meghatározója a szeretet lett. Úgy is mondhatnám, hogy Isten nemcsak a természeten keresztül szerette/ szereti az embereket, hanem a szenteken keresztül is. A szentekben egy kicsit elképzelhetővé lett az Isten.
A nagy szentek nagyobb áldozatokat hoztak, nagyobb szenvedéllyel szerették Istent és a felebarátokat. Nem kímélték magukat. A kapott, Istentől eredő szeretettel maximálisan jól gazdálkodtak: harminc szoros, hatvanszoros, százszoros termést hoztak. Ezért ők halálunk után jutalomból azonnal a mennyországba jutottak. Az ő életükről az Egyház kimondta, hogy példájukat követhetjük.
Sokan mások is készen voltak áldozatokat hozni Isten kedvéért, de munkájuk, vezeklésük, áldozataik nem voltak nyilvánosak és tömegektől ismertek az emberek előtt. Zárt kolostorokban éltek, titkolták vezekléseiket, de mert több jót tettek, mint rosszat, ők is már az örök boldogságban vannak.
Bizonyára a legtöbben azok vannak a mennyben, akiknek az életükben a jó és rossz cselekedetek állandóan váltakoztak, de kívántak üdvözülni. Küzdöttek gyarlóságaik ellen, de nem küszöbölték ki teljesen azokat földi életükben. Istenhez való tartozásukat haláluk előtt a jó szent gyónással helyreállították, de a bűneiket jóvá kellett tenni a tisztítótűzben. Miután már ez megtörtént, ők is örvendenek a mennyben, imáikkal támogatnak. Mindenszentek napján róluk is megemlékezünk. Az ilyenek életében is sokszor összeért az Ég a földdel, amit mi megcsodáltunk. ahogyan a lentebbi igaz történetben is olvashatjuk. Legyenek ezek buzdítások számunkra, hogy a jóban mi is kitartsunk, s egykoron velük találkozhassunk.
Egy édesanyának fél szeme volt. Ő az iskola konyháján dolgozott. Ezt senki sem tudta fia iskolatársai közül. Egyszer aztán bejött a fiához az osztályba, hogy valamit közöljön vele. Utána az egyik osztálytársa megjegyezte, hogy az édesanyjának nincs meg a fél szeme. Ez a fiú nagyon elpirult, de meg is ijedt, hogy most ő lesz a csúfolás céltáblája az egész osztály számára. Nem lett, de ettől állandóam retteget. Anyját megutálta, sőt meggyűlölte. Arra törekedett, hogy a legjobb tanuló legyen, hogy távoli városba kerüljön középiskolába, később egyetemre, hogy anyja ne mehessen szülői értekezletre, hogy ne szégyenítse a tanárok és diákok előtt. Aztán az egyetem befejezése után megnősült, gyermekei születtek. Édesanyjával ekkor sem tartott fönn kapcsolatot. Egyszer beállított az édesanyja, hogy lássa az unokáit. Az unokák egyike azonban megijedt, mert a fiú, a gyerekek édesapja soha nem mesélt arról, hogy van édesanyja. Mikor ott látta az édesanyját a saját háza ajtaján, hogy megijeszti félszemű alakjával a gyermekét, ráförmedt az édesanyjára, hogy takarodjon el és soha többé ne jöjjön látogatóba. Anyja szomorúan ment el. Aztán néhány év elteltével osztálytalálkozóra hívták szülőfalujába. Elment, hogy találkozzon osztálytársaival. Másnap, a díszvacsora után, nosztalgiából elment, hogy megnézze szülőházát és édesanyját. A kapu azonban zárva volt, és többszöri csengetések után is az maradt. A szomszédoktól tudta meg, hogy édesanyja 1-
„Édes fiam! Sokat gondoltam rád. Bocsáss meg, hogy ellátogattam hozzád, és megijesztettem gyermekedet. Nagyon boldog voltam, hogy jönni fogsz az osztálytalálkozóra. Én lehet, hogy képtelen leszek felkelni az ágyból, hogy találkozhassak veled. Bocsánatot kérek tőled azért is, mert kellemetlenséget okoztam az életedben. Emlékszel, hogy kis gyermekkorodban egy baleset következtében szem nélkül maradtál? Én, mint minden anya, nem hagyhattam, hogy csak fél szemed legyen. Odaajándékoztam az enyémet. Rendkívül boldog voltam és büszke, hogy az én gyermekem azzal a szemmel látni fogja a világot. Sok szeretettel: édesanyád.”
Sajnos túl kicsi volt a fiú, semmire sem emlékezett.
Ennek az anyának az életében is összeért az ég a földdel, bizonyára nemcsak akkor, amikor odaajándékozta fél szemét a fiának. Ő azonban ezeket nem látta.
Hányszor megyünk el szeretteink jósága mellet mi is, hogy nem is vesszük észre: miattunk dolgoznak, vannak, s nem csak megszokásból teszik a jót, nem jár nekünk, de adják, mert ők is hasonlóképpen kaptak szeretetet szüleiktől, párjuktól, Istentől. Örökséget hagynak ránk: legyünk mi is olyanok., akik adják is a szeretetet.
Mellár József, plébános
Mindenszentek ünnepe 2015. november 1.
Örvendezzünk mindnyájan az Úrban, mindenszenteket ünnepelve, akiknek ünnepén ujjonganak az angyalok, és magasztalják az Isten Fiát!
Szentjeink ragyognak Isten országában
Szent Bernát apát írja: „Ami engem illet, meg kell vallanom, hogy a róluk való megemlékezés hő vágyat gyullaszt bennem.
Az első ilyen vágy, amelyet ez a szentekről való megemlékezés bennünk felkelt, vagy még jobban megerősít, az, hogy élvezzük boldogító közösségüket, és méltók legyünk az üdvözült lelkek társaságára égi otthonukban. (…) A másik ilyen vágy, amelyet a szentekről való megemlékezés gyújt bennünk, arra irányuljon, hogy miként ezeknek a szenteknek megjelent maga Krisztus, a mi életünk; ugyanúgy jelenjék meg nekünk is, és így mi magunk is jelen lehessünk Krisztussal az ő dicsőségében.”
Mindenszentek ünnepe felfelé emeli tekintetünket. Az odafönt valókat keressük. Megerősödünk abban, hogy szabad utunk van az Atyához. A szentek nagyszerű példája sarkall minket, tudatosítja bennünk, hogy az örök élet országa nem valami elérhetetlen, nem csupán vágyálom, hanem élő valóság, ahová mi is eljuthatunk, ahol nekünk is helyet készít Mennyei Atyánk.
Ha ez a vágy él bennünk, akkor könnyebb lesz keresztényként élnünk. Jobban fogunk tudni tanúságot tenni. Láthatóbbá válik bennünk, rajtunk Isten szeretete.
A mai ünnep legyen alkalom arra, hogy felszítsuk lelkünk tüzét, újra lángolóvá váljon hitünk, erősödjék reményünk, tökéletesedjék szeretetünk.
Ha ez megtörténik, akkor a holnapi halottak napja nem egy gyásznap lesz, hanem a hálaadás napja azokért, akik előttünk jártak, akik jó példájukkal erősítettek minket.
A mai ünnep fénye bevilágítja a holnapi napot, ragyogóvá teszi hétköznapjainkat is, beragyogja egész életünket
Fülöp Ákos plébános
Mindenható örök Isten, te megadtad, hogy egy napon ünnepeljük minden szented dicsőségét. Kérünk, hogy sokszoros közbenjárásukra bőven áraszd reánk nagy irgalmadat.
Évközi 30. vasárnap 2015. október 25.
Az Urat kereső szívek örvendezzenek! Keressétek az Urat, és hatalmas erejét, keressétek az Ő arcát mindig! (Zsolt 104)
Uram, hogy lássak!
A heiligenkreuzi ciszterci monostorban tanultam egy évet a szeminárium alatt. Élt ott egy idős szerzetes, aki nem látott, és mozogni sem tudott már. Amikor csak találkoztunk vele, csupa mosoly és derű volt látható az arcán. Bár fizikai látását elveszítette, lelki látása megmaradt.
Mintha Bartimeus is hasonló lenne. Ugyan nem lát, koldulásból tartja fenn magát, mégis tud a körülötte történtekről, Tudja, kicsoda Jézus, tudja, hogy Ő segíthet rajta. Ezért utána kiált. Nem lehet őt elhallgattatni.
Mennyire vagyok nyitott az Isten ügyére? Milyen a lelki látásom? Tudom-
Jézus kérdezi a vak koldust: mit tegyek veled, mit szeretnél? Kérhetett volna kényelmes életet, állandó ellátó személyzetet, kérhette volna, hogy ne kelljen koldulásból élnie. Ő sokkal lényegesebbet kér. Látni szeretne. Tudja, hogy a legnagyobb baja a vaksága. Látni szeretne, hogy teljes életet élhessen.
Mennyire ismerem magam? Hiányaimat és gazdagságomat? Mit kérek Jézustól, mi a legfontosabb az életemben?
Milyen sokszor elhomályosul látásunk! Milyen sokszor vonja el tekintetünket lényegtelen, vagy éppen rossz felé vivő dolog! Milyen sokszor nézünk olyanokat, amelyek nem előre visznek, amelyek nem emelik, hanem lefelé tolják a lelkemet. Ilyenkor magam is vakká válok. Jézus erejével lehetek látóvá.
Mindenható Isten, növeld bennünk a hitet, a reményt és a szeretetet. Add, hogy szeressük, amit parancsolsz, és segíts, hogy elnyerjük, amit ígérsz.
Évközi 29. vasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Mk 10,35–45)
Szolgálat
A múlt vasárnapi evangéliumban hallottuk Péter mondatát: „Nézd, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged.” (Mk 10,28) Szent Máté szerint még ezt is hozzá tette: „Mi lesz a mi jutalmunk?” (Mt 19,27) A mai vasárnapon pedig Zebedeus fiai mennek Jézushoz, hogy kérjenek tőle valamit: „Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk a balodon üljön a te dicsőségedben.” (Mk 10,37)
Megy a helyezkedés, a versengés az apostolok között, hogy ki a nagyobb közülük. A többiek megnehezteltek Jakabra és Jánosra. Miért? Nem a magatartásuk miatt, hanem mert nekik volt bátorságuk, vagy nekik jutott először eszükbe, hogy kérjék Jézustól azt a kegyet, hogy ők legyenek a főemberek, a „főminiszterek” Jézus eljövendő országában.
Mondhatnánk, milyen emberi, földhözragadt gondolkodás ez, de sokszor mi is ilyenek vagyunk. Szeretnénk sikeresek lenni, learatni az emberek, a többiek elismerését, hogy lássák: „Nem vagyok akárki! Nekem hatalmam van mások fölött! Fontos ember vagyok!” – Ilyen és ehhez hasonló gondolataink gyakran vannak, vagy legalábbis a viselkedésünk sokszor ilyen.
„A világ urai sokszor zsarnokoskodnak.” Egymás fölé akarnak kerülni. Mi is versenyzünk, egymást meg akarjuk előzni, le akarjuk győzni.
Jézus nem torkolja le a hozzá fordulókat, hanem szelíden tanítani kezdi őket, és minket is: „Közöttetek ne így legyen! Ha valaki közületek ki akar tűnni, legyen a szolgátok, és ha vaki első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája!” (Mk 10,43–44)
Isten országa alaptörvénye a szolgálat törvénye. Manapság milyen szavak társulnak a szolgálathoz? – Szolgalelkűség, kiszolgáltatottság, mások kiszolgálása, szolgáltatás… – nem túl vonzó. A világ így gondolkodik rólunk: „Az egyház adjon jó »bolondokat«, szolgáljon, engedje magát kihasználni, humán szolgáltatásaival álljon rendelkezésre, és egyébként hagyjon békén bennünket. Ne akarja megszabni, hogy mit igen és mit nem.”
Ha a szolgálatról elmélkedünk, mélyebbre kell ásnunk! Az élet értelme, méltósága, szépsége az, hogy el lehet ajándékozni, önként, szabadon, szeretetből. Azokat szentelik pappá, akik életüket Istennek szentelték. Azok lesznek hiteles életű, szent házasok, családapák, családanyák, akik elkötelezték magukat a másik boldogsága, életfogytig tartó boldoggá tétele mellett.
„Ubi carita s et amor, Deus ibi est.” Ahol szeretet és jóság, ott van az Isten. Világra hozni, beleélni a világba az isteni szeretetet. Krisztus szeretete erre sürget minket. Imádkozunk a kereszt előtt, és az Úr így szól: „Én vérzek ezért a világért, te mit teszel érte?” (Papp Miklós)
„Az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” (Mk 10.45)
A szolgálat, a másokért odaadott élet szenvedéssel, áldozattal jár. Olyan szép a magyar nyelv, amikor azt mondjuk: „törődöm” valakivel. Ez azt jelenti, hogy a másikért össze kell törődnöm, vagyis egyéni elképzeléseimet össze kell törnöm. A keresztény ember, ha Krisztust követi, semmilyen életállapotban nem spórolhatja ki a teljes odaadottságot. A krisztusi léthez pedig hozzátartozik, hogy megtöretik, mint a kenyér, mint az Eucharisztia.
Nehezen fogadjuk a nehézségeket, kereszteket, sokszor lázadunk egy-
„Jó újra felfedezni a szolgálat ízét, mert ez vezet el bennünket a Jézussal való közösségre, mely szorosabb kapcsolat az első helyek jutalmánál.” (†Hollai Antal atya) Isten országában nem a főhelyek számítanak, nem a közvetlen közelség, hanem a közösség! Ezt pedig csak a mindennapi hűséges szolgálatunk révén építhetjük ki, érhetjük el.
Elmélkedésünk végén álljon itt egy erdei forrás felirata:
„Aki csak jön, iszik vizemből,
Nem köszöni meg, de felüdül.
Ingyen csobogok, másokért fáradok,
És mindig egyformán vidám vagyok!
Oly egyszerű így az élet, oly szép,
Csak adni, csak lenni másokért!”
Palánki Ferenc/Magyar Kurír
Évközi 28. vasárnap 2015. október 11.
Ha bűneinket, felrovod, Uram, ki az, aki előtted megállhat? De nálad mindig kész az irgalom, Istenünk! (Zsolt 129)
Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?
Ma sokszor halljuk, hogy játszva tanuljunk nyelvet. Manapság sokan menekülnek az erőfeszítéstől. Pedig ahhoz, hogy elérjek valamit, és hogy azt értékeljék is, teljesítményre, komoly munkára van szükség.
Környezetünk növekedésközpontú. Minden akörül mozog, hogy mennyit növekedett, mennyivel lett több. De ebben én vagyok a középpont. Rólam szól, a másik elvész mögüle.
Az üdvösség nem a saját teljesítményemen múlik. Kegyelem, Isten ajándéka. Persze ennek az igazságnak a veszélye, hogy egyáltalán nem teszek semmit. Mit kell tennem? Szolgálni, a szeretett tetteit végezni, odafigyelni a másikra. Szinte elfelejteni önmagamat, hogy a másikért éljek. Fontos tudatosítani: minél többet beleadsz, annál többet visszakapsz. Az gyarapít igazán, amit megosztottam másokkal.
Mi motivál, mi ad erőt ehhez? Az a vágy, hogy eljussak az örök életre.
Miért jövök el a Szentmisére? Csupán kötelességteljesítésből, megszokásból, vagy azért, mert él bennem a vágy, hogy találkozzam Istennel és a másik, hozzám hasonlóan élő és gondolkodó emberrel?
A gazdag ifjúban van valamiféle vágyódás az örök élet után. De úgy tűnik, ezt a maga erejéből szeretné elérni.
Jézus a gazdagság veszélyére figyelmeztet. Miért nehéz a gazdagnak bejutni az Isten Országába? Mert a vagyon rombolja a kapcsolatokat, gyengíti a vágyakozást Isten után.
A vágyakozás mögött ott van a várakozás. A ma embere szeretne mindent azonnal megkapni. A kisgyerek még a boltban a kifli végét, az ünnepelt az ajándékot, az étteremben a megrendelt étkezést. Milyen nehezen várakozunk! A gyümölcsöt nem jó éretlenül leszedni, a virág bimbóját nem szabad erőszakkal szétnyitni. A türelem megszenteli azt, amit remélünk megkapni.
Szítsuk fel ma vágyakozásunkat Isten felé! Kérjük a türelem erényét, hogy tudjuk kivárni a megfelelő alkalmat, lehetőséget.
Fülöp Ákos plébános
Urunk, Istenünk, kegyelmed mindenkor indítson és kísérjen minket, hogy figyelmünk szüntelenül a jótettekre irányuljon!
FEL
Évközi 27. vasárnap 2015. október 4
Hatalmad alá tartozik, uram, minden, és senki sem állhat ellent akaratodnak.
Mindenható, örök Isten, te mindig többet adsz, nekünk, mint amit megérdemlünk és kívánhatunk. Áraszd ránk irgalmadat, bocsásd meg mindazt, amivel lelkiismeretünk vádol. És amit már szinte kérni sem merünk, add meg túláradó atyai jóságodból.
(Eszt 13,9)
Amit Isten egybekötött, ember szét ne válassza!
Isten megalkotta az embert, saját képére és hasonlatosságára teremtette. Hozzá illő segítőtársról is gondoskodott, aki csont a csontjából, hús a húsából, akivel a kegyelmi életben is osztozik. Erre a legősibb szövetségre, amelyet egy férfi és egy nő köt egy életre szólóan, Isten áldást adott, amely mindvégig megmarad.
Hogyan tekint a mai világ a házasságra? Sokféle tréfás megjegyzést hallhatunk, amelyeken mosolygunk, de amelyek mégis befolyásolják gondolkodásunkat. Ezek szép csendesen kikezdik a házasság méltóságát, erejét. A mai közgondolkodás – ha egyáltalán akarja a házasságot – a békés egymás mellett élést hangsúlyozza. Kerülni a konfliktusokat, szőnyeg alá söpörni a problémákat. Ha pedig elromlott a kapcsolat – ahogyan gépeink java részét – nem javítani próbáljuk, hanem lecseréljük.
Isten a házasságot – amikor társul adja a férfit és a nőt egymásnak – nem ilyennek álmodja meg. Azt akarja, hogy felelősségteljes és bizalmas kapcsolatban éljen a férj és a feleség. Arra hívja a házastársakat, hogy kapcsolódjanak be teremtő művébe, amikor szeretetük gyümölcseként ember születik a világra.
Mindez nem magától működik, hiszen az ősbűn következtében akaratunk rosszra hajló lett. Éppen ezért folyamatosan tennünk kell a kapcsolatért, a szeretet megőrzéséért. Isten nem hagy magára bennünket, a házasság szentségének kegyelme folyamatosan erősíti a házaspárokat, a családokat. A közösség ereje segíti a kegyelem működését. Egymásra figyelve, egymást szeretetben hordozva megelőzhetjük a bajt, táplálhatjuk magunkban és másokban is a szeretet és a kegyelem életet formáló, megerősítő működését.
Fülöp Ákos plébános
Mindenható, örök Isten, te mindig többet adsz, nekünk, mint amit megérdemlünk és kívánhatunk. Áraszd ránk irgalmadat, bocsásd meg mindazt, amivel lelkiismeretünk vádol. És amit már szinte kérni sem merünk, add meg túláradó atyai jóságodból.
Évközi 26. vasárnap B év (2015.09.27.)
Vedd a könyvek könyvét, a Szentírást!
Szeptember utolsó vasárnapja – szent Jeromos ünnepe közelében – a Szentírás vasárnapja. Ezen a vasárnapon talán ne csak a Szentmise kapcsán legyen részünk a Szentírás olvasásában. Gondolkozzunk el azon, mit jelent nekem, hogyan veszem kezembe, hogyan hat életemre, kapcsolataimra? Amikor előkerül egy-
Feltehetjük a kérdést: egyszer legalább végigolvastam a teljes Szentírást? A szemináriumban az első évben közösen, évfolyamkeretben olvastuk. Naponta volt erre egy idő megadva. A későbbi években már egyénileg vehettük kezünkbe ebben a fél órában a Bibliát. De számomra fontos volt, hogy ezt az időt a Bibliával való foglalkozásra szánjam. (De jó lenne, ha lenen ma is fél órám erre!)
Mit kezdjek vele? Az olvasás ne azt jelentse, hogy „végigrohanok” a szövegen. Gondoljak bele az olvasottakba! Mit jelent ma nekem? Hol vagyok az adott történetben? Melyik szereplő áll közel hozzám? Ami fontos, hogy szánjak időt a Szentírás olvasására.
A Szentírás olvasásával kapcsolatban az a hármas intelem, amelyet a diakónusnak mond a szenteléskor a szentelő püspök, nekünk is fontos. Amit olvasol hidd, amit hiszel, tanítsd, amit tanítasz, éld is! Vegyük kezünkbe bátran a Bibliát, amely ébren tartja hitünket, formálja keresztény életünket, és Isten szeretetének jelévé tesz bennünket a világban!
Évközi 25. vasárnap 2015. szeptember 20.
Népem üdvössége én vagyok, mondja az Úr!
Aki első akar lenni, legyen mindenki szolgája!
A csibészklub című történetben az egyik hálóban fellázadnak a nagyobb szobafelelős ellen. A prefektusuk jóváhagyja az új rendet azzal a feltétellel, hogy először a közlegényt válasszák ki. Mivel senki nem hajlandó ezt a szerepet elvállalni, a rend marad a régiben.
Minden közösségben – a társadalomban is – vannak tehetségesebbek, bizonyos területen ügyesebbek. De mindenkiben van valami jó, valami értékelhető. Ennek alapja, hogy Isten a saját képére alkotott minket.
A különféle képességekkel rendelkező emberek között természetes a versengés. Újra s újra felmerül a kérdés, ki az értékesebb. Mai társadalmunkban – sajnos – sokszor az értékesség, az eredményesség alapja csupán a teljesítmény, egyedül a környezettől származó elismertség. Itt a kisebb, a gyengébb elvész. Ebben a gondolkodásban az értékesség alapja nem az Istentől alkotott létünk. Ennek következménye sok erőszak, küzdelem, meg nem értés, a másik lebecsülése.
Jézus arra helyezi a hangsúlyt, hogy a másikért tegyünk valami jót, hogy a szolgálatban találjuk meg értékességünket. Ha az alap Istentől alkotott létünk, akkor már nem a tehetségen, a képességeken, a lehetőségeken lesz a hangsúly, akkor könnyebb lesz elfogadni a másik kiemelkedését, és kevésbé érzi magát kicsinynek a kevesebbel rendelkező ember. Akkor mindannyian megtalálhatjuk a magunk helyét a társadalomban, a közösségben.
Fülöp Ákos plébános
Mennyei Atyánk, te az Isten-
Évközi 24. vasárnap 2015. szeptember 13.
Adj békét, Urunk, nekünk, akik benned bizakodunk!
Ki nekem Jézus?
Jézus nyilvános működése megmozgatta az embereket. Sokan sokféle véleményt alakítottak ki róla. Ki lehet Ő? Csupa jót tett, a süketeket halókká tette, a némákat meg beszélőkké, hallottuk a múlt vasárnapi evangéliumban. Nem csak akkor foglalkoztatta az embereket ez a kérdés, ma is sokan felteszik maguknak. Ahogy az apostolokat megkérdezte Jézus, úgy ma engem is megkérdez: Kinek tartasz engem?
Azt gondolom, mindannyian tudjuk a hivatalos – a Péter által megfogalmazott – választ. Te vagy a Messiás, az Isten Fia. Csakhogy, látjuk ezt az evangéliumokban, a gonosz lelkek is tudják. Kevés az, hogy ismerem a választ. Fontos mozzanat, hogy mi következik ebből! Hogyan látszik meg rajtam?
Péter, e fennkölt pillanat után, féltve a Jézussal való kapcsolatát, próbálja lebeszélni a kereszthalál vállalásáról. Tudja ő, ki Jézus, de nem érti, még csak a saját pillanatnyi kényelmét látja. Most, ebben a pillanatban jó nekem, ezt nem akarom elveszíteni. Nem látja még igazán a célt, nem fogja fel, hogy úton van egy szebb, egy tökéletes lét felé, ahol véglegesen együtt lehet Mesterével.
Milyen sokszor ragadunk bele mi is a jelen kényelmesnek tűnő helyzetébe! Nem látunk tovább, nem merünk elindulni, mert félünk a bizonytalantól, az erőfeszítéstől. Ha komolyan venném, hogy Jézus az Isten Fia, ha tudatosítanám, hogy Ő vezet, kegyelmével erősít, akkor félelmeimet könnyebben tudnám legyőzni. Akkor ki mernék lépni a pillanatnyi biztonságot adó helyzetből, hogy útra keljek a végleges és teljes boldogság felé.
Fülöp Ákos plébános
Urunk, mindenség teremtő és gondviselő Istene,
tekints reánk és engedd megéreznünk irgalmas jóságodat, hogy egész szívvel szolgáljunk neked.
Urunk, te mondtad: az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust. Bocsásd meg, hogy megismeréseddel oly keveset foglalkozunk! Uram irgalmazz!
Jézus Krisztus, Te mondtad, hogy aki megvall engem az emberek előtt, azt én is megvallom a Mennyei Atya előtt. Bocsásd meg, hogy oly bátortalanok vagyunk a megvallásodban! Krisztus Kegyelmezz!
Urunk, Jézust Krisztus, erősítsd hitünket, hogy Téged mindig bátran megvallva, Te is megvallhass bennünket majd a Mennyei Atya előtt! Uram irgalmazz!
évközi 23. vasárnap 2015. szeptember 6.
Igaz vagy Uram, és igazságos ítéleteidben. Pártfogold szolgádat irgalmad szerint!
(Zsolt 118)
Meghallgatni és elmondani
A szó veszélyes fegyver, és van, aki fegyvertelen – énekelte az Illés együttes annak idején. Milyen sokszor találkozunk nagybeszédű, határozott szólású emberrel. Szinte ellenállhatatlanul mondja, belénk beszéli igazát. Szóhoz sem hagy jutni. Más ember pedig csendes, alig szólal meg. De vajon biztos, hogy a nagyhangúnak van igaza? Néha milyen jó meghallgatni a csendes szavú embert!
Külföldön gyakran megélhetjük, hogy nehéz megérteni a másikat, nehéz elmondanom, amit akarok. De van, hogy nem kell idegenbe menni, a mellettem élőt sem értem meg. Mert megfogalmazódik bennem egy gondolat, azt szeretném valahogy elmondani. Ebből a másik meghall valamit, és valahogy értelmezi, és a kettő nem biztos, hogy fedi egymást.
Jézus meggyógyítja a süketnémát. Hallóvá, beszélővé teszi, ezáltal visszahelyezi a közösségbe. Milyen sokszor vannak körülöttünk is olyanok, akik nem hallják meg a hívó szót, vagy csak nem tudnak rá válaszolni. Isten kegyelme segít, hogy hallóvá tegyük a mellettünk élőt azzal, hogy meghallgatjuk, hogy kivárjuk, amíg megszólal, amíg elmond magáról valamit. Némává lehet tenni valaki, ha mindig a szavába vágunk. Süketté lehet tenni valakit, ha sose tapasztalja meg, hogy hozzá szól a másik, hogy fontos valaki számára. Gyógyítani lehet a süketet, a némát, ha türelmesek vagyunk hozzá, ha segítjük, hogy megszólaljon, kifejezze önmagát, megtapasztalja, hogy fontos a számomra.
A szó veszélyes fegyver, mert eltakarhatja vagy megmutathatja azt, ami bennem van. Lehet vele bántani, de gyógyítani is. Jézus társai lehetünk, ha kellő időben és kellő módon szólunk!
évközi 22. vasárnap 2015. augusztus 30
Könyörülj rajtam, Uram, látod, egész nap hozzád kiáltok, mert te, Uram, jóságos vagy és szelíd, és nagy irgalmú azokhoz, akik szólítanak. (Zsolt 73)
Megtartó kereteink
Minden közösségnek vannak hagyományai, szokásai. Mi ezt így szoktuk tenni, végezni, megélni. Ezek a keretek sok mindenben segítenek bennünket. Mint a gát a folyó vizét megtartják, mint a földúton a keréknyom vezeti a szekeret. Igyekszünk a felnövekvő nemzedéknek átadni ezeket a kereteket. Persze újra és újra vannak apró változások, alakítások. Ezek jó estben észrevétlenül mennek át, és ezzel élővé teszik szokásainkat. Vannak viszont olyan helyzetek, amelyekben megmerevednek a hagyományok, ezzel együtt pedig kiüresednek. Már nem jelentenek többet puszta gyakorlatoknál. Ilyenkor már inkább akadály, mint előre vivő eszköz. Mereven ragaszkodunk dolgokhoz, de már nem tudjuk, miért, mi a jelentősége.
Jézus korában ilyenek lehettek bizonyos előírások. Alkalmat adtak arra, hogy kitűnjek a többiek közül, ez viszont önteltséghez, gőghöz vezetett.
Jézus új tartalommal igyekezett megtölteni a megcsontosodott hagyományokat. Új módon beszélt Istenről. Persze nekünk nem az a feladatunk, hogy másképp beszéljünk Istenről, hogy megváltoztassuk a Jézustól kapott hitet, hanem hogy élő maradjon a Tőle kapott keret, szokás, életforma.
Ma is vannak megmerevedett szokások, kiüresedett formák. Ha ez megtörténik, akkor az a feladatunk, hogy újra Jézus tanításán alapuló tartalommal töltsük meg azokat. Ha eldobni, és nem megtölteni akarjuk a kereteket, akkor szétesnek a dolgok.
A kezdődő új munkaévben fordítsunk figyelmet arra, hogy hogyan tesszük élővé meglévő életformánkat! Töltsük meg élettel mindazt, amit Jézustól kaptunk!
Fülöp Ákos plébános
Urunk, erősséges szent Istenünk, te vagy a legfőbb jó, és minden jónak a forrása. Önts szívünkbe irántad való szeretetet, és növeld bennünk a vallásos lelkületet. Kérünk, gyarapítsd, és atyai gondviseléseddel őrizd meg lelkünkben kegyelmi ajándékaidat.
évközi 21. vasárnap 2015. augusztus 23.
Fordulj hozzám, és hallgass meg, Uram, szabadítsd meg, Istenem, szolgádat, aki benned bízik. (Zsolt 85, 1-
Uram, kihez menjünk, az örök élet igéi nálad vannak!
(A kafarnaumi beszéd következményei)
Én vagyok az élet kenyere – hallottuk Jézustól. Arra hív, hogy találkozzunk vele egyéni imádságunkban, de a közös Isten elé állásban is. Közösségi Istentiszteletünk a liturgia, a Szentmise. Együtt állunk oda Isten elé, hallgatjuk szavát, táplálkozunk Jézus testével.
Csakhogy a különböző emberek különbözőképpen élik meg hitüket, más-
Péter szava csenghet fülünkben: „az örök élet igéi nálad vannak”. Ebből következik, hogy Veled akarunk haladni. Ehhez meg hozzá kell tartoznia, hogy azokkal együtt, akik szintén Vele akarnak járni.
Milyen sokan vannak, akik akarnak Jézushoz kapcsolódni, megkeresztelkednek, egyházi házasságot kötnek, de a közösségbe nem kapcsolódnak be. Vajon mit kezdhetünk velük? Hogyan hívhatjuk meg őket? Milyen eseményt, programot kínálhatunk fel nekik? Közös feladatunk megszólítani, visszahívni azokat, akik kemény beszédnek tartják Jézus közösségbe hívó szavait.
Istenünk, a te kegyelmed ajándéka, hogy híveid egy akarattal követnek téged. Add népednek, hogy szeressük, amit parancsolsz, vágyakozzunk arra, amit ígérsz, és e világ változandóságai közepette szívből ragaszkodjunk hozzád, akiben megtaláljuk igazi örömünket.
évközi 20. vasárnap 2015. augusztus 16.
Bizony egy nap a te házadban ezernyi másnál többet ér! (Zsolt 83, 11)
Én vagyok az élet kenyere
A kafarnaumi beszédet olvasva János evangéliumából eddig inkább gyakorlati kapcsolatunkat néztük Jézussal, az általa adott táplálékkal, amely önmaga. Felkészülten akarunk részesülni Krisztus testében. Rendszeresen szeretnénk ilyen módon is találkozni Jézussal. Ugyanakkor fontos átgondolni, mit is rejt hitünk, mit is tanít egyházunk az Oltáriszentségről.
Jézus az élet kenyerének mondja önmagát. Az utolsó vacsorán pedig testének és vérének mondja a kenyeret és a bort. Nem hasonlatokban beszél. Nem jelképeket említ. Én vagyok az élet kenyere. Az én testem valóban étel. Ez az én testem. Kemény, kijelentő mondatok. A valóságot jelölik meg. Éppen ezért hittel valljuk, hogy Jézus valóságosan jelen van a kenyér és a bor színe alatt.
Ugyanakkor az Oltáriszentség – és az azt létrehozó liturgia, a Szentmise – csúcs és forrás számunkra. Hetünk csúcspontja, mindennapunk erőforrása. Jézus parancsa nyomán – ezt cselekedjétek az én emlékezetemre – végzi az Egyház a kenyértörést, ahogyan az első keresztények nevezték az emlékezést.
Mindez nem csupán emlékezés egy régmúlt eseményre. Az utolsó vacsora szavainak felidézése jelenvalóvá teszi Jézus áldozatát, és szétosztja annak gyümölcseit. Éppen ezért a szentmise több mint egy emlékezés, a szentmise a keresztáldozat megjelenítése.
A kenyér és a bor emberi munkánkat, egész emberségünket jelenti. Emberi táplálék, ebből lesz az élet kenyere és a lélek itala.
Erősítsük meg ma hitünket Jézusban, aki az élet kenyere, aki táplálni akar minket!
Fülöp Ákos plébános
Istenünk, te mennyei kincseket készítettél azoknak, akik szeretnek téged. Adj szívünkbe irántad buzgó szeretetet, hogy mindenben és mindennél jobban szeressünk, és elnyerjük ígéreteidet, amelyek minden vágyunkat felülmúlják.
évközi 16. vasárnap 2015. július 19.
Isten megsegít engem, az Úr oltalmazója életemnek. (Zsolt 53,6)
Gyertek velem, pihenjetek egy keveset!
Jézus elküldi a tanítványokat, hogy hirdessék az evangéliumot. Visszatérve a jól végzett munka örömével Jézus pihenni hívja őket.
Az én életemben hogyan van jelen a munka és a pihenés? Meg kell találni a helyes arányokat. Mai rohanó világunkban alig tudunk megállni, leereszteni, pihenni. A nyár a szabadságok ideje. Fontos, hogy ezt jól tudjuk használni. Szükség van a pihenésre, a töltődésre. A tartalmas módon eltöltött pihenés segít, hogy újult erővel végezhessem munkámat. Az az asztal, amelyről mindig csak elvesznek, hamarosan kiürül.
De nem csak a nyár ad alkalmat a kikapcsolódásra, a pihenésre. Minden héten kapunk Istentől egy pihenő napot, egy ünnepnapot, az Úr napját, a vasárnapot. Hogyan használom ki ennek lehetőségét? Ünnepnappá tudom-
Jézus tanítani kezdi az odasereglő tömeget. Nekem is azért adott ismereteket, képességeket, hogy azzal tanítsak Isten Országáról. Persze továbbadni csak azt tudom, amit már ismerek. Fontos, hogy képben legyek a keresztény tanítással kapcsolatban is.
Olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ma is láthatunk tévelygő, a helyes utat nem találó, energiaforrás nélkül lévő, kimerült embereket. Mit tudok tenni értük? Tudok-
Fülöp Ákos plébános
Urunk, Istenünk, könyörülj népeden, és add nekünk bőségesen kegyelmed ajándékait, hogy mindenkor élő hittel, reménységgel, szeretettel és állandó éberséggel teljesítsük parancsaidat.
évközi 14-
Elküldelek hozzájuk
Ezekiel próféta szavai van, akit biztat, megerősít, van, akit megijeszt. Elmenni a másik emberhez, beszélni hitemről, Istenről, az ő szeretetéről nem is olyan egyszerű. Mégis, minden vasárnap halljuk Jézus küldő szavát, menjetek, küldetésetek van; menjetek, amit átéltetek itt, az én házamban, azt éljétek meg, mondjátok el másoknak!
Két dolog ijeszthet meg. Egyik a magam gyengesége, küzdelme, hibái. Ha magam is küszködő ember vagyok, hogyan álljak oda a másik elé? Pál apostol helyzete segít ebben. Gyengeségeimen keresztül Isten kegyelme mutatkozik meg tanúságtételemben. Nem a magam erejére kell hagyatkozni, nem a saját tehetségem, képességem a döntő. Én csak közvetítő vagyok.
A másik, ami megrémíthet, a környezetem reagálása. Ahogy Jézust nem fogadják el Názáretben, a szülővárosában, úgy – mert ismerik emberi oldalamat – engem is könnyen elutasítanak. Mégis, nekem is hirdetnem kell az örömhírt. Életemmel és szavaimmal meg kell mutatnom Isten szeretetét. Mert ha a vevő még nincs ráhangolva az adóra, csak akkor találhat rá, ha az adó sugározza az adást.
Fülöp Ákos plébános
Istenünk, te szent Fiad megaláztatása által fölemelted az elesett emberiséget. Adj szent örömet nekünk, akiket kiragadtál a bűn szolgaságából, és fogadj be egykor az örök boldogságba.
Július 11. szent Benedek apát, Európa védőszentje
Péld 2, 1-
Mt 19, 27-
Imádkozzál és dolgozzál! Szent Benedek jelmondata ma is aktuális. A munka és az imádság összefügg, és egymást erősíti. Istentől kapjuk az erőt, hogy megtaláljuk és elvégezzük azt a munkát, amelyet az Ő akaratából kapunk. És minden munkavégzés, alkotás hálára indít Isten felé.
Évközi 13. vasárnap 2015. június 28.
Tapsoljatok nemzetek mindnyájan, ujjongjatok Istennek dicsérő szóval!
(Zsolt 46,2)
Jézus az élet ura.
Két történet kapcsolódik egybe. Jairus segítséget kér haldokló lányának, az asszony pedig csendben érinti Jézus ruháját. A betegség életünk velejárója, amely akadályoz bennünket. Akár saját, akár a hozzánk közelállók szenvedése. Éppen ezért testünk gyöngesége valamiképpen az élet és halál határára vezet bennünket.
Isten saját képmására teremtette az embert, férfinek és nőnek teremtette. Isten az élet adója, az ember nem tud életet létrehozni. Jézus csodáival megmutatja, hogy Ő ura az életnek, ezzel Istenségét mutatja meg. Minket is arra hív, hogy őrizzük és szolgáljuk az életet! Nincs jogunk dönteni sem saját, sem a másik élete felett.
Korunkban az ember mintha elfelejtené ezt az igazságot. Eltávolodott az Istentől, megpróbál független lenni tőle. Csak sajnos olyan ez, mint amikor a pók leereszkedik egy ágról, elkészíti hálóját, majd amikor körbejárja, meglát egy kifelé induló szálat. Azt gondolja, ez a szál nem való a szép hálóba, és elvágja. Erre a háló összedől, mert ezen a szálon függött. Ha elvágom az Istennel való kapcsolatot, akkor összekuszálódik az életem.
Mit tehet a keresztény ember? Hirdetni kell, tanúsítani kell, hogy Isten az élet Ura. Meg kell mutatni az Istenhez kapcsolódó élet szépségét!
Mit kezdek a betegséggel? Egy ismerős, amikor súlyos betegséget kapott, azt mondta, minden földi és égi segítséget igénybe vesz. Kell az orvosi, és kell a kegyelmi segítség is. Nehéz elengedni az élete végéhez érkezőt, főleg, ha erős szálak kötnek hozzá. De fontos, hogy merjünk, tudjunk imádkozni a jó halál kegyelméért. Merjük kimondani, hogy Istenem vedd magadhoz, amikor nálad elérkezett az ideje. Merjük elkísérni ezen a végső úton is azt az embert, aki olyan fontos számunkra. Kérjük számára Isten kegyelmét, erejét, és minden imánkban mondjuk ki hittel: Legyen meg a Te akaratod!
Fülöp Ákos plébános
Istenünk, aki kegyelmeddel gyermekeiddé fogadtál és a világosság fiaivá tettél minket, kérünk, tartsd távol tőlünk a tévedés homályát, és segíts, hogy igazságod ragyogó fénye mindig tündököljön életünkben.
évközi 12. vasárnap 2015. június 21.
Népének erőssége az Úr, Fölkentjének szabadulása és menedéke. (Zsolt 27,8)
Jézus a viharzó tengeren.
Meglepő a kép. A hajó már-
Kétféle vihart tapasztalhatunk meg. Az egyik körülöttünk van. Lehet ténylegesen természeti jelenség. Ilyenkor menedéket keresünk, de fohászkodunk is. Vajon csak a magam erejére hagyatkozom, vagy beszélek Jézussal? Lehet olyan vihar, amely a nézetek, vélemények összecsapása. Ebben is helyt kell állnom. Itt is segítségünkre siet Jézus, ha bízom benne. A Szentlélek majd eszetekbe juttat mindent. Ezen a területen mi a menedékem? Van-
Lehet vihar bennem is. Amikor elbizonytalanodom, amikor nem látom a tovább vezető utat, amikor összekavarodik minden bennem. Ezt okozhatja külső vihar is. Jézus ilyenkor is velem van, még ha úgy is tűnik, hogy alszik.
Nincs vihar mentes élet. Az a fontos, hogyan kezelem a viharokat. Felkészültem rá? Persze ez nem állandó félelmet kell, keltsen, ami megbénít, hanem egy készenlétet, egy kapcsolatot Istennel, egy odafigyelést dolgaimra. Minden viharból
Fülöp Ákos plébános
Urunk, Istenünk, add, hogy szent nevedet mindenkor tiszteljük és szeressük, mert gondviselő oltalmadat soha nem vonod meg azoktól, akiket állhatatos szeretetedre tanítasz.
évközi 11. vasárnap 2015. június 14.
Hallgasd meg, Uram, hívó hangomat! Segítségem te vagy, el ne taszíts, ne hagyj magamra, megmentő Istenem! (Zsolt 26, 7.9)
A növekedést Isten adja.
A nyár kezdetén, ha körülnézünk a természetben termőre forduló fákat, földeket látunk. Persze a nagyvárosban zajló életünk eltávolodik a természet világától, ha hagyjuk, ha nem törődünk vele. Ekkor viszont nehezen értjük meg a jézusi képeket. Manapság majdnem minden gépesítve van. Szinte hozzá sem kell nyúlnunk, szinte magától készül el. De így nem látjuk meg magát a folyamatot, és kevéssé érezzük meg az erőfeszítés szükségességét. Lassan belénk ivódik, hogy mindent meg tudunk oldani, szervezni, mindent el tudunk készíteni, nincs szükség külső erőre, nincs szükség az Istenre. Figyelmeztetés lehet az a hír, amikor a túlzott esőzés, a jég kárt okoz a termésben. Csakhogy a sajtó inkább a siránkozó, keserves hangokat közvetíti, és mi könnyen átsiklunk felette.
A magvető képe egyrészt megmutatja az emberi munka szükségességét, másrészt láttatja a külső erők befolyásoló létét is. A magvető megteszi a dolgát, e nélkül nincs termés, de vannak olyan tényezők, amelyeket nem tud befolyásolni. Türelemmel vár a termésre. Mennyi olyan feladatunk van, ahol nem azonnali és egyértelmű a siker, az eredmény! Mit teszek ilyenkor? Számomra fontos, hogy lássam az eredményt. Elkeserít, ha úgy tűnik, hiába szólok, teszek, kínálok fel valamit. Persze a szívem mélyén tudom, Istenhez sokféle módon el lehet jutni, nem csak azon az úton, amelyet én jónak tapasztaltam meg.
Azt a reményt szeretnénk ma erősíteni magunkban, hogy az a kevés, amit meg tudunk tenni Isten Országáért, gyümölcsöző lesz, még ha nem is láthatom az eredményét.
Amikor ma hálát adunk a tanév kegyelmeiért, elsősorban a befektetett munkáért adjunk hálát! Mindennek eredményét majd később, lehet, csak az Isten Országában, fogjuk meglátni.
Fülöp Ákos plébános
Istenünk, benned bízók erőssége, nélküled semmit sem tehet a gyenge halandó. Kérünk, add nekünk mindenkor kegyelmed segítségét, hogy jó szándékkal teljesítsük parancsaidat, és cselekedeteinkkel megnyerjük tetszésedet.
Úrnapja 2015. június 7.
A gabona javával táplálta őket az Úr, és jóllakatta mézzel a sziklából. (Zsolt 80,17)
Az én testem valóban étel …
Jézusnak az utolsó vacsorán a kenyér és a bor fölött elmondott szavai, -
Úrnapján ezt a misztériumot ünnepeljük. Nem csupán a Szentmise megünneplésével, hanem a körmenet által is, amellyel a világban is megmutatjuk hitünket.
Jézus jelen van közöttünk, a mi kezünkre bízta önmagát. Táplálni, erősíteni akar bennünket.
Hogyan állok elé, hogyan akarok találkozni vele, hogyan fogadom őt lelkembe?
Veszély lehet keresztény mindennapjainkban, hogy megszokásból lépünk oda a szentáldozáshoz. Természetessé válik, hogy áldozunk, ami persze jó dolog, de vajon a kellő készület nem marad-
A mai ünnep arra hív bennünket, hogy tudatosítsuk, Jézus Krisztus napról napra vendégségbe akar jönni hozzám, lakást akar venni nálam. Tőle kapom az erőt a mindennapok tevékenységeihez. Ma álljunk meg egy rövid időre, fedezzük fel lelkünk vendégét, szóljunk hozzá, köszönjük meg minden adományát!
Fülöp Ákos plébános
Urunk, Jézus Krisztus, te ebben a csodálatos szentségben kínszenvedésed emlékét hagytad ránk. Add, kérünk, tested és véred szent titkát úgy tisztelnünk, hogy megváltásod gyümölcsét szüntelenül élvezzük.
FEL