Évközi II. - Házas Hétvége Vajdaság

„Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket.
Maradjatok meg szeretetemben.” (Jn. 15.9 )

Kedves Látogató. Honlapunknak ezt az oldalát nyitva hagytuk. Ezen a helyen különféle elmélkedésekre fogsz bukkanni, más és más szerzők tollaiból. Főleg a Szentírásból veszünk idézeteket, de közimsert keresztény íróktól is olvashatsz majd. Az elmélkedések szerzői a VHH tagjai, ezért ne lepődj meg, ha személyes példákkal is alátámasztják elmélkedésüket. Köszönjük Nekik és az Úrnak, hogy sugallatával elindította ezt a rovatot.
Sok szeretettel: a szerkesztők

A LATERÁNI BAZILIKA FELSZENTELÉSE

Az évközi 32. vasárnapra esik a lateráni bazilika felszentelésének ünnepe, ezért a szentmise olvasmányai az épület, a templom jeléről szólnak: a kőből épült templomtól a szentleckében az Apostol elvezet a lelki templomig, az ószövetségi próféták nyomdokain haladva.

Az első korinthusi levél 3. fejezete verseiben, Szent Pál a pártoskodó híveket az egységre buzdítva a templom allegóriáját fejti ki: „Isten épülete vagytok, Isten a gondos építőmester”, a Pál által lerakott alap Jézus Krisztus, az erre alapozott épület megmarad az ítéletig. „Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok, s az Isten Lelke lakik bennetek?” – figyelmeztet az apostol. A lelki templom az Egyház. Később Pál majd az Egyház - Krisztus teste allegóriát fejti ki. Ott a hívőket test tagjaihoz, itt építőkövekhez hasonlítja.

A két kép, állítás összefügg: a feltámadott Jézus teste, akiben „testileg az istenség lakozik” (Kol 2, 9), Isten igazi temploma, azért testének tagjai, a keresztények vele együtt alkotják a lelki templomot, amelyben a Szentlélek lakozik. A feltámadt Krisztus Szentlelke élteti az Egyházat, a Testet és tagjait is, ezért szent és szenteket szül, de e tagok nem bűn nélküliek, mint Krisztus, ezért a földön zarándokló Egyháznak, minden tagjának állandó megtérésre, tisztulásra, reformra van szüksége, ahogy a zsinat Lumen gentium k. konstitúciója 8. pontjában olvassuk.

Ferenc pápa különböző megnyilatkozásaiban ezt nap, mint nap hangsúlyozza. Az egész Egyház és minden tagja, minden keresztény maga is Isten temploma, sőt testünk is a Szentlélek temploma. Nem a biológiai testről van szó, hanem az egész személyt jelentő testről, ahogy a perszonalista filozófusok (pl. a katolikus Gabriel Marcel) hirdetik: nem birtokolom a testemet, mint valami tárgyat, hanem én a testem (is) vagyok. Testemmel vagyok jelen a világban, testem révén kerülök kapcsolatba más személyekkel. Testemet áthatja szellemiségem, mint pl. a mosolyt nem lehet elválasztani az arctól. Arcom, lelkem tükre. A lelki szépség átragyog az arcon. A lelki embert a Szentlélek vezérli.

A testiséget, szexualitást is átszellemiesíti a személyek kölcsönös önátadását éltető szerelem, illetve az isteni szeretet, amelyet a Szentlélek áraszt a hívők szívébe.

A szabados, erkölcstelen életmódot folytató korinthusiakat így figyelmezteti az Apostol: „A kicsapongó a tulajdon teste ellen vét. Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok? Nem tudjátok, hogy nem vagytok magatokéi? Nagy volt váltságdíjatok. Dicsőítsétek meg tehát Istent testetekben!” (1Kor 6, 18-20)

(1Kor 3, 9b-11.16-17)


A szöveg a következő oldalról származik http://hu.radiovaticana.va/news/2014/11/06/%E2%80%9Eisten_temploma_vagytok!%E2%80%9D_%E2%80%93_p._szab%C3%B3_ferenc_sj_elm%C3%A9lked%C3%A9se_az_%C3%A9vk%C3%B6zi/ung-834976
a Vatikáni Rádió honlapjáról

Évközi 30. vasárnap

I. OLVASMÁNY (2 Móz 22,21-27):

A jövevények, özvegyek és árvák támasz nélkül vannak, nincs, aki segítsen védeni jogaikat. Az Úr maga vállalkozik erre a szerepre. Vele találja szembe magát az, aki sanyargatja őket.
 Zsidókkal szemben a kamatszedés is tilos (idegenekkel szemben nem: 5 Móz 23,19 sk.). Általában a szigorú igazságosság fölé helyezi a szeretetet, belátást, emberséges magatartást.

II. OLVASMÁNY (1 Thes 1,50-10):

A pogányból lett hívek a szorongattatás ellenére is örömmel fogadták és élték az evangéliumot és bizonyára ez is hozzájárult, hogy tőlük kiindulva terjedni tudott az evangélium. Az örömhír hirdetője akkor számíthat hitelre, ha ő maga is örvendező lelkületű.

AZ EVANGÉLIUM (Mt 22,34-40):

A rabbik 248 parancsot és 365 tilalmat tartottak számon, melyeket aztán fontosság és nehézség szerint csoportosítottak. Jellemző volt rájuk, hogy az erkölcsi parancsok fontosság tekintetében nem előzték meg a pusztán rituális előírásokat. Kérdésükre Jézus idézi 5 Móz 6,5-öt és 3 Móz 19,18-at, és azt mondja, ezeken, helyesebben ezen, ami e kettőből adódik, függ az egész ószövetségi törvény. Ha ez hiányzik, a többi nem ér semmit. Nem az a fontos, hogy az ember milyen aprólékossággal tart meg minden előírást, hanem az a döntő, hogy milyen lelkülettel teszi.

 Már az ószövetségi olvasmányban is találunk nemcsak elvi eligazítást, hanem gyakorlati alkalmazást is a felebaráti szeretet kérdésében: gondolj rá, hogy te is jövevény voltál; ha nem kíméled az özvegyet és árvát, feleséged és gyermekeid is azzá lesznek majd. Vagyis: képzeld magad a másik helyébe; értsd meg, hogy amit neki teszel, azt valamiképpen magadnak is teszed.
 El kell fordulnunk minden bálványtól, bálványozott önmagunktól is. Csak az szereti magát, aki nemcsak magát szereti. Puszta önzésből is önzetlennek kellene lennünk. Egyedül Isten mindenek fölött való szeretete van megengedve; bármi mással helyettesítve eltorzul, visszájára fordul, hamissá válik a szeretet. Minden szeretet gyökere, végső forrása, tartó szöge az Isten iránti feltétlen, egész énünket átfogó szeretet, melynek valódi voltát, önámítástól mentes igazságát a felebaráti szeretet tényei igazolják.

Gondolatok:
Szeretet a gyakorlatban

A szeretetről ítéltetünk, nincs ennél fontosabb problémánk és feladatunk. Szeretni nem elvontan kell, hanem nagyon is gyakorlatian. Nem elég egy elméleti humanizmus. A mai olvasmány két gyakorlati szeretet-problémára hívja fel a figyelmet. Gondoljuk át mind a kettőt, hogy megállhassunk majd a végtelen Szeretet tekintete előtt.

Egyik: Az özvegyek és árvák ügye, vagyis a magukramaradottaké. Ez az özvegy lehet saját apám, anyám vagy házastársak egyik szülője. Lehet özvegyen, gyámolítás nélkül maradt testvérem. Hogyan vagyok velük? Kihasználom, kizsákmányolom, kifosztom őket? Nem ritka dolog! Ha ilyenben vagyok bűnös, nincs az a sok ima és mise, amivel ezt ellensúlyozni tudom. Ha meg nem változom, ha mindent jóvá nem teszek, elvet az Isten. Százszorosat ígért minden jóságért. De százszorosan büntet minden gonoszságot. Persze nem elég a puszta ,,nincs semmi bajom velük'' sem. A ,,semmi közöm hozzájuk'' sem. A ,,nekem is van elég bajom'' sem. A ,,nekem is megvan a magam családja'' sem. Aki Jézusé akar lenni, abban Jézus lelkülete kell éljen. Szeretet! Gyakorlati szeretet! Amit magadnak kívánnál. Amilyen vagyok bárkihez, olyan lesz velem Isten. Ez nem puszta szó, ez az élet legkomolyabb realitása.

 Mi legtöbben különbnek tartjuk magunkat másoknál. Pedig nem vagyunk. Csak kellene lennünk. Tudományban, művészetben, sportban kit fogunk felülmúlni? De szeretetben meg kell próbálnunk. Jézus mondta, miről ismeri meg tanítványait: Hogy szeretik egymást. Mint ő szeretett bennünket. Aki mindent odaadott, még az életét is.

 - A kedves hívek már szóvá tették, hogy nagyon szeretik, tetszik nekik, ha szép, megható példát is hallanak a szentbeszéd során. Az itt közölt megfontolandó anyag nem tartalmaz példát. Azt majd mindenki a maga életéből halássza elő. Egy-egy ilyen példát, elmélkedési anyagot érdemes lenne megosztani a közösség tagjaival. Van-e rá vállalkozó?

Évközi 27. vas. A gonoszság és a jóság áradata

 2014. október 5.
 Egy gazdaember szőlőt telepített, aztán rábízta a szőlőt a munkásokra. Nagy jót tett velük: adott nekik jól jövedelmező munkát, biztosított nekik jó megélhetést. A szüret idején elküldte szolgáit a termésért. A legjobb gondoskodásban részesített munkások, a jól működő gazdaság haszonélvező gonoszul bántak jótevőjük szolgáival: összeverték, megkövezték, megölték őket. Ez a gonoszság: a jótevőt megvetni és eltaposni. A gazda fokozta a jóságát hálátlan és rosszindulatú munkásai iránt: más szolgákat küldött, még többet, mint azelőtt. A munkások is fokozták gonoszságuk: sorra verték, gyilkolták uruk küldötteit. A gazda ekkor a legmagasabb fokra emelte a jóságát: egyetlen fiát, a szeme fényét küldte hozzájuk. A munkások is felemelték a gonoszságukat a legmagasabb fokra: gazdájuk nagyon szeretett fiát kidobták és megölték.
 A gazda ekkor gonoszul elbánt a gonoszokkal, de a jóságával nem állt le, hanem a végtelenségig növelte: előbb más munkásokra bízta a szőlőjét, aztán pedig egész népeknek ajándékozta oda.
 Az emberiség történelmében két erő harcol egymással: az emberi gonoszság, mint a jónak az ellensége, és az isteni jóság, mint a gonoszság legyőzője. Bennünk, emberekben működik a gonoszság titka: összeverjük, megkövezzük, megöljük a jókat; Istenben, Isten szolgáiban, Isten fiában pedig működik a jóság titka: teszik a jót egyre nagyobb mértékben üldözőiknek, bántalmazóiknak, gyilkosaiknak.
 Mi ez a gonoszság? Mi a gonoszság titka, rejtélye? A gonoszság a másik megvetése, lenézése, kevésre becsülése, semmibe vétele, elvetése, eltörlése, eltávolítása.
 Isten fiára, Jézusra rázúdult az emberiség teljes megvetése, ahogyan ezt ő maga jelentette ki: „Az Emberfiáról meg van írva, hogy sokat kell szenvednie, és megvetést, gyalázatot kell eltűrnie.” (Mk 9,12) „Ez a nemzedék el kell hogy vesse, mint értéktelent félre kell dobnia.” (Lk 17,25)
 Az ő szolgáit, küldötteit ugyanígy megvetik az emberek, ahogyan Pál apostol írja: „titeket megbecsülnek, minket pedig megvetnek." (1Kor 4,10). Hasonlóképpen az emberek megvetik az Egyházat, Pál apostol szavai szerint: „Megvetitek Isten egyházát." (1 Kor 11,22).
 Ez a megvetés, ez a gonoszság az ember gőgjéből tör elő. A gőgös ember elbizakodottan magát különbnek tartja, a másikat ösztönösen megveti, ahogyan Lukács írja evangéliumában: „Az elbizakodottak azt gondolják, hogy ők igazak, másokat pedig megvetnek.” (Lk 18,9)
 Szent Bernát egyháztanító megfigyelte, hogy a gőgnek, ennek a megvetésben megnyilvánuló gonoszságnak tizenkét foka, 12 lépcsője van, melyen az ember állandóan halad fölfelé, ami azt bizonyítja, hogy aki elkezd gonoszkodni, az állandóan növekszik a gonoszkodásban. Ez a 12 fok a következő: 1. kíváncsiság: kíváncsian mások dolgaiba ártja magát az ember 2. a csapogó fecsegés: szavai harapósak, bőségesek, üresek, esztelenek 3. az ostoba vidámság: csak arra gondol, ami számára kellemes, ezért eluralkodik benne a bárgyú vidámság 4. a kérkedés: teli van mondanivalóval, a másikra rázúdítja érzéseit 5. a különcködés: mindig a maga kiválóságait keresi és minden áron ki akar tűnni 6. a pökhendiség: mindent a saját érdemének könyvel el.  A gőgnek ezzel a hat megnyilvánulásával egyre jobban megveti, lenézi, eltapossa a felebarátját.
 A gőgnek a következő 4 foka magába foglalja az elöljáró, a vezető, a tanító, a szülő megvetését. 7. az önteltség: mindenbe beleavatkozik, csak az a jó, amit ő csinál. A gőg 8. foka a bűnök védelmezése: ő sohasem vétkes, mindig a másik a bűnös. A 9. foka: a színlelt bűnvallomás: eltúlozza a vétkei bevallását, csakhogy megsajnáltassa magát a 10. foka a lázadás, kihívó, szemtelen, engedetlen az elöljáróval, a vezetővel, a szülővel szemben.
 A gőg fennmaradó kettő fokozata magában foglalja Isten megvetését. A 11. fok a gátlástalanság: mivel nem tart sem a testvéreitől, és mivel nem tart sem az elöljáróitól, nincs benne többé szégyenérzet és félelem, erőt vesz rajta a szabadosság, és a bűnök örvényébe gázol. Így eljut a gonoszság csúcsára, a gőg 12. fokára, ez a pedig a megátalkodottság: zsarnok szenvedélyek rabja lesz, az ismétlődő élvezeteket keresi esztelenül, megrögződik, megátalkodik a kéjvágyban, megszűnik az Istentől való félelem, megveti Istent, üti-veri, gyilkolja Isten szolgáit, gyalázza és káromolja Isten Fiát.
 A gőgnek, a megvetésnek ezt az ösztönét az ördög helyezi az emberbe, aki maga a teljes gonoszság, az a gonosz, akitől a mennyei Atya szabadítását kérjük a Miatyánk imádságban: szabadíts meg a gonosztól.
Ferenc pápa szeptember 27-én, szombaton reggel a vatikáni csendőrség tagjainak mutatott be szentmisét. „A vatikáni csendőrség hivatása, hogy védelmezze kívülről érkező bombáktól az államot. Bombából van sok, de a legrosszabb az, ami a Vatikánban van, a pletyka, amely minden nap fenyegeti az Egyház és az állam életét, mert minden ember, aki pletykál itt bent, bombákat vet, amely elpusztítja mások életét. Ha valakiknek a szavai meg is felelnek az igazságnak, még sincs joga, hogy elmondja mindenkinek, hanem csak annak, aki felelősséget visel. A pápa arra hívta a csendőröket, hogy legyenek a pletykálkodók őrszemei. Míg sok világi, pap, szerzetesnő, megszentelt életű személy, püspök a jó búza magvait veti el, az ördög felhasznál egyes világiakat, papokat, megszentelt életű személyeket, püspököket, bíborosokat, még pápákat is, hogy konkolyt vessenek. „Olyan veszély ez, amely engem is érint, mert az ördög belénk helyezi az erre irányuló vágyat" – tette hozzá a Szentatya. „Védelmezzetek a pletykáktól is, amelyek az Egyház életét fenyegetik." Az ördög veti el a pletyka konkolyát, amely olyan, mint a bomba, amely tönkreteszi mások és az Egyház életét is. A pletykálkodók méltánytalanságot követnek el, és ahogy Dániel próféta mondja: szégyenkezésre és örök megbélyegzésre ítéltetnek.
De a gonoszág ezzel az áradatával szemben áll az isteni jóság áradat, ami még jobban növekszik a világban, mint a felebarát, Isten szolgáinak és Isten megvetésének a szennyes folyama. Isten mindig több és több szolgát küld, újból és újból elküldi a Fiát, aki más munkásoknak adja át a szőlőt, aztán pedig egész népeknek ajándékozta oda.
Te meg én Isten szolgája vagy az ördög szolgája vagyunk-e, Isten fia-lánya, vagy az ördög-apa fia-lánya? Ez attól függ, hogy Isten törvényeiről elmélkedünk-e éjjel és nappal, ami az alázatosság első és kiinduló foka, vagy pedig kíváncsian turkálunk mások dolgaiban, ami a gőg első és kiinduló foka.
A Szentleckében ezt tanítja nekünk ma Pál apostol: „Egyébként, testvéreim, arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, tisztességes és igazságos, arra, ami ártatlan, kedves, dicséretre méltó, ami erényes és magasztos. Váltsátok ezt tettekre, s veletek lesz a béke Istene."
Mint Lilu, egy hétgyermekes család másodszülötte, aki szüleinek az anyja lett, mert megszülte őket a szeretetre és a megértésre.

Apámnak az volt a szokása - meséli Lilu -, hogy ivott és minden este részegen tért haza. Emiatt persze napirenden voltak a veszekedések. Otthon állandóan éhesek voltunk. A helyzet tarthatatlan volt, szüleink elhatározták, hogy elválnak. Apa megkérdezte tőlem, hogy inkább vele szeretnék-e maradni, vagy el akarok menni anyámmal. Mérlegeltem a dolgot és végül úgy határoztam, hogy maradok. Tudtam, hogy a nehezebb megoldást választom, mégis úgy tűnt, hogy talán így nagyobb lesz a lehetősége annak, hogy a mama visszatérjen hozzánk. Húgaim és öcséim, akik mind szerettek engem és bíztak bennem, velem akartak maradni. Ettől a naptól kezdve minden felelősség az én vállamra nehezedett: a takarítás, kisebb testvéreim gondozása, a főzés. Igyekeztem mindent úgy csinálni - amennyire csak erőmből telt hogy apánk rendben találja a házat, mintha anyánk még itthon lenne. Reggel és este imádságra buzdítottam testvéreimet. Tudtam, hogy ha valamit együtt kérünk Jézus nevében - mint ahogyan az Evangéliumban olvastam - az Atya azt teljesíti. Testvéreimmel együtt szüleink kibékülését és a mama hazatérését kértük. Egyik nap az az ötletem támadt, hogy megpróbálok egyenesen beszélni apámmal, és nyíltan felelősségre vonom őt. Mindjárt meg is tettem. Ezután többször is sikerült beszélgetnem vele. Majd találkoztam anyámmal is. Kértem szüleimet, hogy próbáljanak meg újra egyetértésre jutni. Egy hónappal ezek után a „megbeszélések" után, anya hazatért otthonunkba és kibékült apával. Megcsókolt és így szólt hozzám:
-  Ettől a pillanattól kezdve igazából te vagy az anyánk, mert megszültél minket a szeretetre és a megértésre."

Évközi 27. vasárnap
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Vasárnaponként és ünnepnapokon három szentírási  szakaszt olvasunk fel. Tartalamilag gyakran egy témát fejt ki mind a három szentírási szöveg. A három szakasz alapján egyre jobban kifejezésre jut Isten kinyilatkoztató szándéka.
Fontos, hogy megértsük az üzenetet, de méginkább, hogy az üzenet szerint éljünk, mert miden program csak annyit ér, amennyit megvalósítunk belőle. Jézus mondja: "Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: - Uram, Uram! Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát" (Mt 7, 21). A ma felolvasásra kerülő evangélium előtti versben olvashatjuk: “Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket, s arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt.” (Jn 15.16) Az evangéliumban is megtalálható egy hasonló figyelmeztetés: “Az Isten országát elveszik tőletek, és olyan népnek adják, amely majd megtermi annak gyümölcsét.”

Az évközi 27. vasárnapon az alább megjelölt szakaszokat olvastatja velünk az egyház. Ezen a héten e szövegeken keresztül üzen nekünk Istenünk. Hallgassunk rá, mert féltő szeretetből, az üdvözítés szándékával szól hozzánk.

OLVASMÁNY Iz 5, 1-7: A próféta szóhasználatában a választott nép az a szőlő, amelyre Isten ajándékait pazarolta. Történetét üdvtörténetté tette, hazát adott, kinyilatkoztatást és törvényt, védelmezte őket és jövőt ígért. Ennek ellenére meghonosodott benne a gaz, az igazságtalanság, a visszaélés és a hitetlenség. Isten idejében, figyelmeztet a megtérésre, de tud ítéletet is tartani.

SZENTLECKE Fil 4, 6-9: Az apostoli buzdítás megkapó példája áll előttünk. A hívő ember élete is tele van gonddal, bajjal, de tudja, hogy a mindenható Isten elé terjesztheti kéréseit és rábízhatja sorsát. Isten talán nem veszi le vállunkról a terhet, de szívünkbe adja békéjét, amely felülmúl minden értelmet. Érezteti velünk, hogy ő mindenható és javunkat akarja. Ilyen lelkülettel lehet gyakorolni az erényeket, az igazságosságot, a türelmet, az együttérzést, a szolgálatkészséget.

EVANGÉLIUM Mt 21, 33-43: Jézus is szőlőhöz hasonlítja az Isten országát. Előlegezi a bizalmat, ránk bízza kegyelmi javait, de elvárja, hogy kamatoztassuk erőinket. A példabeszéd történeti célzás a próféták üldözésére és Jézus keresztre feszítésére. Isten terve azonban az emberek ellenállása ellenére megvalósul. Talál olyanokat, akik megteszik akaratát és megdicsőítik őt életükkel, s végül ő fog ítéletet tartani mindenki fölött.

ELMÉLKEDÉS
( Mt 21, 28-32)

Kedves Testvérek! Jézus egy alkalommal azt mondta a hallgatóinak: „Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: Uram, Uram. Csak az, aki teljesíti a mennyei Atyám akaratát." (Mt 7, 21).  A mai evangéliumi példa is erről szól. Jézus nem csak okoskodott, nem csak valamilyen tanítást hozott, hanem közöttünk élt harminc három évig. Dolgozott, tanított, betegekkel, szegényekkel foglalkozott, szenvedett és meghalt. Életpéldát mutatott nekünk.
Ma a Biblia vasárnapja van. Éppen alkalmas ez a szentírási idézet, hogy a Bibliával kapcsolatos magatartásunkat egy kicsit felülvizsgáljuk.
Az első dolog, ami állandóan kell, hogy a szemünk előtt legyen, amikor a Bibliát a kezünkbe vesszük, hogy a kinyilatkoztatás nem egy tollba mondott tanítás, nem egy mennyből alászállott írás. A kinyilatkoztatás mindig történt. Isten cselekedett, vagy irányította a történéseket. Ebben élték meg az emberek az Isten jelenlétét és üzenetét. Ez irányította az életüket, magatartásukat, táplálta reményüket. Legtöbbször évtizedekig, évszázadokig, apáról fiúra adták az üzenetet, és csak sokkal később, rendszerint, csak amikor már bizonyosságot szereztek az üzenet hitelességéről, akkor foglalták azt a Szentlélek sugallatára írásba. Így alakult ki a Biblia, azzal, hogy később még összegezték és rendszerezték a szöveget.
Ma is az a jelentősége a Bibliának. Nem csupán egy ájtatos olvasmány, hanem az életünket, a cselekedeteinket kell, hogy azok megfeleljenek Isten akaratának, velünk kapcsolatos tervének. Mindig csak egy kis szakaszt kell elolvasni. Azt kell utána kérdezni magunktól, hogy mit mond nekem ez a szakasz? Mi a számomra, pillanatnyi élethelyzetemben, a mondanivalója annak, amit elolvastam? Milyen gyakorlati útmutatást értek meg belőle az adott helyzetemben? Vagy ha eseményről van szó, akkor elolvasva a Szentírási szakaszt, legjobb, ha valamelyik, a történetben szereplő személy helyébe képzelem magam és azt kérdezem, hogy hasonló helyzetben én hogyan szoktam viselkedni, viszonyulni a dolgokhoz, vagy emberekhez, vagy éppen Istenhez, és keresem az üzenetet, a mottót, amihez igazítani akarom, Isten segítségével a cselekedeteimet, illetve a magatartásomat.
Ilyenkor nagyon kell vigyázni arra, hogy ne magyarázzunk bele a Szentírásba felhígításokat. Ne vizenyőzzük fel a Biblia nagyon is szó szerint értelmezhető tanítását. Erre nagyon hajlamosak vagyunk. Csak néhány példa: Szeressen minket Isten, de ne olyan nagyon, hogy magához vegyen." „Minden felebarátot kell szeretni, de azt az utálatos valakit nem lehet szeretni."  „Boldogok a tisztaszívűek, de én az a valaki harmadik személy nélkül nem tudok élni.” „Igaz, hogy bűn az abortusz, de nekem most nincs más választásom.” És sorolhatnánk a végtelenségig, annak a fiúnak a példázatát, aki azt mondta, hogy kimegyek a szőlőbe dolgozni, de nem ment ki. Talált valamilyen kimagyarázkodást, hogy pont most miért nem kell kimennie dolgozni.
Amikor így járunk el, akkor mi próbáljuk a Szentírást a mi igényeinkhez, felfogásunkhoz alakítani. Az ellenkezőjét kell tenni. Hagynunk kell, hogy a Szentírás nyugtalanítson bennünket, hogy megkérdőjelezze a magatartásunkat, hogy végső soron a Szentírás alakítson minket lépésről lépésre.
Az a fiú, aki nemet mondott, utána hagyta, hogy az atya parancsa, vagy kérése nyugtalanítsa. Az ellentmondása ellenére kiment a szőlőbe dolgozni. Tudott az atya kérésére váltózni, jobbítani magán és magatartásán.
Ez kell nekünk is. Az nem baj, ha elolvasva egy tanítást, vagy történetet a Bibliából, azt érezzük, hogy mi bezzeg nagyon messze vagyunk attól az ideáltól, ami a szövegből sugároz felénk. Kérjük a Szentlelket, hogy világosítson meg minket, hogy nekünk most mit kell lépnünk, most mit és mennyit vár el tőlünk az Úr és, hogy legyen erőnk, erős akaratunk azt a lépést megtenni. Aztán nem szabad belefáradni. Amikor majd újraolvassuk azt a részletet, akkor újabb megvilágosodást kapunk, hogy tovább lépjünk. Ezért a Bibliát soha nem lehet kiolvasni. Amit előbb megértettünk, illetve megtettünk, az a föltétele annak, hogy még mélyebben megértsük a szöveg mondanivalóját.
Ezért olvasunk vasárnaponként csak rövid szakaszokat mise alatt a Bibliából, és ezért fűz hozzá úgynevezett homíliát az, aki prédikál, hogy segítsen megtalálni a nekünk szóló üzenetet. Háromévenként ismétlődnek a szövegrészletek, mert a lelki növekedésünket szolgálja, ha akkor még többet értsünk meg, mint három évvel előbb. Aki fegyelmesen kíséri a lelki életét, az határozottan meg is tapasztalj ezt a növekedést, lelki kifinomodást. Igyekezzünk ilyen lelkülettel és szempontból minél gyakrabban olvasni a Bibliát.
Nagy.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                        

ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP

(Iz 55,6-9. Fil 1, 20-24. Mt 20, 1-16.)

Kedves Testvérek! „Keressétek az Urat, amíg megtaláljátok, hívjátok segítségül, amíg közel van!" Ezt mondja nekünk a próféta a mai olvasmányban. Nagyon komoly figyelmeztetés ez. Azt jelenti, hogy elérkezhet az a pont az életünkben, amikor elveszítjük a kegyelmet, amikor az Úr véglegesnek tekinti az elutasításunkat. Akkor viszont már nem nagyon van visszafordulás. Az Úr igaz, hogy nem vonja meg sem a kegyelmét sem a lehetőséget, hogy megtérjünk, hogy üdvözüljünk, amíg élünk a földön. És mégis, egy hasonlattal élve, azt kell mondanom, hogy a megdőlt fát is ki lehet venni szépen, akár az ellenkező irányba is döntve. De ha a fa annyira meg van dőlve, hogy szinte vízszintes, akkor már minden igyekezet ellenére ara fog esni, amerre dőlt. Az emberrel is így van. Annyira meg tud rögződni a rosszban, az istentelenségben, a lelki restségben, hogy ha szeretne, akkor sem képes váltóztatni a szokásain, vagy helyzetén.
Figyeljük csak meg Ézsau esetét. Ő volt az elsőszülött. Neki kellett volna kellő komolyságot, Istenre való irányultságot tanúsítania, hogy érdemes legyen az atyai áldás által átvenni a család vezetését és az Istentől Ábrahámnak, az ő nagyapjának adott nagy ígéretek őrzésére, továbbadására. Ő komolytalan, csavargó életet élt. Összeházasodott a kánaáni lányokkal. (Akkor még létezett a többnejűség.) Komolytalanságában odáig ment, hogy játéknak tekintette az elsőszülöttségét, egy tál lencsefőzelékért komolytalankodva lemondott róla, még esküdözött is. Milyen nagyon szerette volna később megszerezni az atyai áldást, de nem tudta. Eljátszotta az életét. Kiesett az ígéretekből és az áldásból. Műár csak egy kis evilági hősködés maradt neki. És még Jákob ellen sem tudott semmit tenni, mert Isten volt Jákobbal. Ráragadt ifjúkorának komolytalan életfelfogása.
Gondoljunk csak Saul királyra a Bibliából. Engedett a kapzsiságnak. Sámuel minden figyelmeztetése ellenére sem hagyta abba. Sőt még elméletet is kovácsolt magának, hogy hálaáldozatot akar a zsákmányból bemutatni. Féltékenységéből sem engedett. Annak ellenére, hogy Dávid csak jót tett neki, Ő az életére tört. Még akkor sem változott ellenséges álláspontja, amikor Dávid kétszer is megkönyörült az életének.
Mikor már látta a végveszélyét, akkor nagyon szeretett volna váltóztatni, de akkor már csak egy jósnőig jutott el. A jósnőket és kuruzslókat ő maga is üldözte előbb. Megállíthatatlanul rohant a maga és egész családja vesztébe, mert ráöregedett a bűn. Nem akkor kereste az Urat, amikor még megtalálhatta.
Jézus beszél a Szentlélek elleni bűnről, ami szerinte nem nyer bocsánatot sem ezen sem a másvilágon. Miről van itt szó? Arról, például, aki büszkén, dölyfösen, tudatosan szidja, gyalázza Istent, mocskolja Őt és mindent ami, vagy aki vele kapcsolatos. Lehet, hogy egy bizonyos szorult helyzetbe, vagy félelemben felkiált, hogy „Jaj Istenem!”, de ennek a kiáltásnak nincs ereje, ez nem jut az illető szájánál sokkal messzebbre. Komoly megtérésre lenne szükség. Ahhoz viszont alázatra, kegyelemre, a lélek működésére lenne szükség, akit, és amit ő tudatosan ellökött magától.
Vagy az is gyakori, hogy valaki azt mondja, hogy nem ér rá Istennel foglalkozni. Az ő istene a munka, az ő istene a gyerekei, stb., Majd ha megöregszik….. Ez a majd nem szokott eljönni akkor sem, ha nem szólítja el őt az Úr fiatalon. Az Isten nélküli élet ráöregszik. Szinte látszik, hogy még ha figyelmeztetik, vagy hívják, akkor sem tud kimozdulni. Nincs kegyelem. Nincs a Léleknek a működése.
Még sorolhatnánk ilyen helyzeteket, de csak annyit, ha ilyenek mégis az Istenhez fordulnak, akkor valaki, vagy valakik nagyon sokat imádkoztak, böjtöltek, vezekeltek értük.  Akkor, ezúton nagyon nagy külön kegyelmet kaptak. Ezért érdemes sokat egymásért, és különösen a bűnösök megtéréséért imádkozni, vezekelni.
Vessünk végezetül egy pillantást a mai evangéliumra. Nincs benne sehol szó arról, hogy reggel egyesek azt mondták volna: „Majd bolondok leszünk elmenni a szőlődbe dolgozni. Nekünk jó lesz naplemente előtt egy órával is. A kérdésre, hogy mit ácsorogtok itt tétlenül? Azt válaszolták: „Nem fogadott fel minket senki.” Nem a munkakerülők kaptak naplemente előtt egy órával munkát és kaptak teljes napszámot, hanem azok, akik hibájukon kívül maradtak munka nélkül egész nap. Érdemes ezen elgondolkodni, és komolyan keresni az Urat addig, amíg még megtalálható a számunkra és ameddig még közel van hozzánk. Most még valószínűleg nem késő. Ha van benned komoly érdeklődés és keresés, akkor még valószínűleg nem késő. Keresd az Urat. Ő állandóan ki-ki megy a „piactérre”, hogy munkásokat keressen a „szőlőjébe”, akár egy órával is a naplemente előtt.

Nagy.

A SZENT KERESZT FELMAGASZTALÁSA
ELMÉLKEDÉS
(Szám 21,4-9. Fil 2, 6-11. Jn 3, 13-17)

Kedves testvérek! Az idén úgy alakul a naptár, hogy a Szent Kereszt Felmagasztalásának ünnepe vasárnapra esik. Már maga a tény, hogy ez az ünnep kiszorítja, a liturgiában a vasárnapi miseszövegeket, mutatja, hogy milyen nagy fontosságot tulajdonít az Egyház a Keresztről való megemlékezésnek.
Szent Pál írja a korintusi híveknek: "Elhatároztam ugyanis, hogy nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettről.” (1 Kor 2, 2)
Előtte, Athénben, a görög bölcselkedő lelkülethez alkalmazkodva az ismeretlen istent hirdette és nagy kudarcot vallott. Gyakorlatilag kifütyülték, kicsúfolták. Ezért Korintusban nem akart másról tudni, csak a megfeszített Jézusról. Másutt ezt írja: „Én azonban nem akarok mással dicsekedni, mint Urunk Jézus Krisztus keresztjével. Általa keresztre szegezték nekem a világot és engem is a világnak." (Gal 6, 14)
Maga Jézus azt mondta egy alkalommal: „Én meg, ha majd fölemelnek a földről, mindenkit magamhoz vonzok. Ezt azért mondta, hogy jelezze: milyen halállal hal meg." (Jn 12, 32-33)
Mindezek az idézetek mutatják, hogy milyen fontos a kereszt, mint a megváltás eszköze. Fontos az is, hogy jelképként, minél több helyen ott legyen a kereszt a szemünk előtt, hogy emlékeztessen minket arra, hogy ilyen nagyon szeret minket az Isten, az Atya. Ahogy maga Jézus mondta Nikodémusnak: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen." (Jn 3, 16) Nekünk a kereszt Isten végtelen szeretetének és irgalmasságának a jele lett.
Ma nagyon sokan hagyják el a kereszt jelét. Nem találjuk a lakásokban, vagy ha van is feszület, azt elrejtik a vitrinbe, vagy a fiókba és csak alkalom adtán kerül elő. Az útszéli keresztekre is mind kevesebben tesznek virágot. Úgy mennek el a kereszt mellett, mint egy megszokott útszéli tárgy mellett, gyakorlatilag észre sem veszik. Ami még fájdalmasabb, már említettem ezt mostanában, hogy a temetőben sétálgatva mind több olyan sírt találok, amelyen semmilyen kereszt jel nincs. Ez szemmel láthatóan azt jelenti, hogy az emberek törekszenek arra, hogy minél szebb, drágább, sőt extravagánsabb, vagy szokatlanabb kő költeménnyel állítsanak emléket a múltnak, az emléknek, de reményük nincs. A jövő felé nem tudnak tekinteni. Ez a jövőtlenül betokosodott gyász és fájdalom.
Itt értem el mai elmélkedésünk fő mondanivalójához. A kereszt a mi reményünk. A kereszt a mi jövőnk. Az eredeti bűn és az egyéni bűneink kilátástalanná tették számunkra a jövőt és a reményt. A rövid és küzdelmes földi élet után a kárhozat a teljes és örök céltalanság, sötét értelmetlenség lenne az osztályrészünk, ha valaki, a mi Urunk Jézus Krisztus, áldott legyen a neve, nem lett volna mindegyikünk hűtlenségéért, amit a bűneinkkel tanúsítottunk az Atya iránt, hűséges mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezzel megnyitotta nekünk az érdemes, boldog örök reménységet, életet.
Bár a feltámadás a legnagyobb esemény. A feltámadás azt jelenti, hogy az Atya elfogadta Krisztus keresztáldozatát, hogy Krisztus győzött a halálon, fölébe kerekedett a gonosznak és a halálnak. De a győzelem maga, az a kereszt, a kereszthalála. A diadalmas jel a feszület. Ezt vállalta értünk. Ezzel mutatta meg és árasztotta ki a világra az Atya végtelen szeretetét és irgalmát.
A feltámadásnak igazán nincs is jele. A sírkő elmozdult a sír üres lett. A diadalmas zászlóval a sírból kiröppenő Jézus valóban csak a festők fantáziájának a szüleménye. Csak az üres sír és a benne heverő leplek. Ez pedig így nem valamilyen lélekemelő jelkép.
A kereszt a mi győzedelmi zászlónk. Aki szégyelli a keresztet, vagy a keresztvetést, az ne nevezze megát kereszténynek, vagyis Krisztuskövetőnek még akkor sem, ha meg van keresztelve. Nagy.  

Évközi 24. vasárnap

»Uram! Hányszor vétkezhet ellenem a testvérem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?« Jézus azt felelte neki: »Nem azt mondom, hogy hétszer, hanem hogy hetvenszer hétszer. «
Én az egész tartozást elengedtem neked, mert kértél engem. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, ahogy én is megkönyörültem rajtad?’ És az úr haragjában átadta őt a kínzóknak, amíg csak meg nem adja egész tartozását.
Nemrégiben – az augusztusi Életigében - hallottunk arról az asszonyról, akit a férje több évi házasság után négy fiúgyermekkel otthagyott és egy más valakivel új családot alapított. Az asszony nem tudott megbocsátani, 15 éven át belülről állandóan égette a gyűlölet, szörnyű kételyek gyötörték, nőttön nőtt benne a lelki gyötrelem. Nem tudta kitépni a szívéből a rettenetes haragot férje és új családja iránt. Annyi fájdalmat okoztak neki, hogy nem is tudta elképzelni, hogy megbocsásson nekik. Rengeteget sírt, sokszor majd szétrobbantam a dühtől, úgy tűnt, minden elveszett, senkiben nem bízhat, s borzasztóan elhagyottnak érezte magát. Ez a meg nem bocsátás átadta őt a kínzóknak, a lelkét kínzó gyötrelmeknek és nem tudott tőlük szabadulni.
„Már tizenöt év telt el válásunk óta, de még mindig nem tudtam kitépni a szívemből azt a rettentő viszolygást, melyet férjem az ő új családja iránt érzek. Óriási volt a fájdalom, amely engem akkor ért... Tudtam, hogy mindenkit szeretni kell és meg kell bocsátanom, de én inkább vállaltam, hogy mint keresztény következetlen legyek. Inkább próbáltam nem gondolni rá. A nagyszülők hatására a gyerekek sok év után újra elkezdték látogatni az apjukat. Egyszer azt kérték tőlem, hogy segítsek neki munkát találni, mert nemrég munka nélkül maradt, és »testvéreik« komoly gondokkal küzdenek. Megértettem, hogy nem szabad kiábrándítanom és megbotránkoztatnom őket; hatalmas erőfeszítéssel azt mondtam, hogy segíteni fogok. Nem volt könnyű. Le kellett győznöm a gőgömet, de arra gondoltam, hogy ezt Istenért teszem, ezt Jézusnak teszem. Közben a fejemben lüktettek az Evangélium szavai: "hetvenszer hétszer megbocsátani".
Utánajártam, intézkedtem, fellebbeztem, akkor is, amikor kiderült, hogy a volt férjemről van szó, és hogy mi volt válásunk oka. Senki, még a családom sem értett meg. Amikor telefonáltak, hogy van munka, új, óriási örömet éreztem. Akkor megértettem, hogy Isten kitépte szívemből a bosszúvágyat, kitörölte a haragot, és több mint tizenhat évi gyötrelem után visszaadta a szabadságomat."
Pósa László atya

Mt 18,15-20 Évközi 23. vasárnap

„Ha a testvéred vétkezik, menj és figyelmeztesd őt négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet."

Beszélgetés közben egy édesanya elmondta, hogy egyik lánya utólag megköszönte, amikor egyik kérésére nemet mondott, sőt még azt is hozzáfűzte: „Anya, szükségem van az ilyen válaszokra" Egy szülő arról számolt be, hogy egy könnyedén kimondott igen, egy elhamarkodott engedékeny rábólintás olyan helyzetbe hozta őt, hogy csak később vette észre, mekkorát hibázott. Más szülők felnőtt gyermekeik kérdéseiről, vádjairól beszámoltak be: „Miért nem mondtad?", „Miért nem szóltál?", „Miért engedted meg?" Ezek a szavak azt az igazságot tartalmazzák, hogy a gyermekeknek világos szabályokra van szükségük, tiltásokra, korlátokra, egyértelmű határokra.
Ha egy erkélyre, függőfolyosóra, hídra gondolunk, azonnal megértjük, hogy a jó korlátok életet mentenek, biztonságot adnak. A korlátok hiánya életveszélyt jelentenek.
Létfontosságúak az úgymond negatív jelzések, a korlátozások és a tiltások; más szóval a jó és a rossz világossá tétele.
Ha a szülő, a nevelő, a vezető, a testvér nem korlátoz, nem tilt, nem állít fel szabályt, nem ad parancsot, nem figyelmeztet, nem int meg, akkor a felebarát megromlik és megront, tönkre teszi a maga életét és mások életét. Ha korlátoz, tilt, szabályt állít fel, parancsot ad, figyelmeztet, megint, akkor életet, életeket ment!

Pósa László atya

Évközi 22. Vasárnap                  Mt 16,21-27

Ettől az időtől kezdte Jézus jelezni a tanítványainak, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell, hogy öljék, és harmadnapra föl kell támadnia. Péter erre félrehívta őt, és kezdte lebeszélni: ,,Távol legyen ez tőled, Uram! Ez nem történhet meg veled.'' Ő azonban elfordult és azt mondta Péternek: ,,Távozz előlem, Sátán! Botrány vagy nekem, mert nem Isten dolgaival törődsz, hanem az emberekével!'' Akkor Jézus azt mondta a tanítványainak: ,,Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl a keresztjét és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét énértem, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de az élete kárt szenved? Vagy mit adhat az ember cserébe a lelkéért? Mert az Emberfia eljön angyalaival Atyja dicsőségében, és akkor megfizet majd mindenkinek aszerint, amit cselekedett [Zsolt 62,13]

Jézus sokszor beszél a boldogságról, de lehet, hogy mi nem olyan boldogságra vágyunk, amit Ő kínál. Ezért gondolják sokan, hogy egy keresztre feszített nem lehet a boldogságkeresők vezetője. Nehezen értjük meg, hogy semmi sem alkalmas annyira az áldozatos szeretetünk bizonyítására, mint a szenvedés vállalása. Minden önfeláldozás jutalma egy nagyobb érték: A házasságban a családi örömök, a hívőközösségben az elfogadottság, befogadottság öröme.

Hajdu Sándor atya

Mt 16,13-20   Évközi 21. Vasárnap

Amikor Jézus Fülöp Cézáreájának vidékére ment, megkérdezte tanítványait: ,,Kinek tartják az emberek az Emberfiát?'' Ők ezt felelték: ,,Egyesek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, mások meg Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül.'' Erre megkérdezte őket: ,,És ti kinek tartotok engem?'' Simon Péter válaszolt: ,,Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.'' Jézus azt felelte neki: ,,Boldog vagy, Simon, Jónás fia! Mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én Atyám, aki a mennyekben van. És mondom neked: Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, föl lesz oldva a mennyekben is.'' Ezután meghagyta a tanítványoknak, hogy senkinek se mondják el, hogy ő a Messiás.


- Ki a keresztény?
- Aki pozitív választ ad Jézus hívására: Jöjj kövess engem!
Mielőtt követnénk, tudnunk kell ki Ő! Ennek érdekében teszi fel a kérdést: Kinek tartotok engem? Néha kevés a test és a vér ennek a válasznak a megadására, mert nem fér a tenger a pocsolyába. Emberi korlátozottságunk segítségre szorul, kegyelemre, isteni bölcsességre. Mindenkinek meg kellene válaszolnia ezt a Jézusi kérdést, még ha isteni segítséggel is!

Hajdu Sándor atya

Szent István király (Mt. 7.24-29 )

„Aki hallgatja szavamat, és tettekre is váltja, az okos emberhez hasonlít, aki sziklára építette a házát. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de nem dőlt össze, mert szikla volt az alapja. Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem váltja tettekre, a balga emberhez hasonlít, aki házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak. Az összedőlt és romhalmazzá vált.” „Ezzel Jézus befejezte ezeket a beszédeket. A nép ámult tanításán, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, s nem úgy, mint az írástudók. "

A halászbástya előtt Szent István király lovas szobra tekint ránk. Érdekessége, hogy hátat fordít Pestnek és a Dunának. A koronázó-templom felé fordítja bronztekintetét. Nyugatra néz. Nem biztos, hogy a szoborállítóknak ez volt a szándéka, de ebből a helyzetből azt is lehet érteni, hogy a Magyar csak európai és keresztényként marad meg. Megőrizni a keletről jött életerőt csak úgy lehet, ha átjárja az evangélium sója és kovásza. Előbb azt gondolták, hogy nyers fizikai erő, kardjuk és nyilaik elegendők. Hamarosan véres leckét kaptak, gondoljunk csak a Lech - mezei vereségre.
Ezer esztendeje még ismeretlen volt a nemzetköziség, de a kereszténység már akkor is a testvériséget hirdette. Rendelkezett azokkal az erkölcsi elvekkel, amelyek biztosítják a népek megmaradását és fejlődését. Ezt ismerte fel István királyunk és megtett mindent, annak érdekében, hogy az evangéliumot tegye a magyarok alkotmányává. Honfoglaló őseink vakmerő kalandozásaikkal azt mutatták meg Európának: Mit ér az ember, ha magyar. Szent István azt bizonyította: Mit ér a magyar, ha keresztény. Ezer éves gyakorlat bizonyítja, hogy jó alapokat kaptunk. Most már csak rajtunk múlik, hogy tudunk-e sziklára építeni hazát és nemzetet?

Hajdu Sándor atrya

Mt 15,21-28      ÉVKÖZI 20. VASÁRNAP

Jézus ezután elment onnan: visszavonult Tírusz és Szidon vidékére. És íme, egy kánaáni asszony, aki arról a vidékről jött, így kiáltott hozzá: ,,Könyörülj rajtam, Uram, Dávid Fia! A lányomat kegyetlenül gyötri egy démon.'' Ő azonban egy szóval sem válaszolt neki. A tanítványai odamentek hozzá és kérték: ,,Küldd el őt, mert csak kiabál utánunk.'' Ekkor így szólt: ,,Nem küldtek máshová, csak Izrael házának elveszett juhaihoz.'' Az asszony mégis odament, leborult előtte és kérte: ,,Uram, segíts rajtam!'' Erre így válaszolt: ,,Nem való elvenni a gyerekek kenyerét, és odadobni a kiskutyáknak.'' De az asszony csak folytatta: ,,Igen, Uram, de a kiskutyák is esznek a morzsákból, amelyek lehullanak uruk asztaláról.'' Erre Jézus így szólt hozzá: ,,Asszony, nagy a te hited! Legyen neked, amint akarod.'' És abban az órában meggyógyult a lánya.

Szent Jakab apostol szerint "Mit használ, ha valaki azt állítja, hogy van hite, belőle fakadó tettei azonban nincsenek? A hit, ha tettek nem származnak belőle, magában holt dolog" (2,14). Kereszténységünk sok baja a halott hit: ha elméletben hiszünk, de nem élünk hitünk szerint. Hit és család... Hit és nevelés... Hit és kötelességteljesítés... Olyan témák, amelyeket számtalanszor át kellene gondolnunk, beszélgetnünk... A keresztény hit nem okoskodó elmélet. A mai nemzedéknek azért gyenge a hite, mert tájékozatlan a hitigazságokban. A keresztségben történt újjászületést csak akkor  követi a növekedés szakasza, ha a lélek megkapja az isteni ige kenyerét is, a tanítás táplálékát. A hit nem korlátozható ezekre az ismeretekre, de ez a termőtalaj amelyen kivirágozhat.

Lk 1,39-56              SZŰZ MÁRIA MENNYBEVÉTELE Nagyboldogasszony
Mária pedig útra kelt azokban a napokban, és sietve elment a hegyek közé, Júda városába. Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. És történt, hogy amint Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, felujjongott méhében a magzat, és Erzsébet eltelt Szentlélekkel. Hangosan felkiáltott: ,,Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan történhet velem az, hogy az én Uramnak anyja jön hozzám? Mert íme, amint fülemben felhangzott köszöntésed szava, felujjongott a magzat méhemben. És boldog vagy te, aki hittél, mert be fog teljesedni, amit az Úr mondott neked.'' Mária erre így szólt: ,,Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben [Hab 3,18], mert tekintetre méltatta szolgálója alázatosságát [1 Sám 1,11]. Íme, mostantól fogva boldognak hirdet engem minden nemzedék [Ter 30,13], mert nagy dolgot cselekedett velem a Hatalmas [MTörv 10,21], és Szent az ő Neve [Zsolt 111,9]. Irgalma nemzedékről nemzedékre azokra száll, akik őt félik [Zsolt 103,13.17]. Hatalmas dolgokat művelt karja erejével, szétszórta a gondolataiban kevélykedőket [Zsolt 89,11]. Hatalmasokat levetett a trónról, és kicsinyeket felemelt [Zsolt 147,6]. Éhezőket betöltött jókkal, és üresen bocsátott el gazdagokat [Zsolt 107,9]. Felkarolta Izraelt, az ő szolgáját, megemlékezve irgalmasságáról [Iz 41,8-9; Zsolt 98,3], amint megmondta atyáinknak, Ábrahámnak és utódainak mindörökre'' [Ter 17,7]. És Mária nála maradt mintegy három hónapig, azután hazatért.
Jézus minden és mindenki elhagyására bíztat Őérte. Ez a lelkület uralta a Szűz Anya szívét is. Ezért nem  jelentett számára fájdalmat az elszakadás a szülőföldjétől. Könnyen elképzelhető milyen üres lett számára az élet Jézus mennybemenetele után. Nem maradt más, mint a szerető emlékezés és az egyre növekvő vágy a viszontlátás után. Ezét vágyott hazamenni oda, ahol Jézus él.
A jó és hálás gyermek megértéssel fogadja édesanyja kívánságát. Jézus is megtette azt, hogy nem engedte ráborulni a halál hosszú éjszakáját, hanem felragyogtatta számára az örök élet hajnalát.
Tévedés lenne azt gondolni, hogy Mária megdicsőülése egyedi eset. Isten minden egyes személyt meghív Atyai házába, "ahol sok lakóhely van" - Jézus ígérete szerint. Isten Máriához hasonló sorsot szán minden embernek. A keresztény számára Jézus szava az irányadó, aki így imádkozik: "Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok"

Hajdu Sándor atya

Mt 14,22-33
Ezután mindjárt megparancsolta a tanítványoknak, hogy szálljanak bárkába, és menjenek előtte a túlpartra, amíg ő elbocsátja a tömeget. Miután elbocsátotta a tömeget, egyedül fölment a hegyre imádkozni. Amikor beesteledett, még mindig egyedül volt ott. A bárka pedig már sok stádiumnyira volt a parttól, hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél volt. Éjjel pedig, a negyedik őrváltás idején odament hozzájuk a tengeren járva. Amikor a tanítványok meglátták őt, amint a tengeren jár, megrettentek és azt mondták: ,,Kísértet!'', és félelmükben kiáltozni kezdtek. Jézus azonban mindjárt szólt nekik: ,,Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!'' Péter így válaszolt neki: ,,Uram, ha te vagy, parancsold, hogy hozzád menjek a vízen.'' Ő azt mondta: ,,Gyere!'' Péter kiszállt a bárkából, elindult a vízen és Jézushoz ment. Mikor azonban látta az erős szelet, megijedt, merülni kezdett, és felkiáltott: ,,Uram! Ments meg engem!'' Jézus azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt és azt mondta neki: ,,Te kishitű! Miért kételkedtél?'' Amikor beszálltak a bárkába, elállt a szél. Akik a bárkában voltak, leborultak előtte, és azt mondták: ,,Valóban Isten Fia vagy!''

Az Istenélmény komoly következményekkel jár! Isten előtt az ember méltatlannak érzi magát (Iz 6, 5-6). Az angyali üdvözletkor is bátorítania kellett Máriát az angyalnak "Ne félj Mária! Kegyelmet találtál Istennél"  A csodálatos halfogásnál  Péter Jézus lábához borulva mondja "Uram menj el tőlem mert bűnös vagyok!
   A mai ember is mindenféle magyarázatot próbál adni az Istenélményre csak követni ne kellene, pl. hallucinációnak tartja. Az ember a maga bűnösségének, gyarlóságának tudatában szabadkozik az Istenélménytől, az Istenközelségtől, pedig a hitnek csak így van értelme és ereje. A bűntudat elrendezésére is van Istennek megoldása, megbocsát minden bűnbánónak.

Hajdu Sándor atya

Mt 14,13-21
Amikor Jézus meghallotta ezt, visszavonult onnan bárkán egy puszta helyre, egyedül. A tömegek tudomást szereztek erről és követték őt gyalog a városokból. Mikor kiszállt, meglátta a hatalmas tömeget. Megkönyörült rajtuk, és meggyógyította a köztük lévő betegeket. Mikor este lett, odamentek hozzá a tanítványok és azt mondták neki: ,,Sivár ez a hely és az idő is eljárt már. Bocsásd el a tömeget, hogy a falvakba menjenek és ennivalót vegyenek maguknak.'' Jézus azonban azt mondta nekik: ,,Nincs rá szükség, hogy elmenjenek, adjatok nekik ti enni.'' Azok ezt felelték neki: ,,Nincs itt másunk, csak öt kenyér és két hal.'' Azt mondta nekik: ,,Hozzátok ide azokat.'' Megparancsolta, hogy a tömeg telepedjék le a fűre, aztán fogta az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta és megtörte azokat, aztán odaadta a kenyereket a tanítványoknak, a tanítványok pedig a tömegnek. Mindnyájan ettek és jóllaktak. Végül fölszedték a megmaradt darabokat, tizenkét tele kosárral. Mintegy ötezer férfi volt, aki evett, az asszonyokat és gyerekeket nem számítva.

Kenyérszaporítás!

Kenyérgond megoldás. Isten sokszor megetette a népét: manna, kenyérszaporítás, Eucharistia.
A kenyérszaporítás a kettő áthidalása, a Mannára emlékezés, az Eucharisztia előjele. Az igazi emberi táplálék az Eucharistia, mert az embernek nem csak testi szükséglete van -  lelki táplálék, lelki erő.
A kenyérszaporítás legmegdöbbentőbb gondolata: "Ti adjatok nekik enni!"
- Honnan amikor nekünk sincs, csak 5 kenyér és 2 hal, mi ez ennyinek?
Nem adhatok, nekem sincs - milyen gyakori mentegetődzésünk. Pedig sokszor megéljük, ha odaadjuk "száz annyit kapunk".

Amikor az Isten megteremtette az embert a maga hasonlatosságára teremtette: mindent más számára tegyen. Ez a szeretet. De az ember nagyon nehezen érti, hogy ha ad, akkor nem kevesebb, hanem több lesz. Mindent magának akar az ember, vagy legalább minél többet, még akkor is, ha nincs rá szüksége. Az ember tragédiája, ha nem ad. A világot ugyan az uralma alá hajtja, de az ahol csak lehet "betart" neki, természeti katasztrófák.

Miért nem látta ezt elő a Teremtő? A teremtő előrelátta a megváltást: "A mennyek országában jobban örülnek egy megkerült báránynak, mint a 99 el nem veszettnek" Igazságos? Nem, hanem irgalmas. De mennyire jó, hogy így van. Nincs is más megoldás. Milyen gyakran szorulunk a könyörgésre: Istenem légy irgalmas! Én vagyok a megtérő. Légy irgalmas, mert nem akartam odaadni a halaimat és a kenyereimet.

Hajdu Sándor atya