Főmenü:
„Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket.
Maradjatok meg szeretetemben.” (Jn. 15.9 )
Kedves Látogató. Honlapunknak ezt az oldalát nyitva hagytuk. Ezen a helyen különféle elmélkedésekre fogsz bukkanni, más és más szerzők tollaiból. Főleg a Szentírásból veszünk idézeteket, de közimsert keresztény íróktól is olvashatsz majd. Az elmélkedések szerzői a VHH tagjai, ezért ne lepődj meg, ha személyes példákkal is alátámasztják elmélkedésüket. Köszönjük Nekik és az Úrnak, hogy sugallatával elindította ezt a rovatot.
Sok szeretettel: a szerkesztők
Nagyböjt 5. vasárnapja
Jn 12,20–33
Abban az időben: Azok között, akik felzarándokoltak, hogy az ünnepen imádják Istent, volt néhány görög is. Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Betszaidából származott, és kérték: „Uram, látni szeretnénk Jézust.” Fülöp elment és szólt Andrásnak. Aztán András és Fülöp elmentek, és megmondták Jézusnak. Jézus ezt válaszolta: „Eljött az óra, hogy megdicsőüljön az Emberfia. Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz. Aki szereti életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti azt az örök életre. Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt becsülni fogja az Atya. Most megrendült a lelkem. Mit is mondjak? Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!” Erre hang hallatszott az égből: „Megdicsőítettem, és ismét megdicsőítem.” A tömeg, amely ott állt, ennek hallatára azt gondolta, hogy mennydörgött. Mások így vélekedtek: „Angyal beszélt vele.” Jézus megmagyarázta nekik: „Nem miattam hallatszott ez a hang, hanem miattatok. Ítélet van most a világon. Most vetik ki ennek a világnak a fejedelmét. Én pedig, ha majd fölmagasztalnak a földről, mindenkit magamhoz vonzok.” Ezt azért mondta, hogy jelezze: milyen halállal fog meghalni.
Ha a búzaszem nem esik a földbe.
Elsősorban erről a búzaszemről szeretnék elmélkedni. Az egzegéták azt mondják, hogy Jézust kell érteni a búzaszem alatt. Életét adja, vagyis meghal, hogy nekünk életünk legyen. Ez a gondolat János evangéliumában másutt is megjelenik. Pl. Jézus a jó pásztor, aki életét adja juhaiért. Ezen kívül azt akarja, hogy bőséges életünk legyen (Jn. 10. fejezet). A kenyérszaporítás után Kafarnaumban azt mondja a hallgatóinak, hogy ne olyan kenyérért fáradozzanak, amitől újra megéheznek. Mikor hallgatói ilyen kenyeret kérnek, akkor Jézus azt mondja nekik, hogy „A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért (Jn.6,51.b.). Nincs szándékomban felsorolni az összes helyet az evangéliumokból, ahol Jézus arról beszél, hogy életének, testének feláldozása, testi halála a hívek, az emberek életét menti meg. Ez a három példa elég ahhoz, hogy megértsük, hogy ez Jézus küldetésének lényegéhez tartozik. Igaz, hogy Jézus tudatában van annak, hogy „ezért az óráért” jött a földre, mégis emberként szeretné elkerülni a testi szenvedést, a szörnyű halált. Berzenkedik ezektől. Ez természetes. Jézus mégis kész végig járni a keresztáldozat útját egyrészt azért, mert így „gyűlölve” a saját életét, megmenti azt az örök életre. Másrészt a kereszten fog megtörténni a szeretetnek a győzelme a gyűlölet és önzés fölött. Jézus a szeretetnek ezzel a győzelmével fogja megdicsőíteni a Menyei Atyát.
Jézus minket is hív, hogy kövessük a példáját. Az Egyház történelme folyamán megtörtént már az, hogy valaki a saját életéről lemondott, hogy másokét megmentse, szebbé tegye, mint pl. Maximilián Kolbe atya vagy Damjan de Vester. Mégis nem ezt kívánja hívek többségétől. Azt kívánja Jézus, hogy az önző magatartásunk haljon el, hogy helyébe a szeretet keljen életre. Le tudjunk lemondani a saját terveinkről a mai napra, a kedvelt szórakozásunkról, ételünkről, megszokott pihenésről, gyermek esetében játékról, hogy ezzel a felebarátunk, a család legkisebbje, a párod, híved kedvében járj szeretetből.
Tegnap történt, hogy kiterveztem, hogy mely betegeket fogom meglátogatni, hogy meggyóntassam, áldoztassam a húsvéti ünnepekre. Útközben tudtam meg, hogy egy súlyos beteg van a közelben. Pár nappal előbb egyszer már mástól is hallottam róla. Tudtam, hogy ebben az esetben azonban nem lesz időm, hogy mindet meggyóntassam, akiket beterveztem. Mégis eldöntöttem, hogy inkább elmegyek a nagyon súlyos beteghez, mert Isten most bizonyára a második figyelmeztetést küldte nekem, hogy menjek, gyóntassam meg, hogy el ne kárhozzon. Elmentem a szomszédságba, hogy érdeklődjem a súlyos beteg állapotáról, hogyan juthatok be hozzá. Azt mondták, hogy most ment haza a hozzátartozó, tehát a kapu be van zárva. Nem tudok bejutni a beteghez. Mégis telefonon megbeszélte a szomszéd, hogy jöjjönek el. Ők azonban csak 1 órával később bírtak jönni. Mindegy. Alkalmazkodom hozzájuk. Hazamentem, ebédeltem és egy óra múlva visszamentem. A beteg kómában volt. Már hörögve vette a levegőt. Feladtam a betegek kenetét. Aztán idehaza is imádkoztam érte. Talán 2 óra sem telt el és meghalt. Szívemben még most is végtelen a hála, hogy tudtam lépni abba az irányba, amerre akkor hívott az Úr!
Vagy egy másik látványmentes meghalás. Karácsonyra eljöttek hozzám húgom, gyerekei és unokái. A 2 vigilia mise, éjféli mise és 2 délelőtti mise miatt eléggé fáradt voltam. Az ebéd után alig vártam, hogy lefeküdjek és aludjak. Marci, húgom legfiatalabb gyermeke, asztali teniszezett volna. Nekem azonban semmi kedvem sem volt ahhoz, hogy pihenés helyett a tenisz asztal összeszerelésével töltsem az időt a délutáni mise előtt. Nem tudtam azonban aludni, mert láttam, hogy rosszkedvű lett. Kikeltem hát az ágyból és felállítottam a tenisz asztalt. Mikor pedig visszaértem a töröktopolyai miséről, 3 meccset játszottam Marcival.
Persze, hogy nem alkalmazkodhatunk állandóan másokhoz. Kell, hogy tervet készítsünk arról, hogy mit, mikor fogunk tenni. Ennek sem szabad azonban a rabjainak lenni. Pl. szintén tegnap történt: A kikindai szülői ház körül javítások folynak. A mester kisaluzta az utat a betonozáshoz. Megkeverte már a betont is, de eleredt az eső. Húgom, később én is, hiába mondtuk, hogy hagyja abba, ő önfejűen tovább dolgozott. Nem hiszem, hogy haszon volt belőle.
Küzdjünk, harcoljunk azért győzzön életünk minden napján és percében a szeretet, hogy elveszítve, megsemmisítve az önző életmódunkat megmentsük létünket az örök életre.
Nagyböjt 4. vasárnapja
Jn.3,14-
„Ahogyan Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy kell majd az Emberfiának is fölemeltetnie, hogy mindannak, aki hisz, örök élete legyen őbenne. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte Isten a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítélet alá esett, mert nem hitt az Isten egyszülött Fia nevében. Az ítélet pedig ez: a világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mivel cselekedeteik gonoszak voltak. Mert mindaz, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy el ne marasztalják a cselekedeteit; de aki az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hogy nyilvánosságra jussanak tettei, mert Istenben cselekedte azokat.
Bizonyára ismerjük a Grimm testvérek Jancsi és Juliska c. meséjét. Benne a mostoha hatására az édesapa hajlandó lemondani a gyerekeiről. Miért olyan gyenge az édesapa, nem kapunk a mesében magyarázatot, de a második felesége kedvéért megszabadult mindkét gyermekétől. Igaz, hogy próbálkozása nem sikerült elsőből, de másodszor már eredményes volt a „manőver.” Ország – világ előtt elmondhatták feleségével, hogy a gyermekei „elvesztek az erdőben”. A mese szerint egyik ok a gyerekektől való szabadulás a szegénység.
Azt fogjátok mondani, hogy a mostohák gonoszsága csak a mesében olvasható. Mint minden mese , ez is csak mese, kitalált történet. Igen, ez csak mese. Én azonban úgy gondolom, hogy a mostohák a valóságban sem angyalok a mostoha gyermekükhöz. Erre a saját őseim szolgáltatnak példát. Anyai nagyanyám egyik felmenőjének az édesanyja gyermek korában halt meg. Az édesapa újból megnősült. A mostoha azonban az első házasságából való gyermekével jobban törődött, mint a mostoha gyermekével. Így történt meg, hogy egyik alkalommal télen a szombati fürdés és hajmosás után nem szárította meg a mostoha anya a mostoha lány haját és fejbőrét, hanem úgy , nedves hajjal a hideg szobába küldte aludni. Agyhártya gyulladást kapott, amibe belehalt.
Azt kérditek, mi köze ezeknek a mai evangéliumhoz?
Érzékeltetni szeretném azt, hogy milyen az Isten.
A Mennyei Atyának a 2. isteni személy, a Fiúisten a legdrágább kincse. Mondhatnánk , hogy az édes fia. Mégis Isten úgy szerette a világot, hogy Egyszülött Fiát adta érte, hogy el ne kárhozzunk, hanem hogy amennyiben hiszünk a megtestesült Isten Fiában, örök életünk legyen. A mi gonoszságainkra Isten nem a büntetéssel válaszolt, hanem a megbocsátással. Azt akarta inkább, hogy az ártatlan Fia vigye el a „balhét” a mi butaságainkért. Jézus viselte el a büntetést a mi bűneinkért.
A mai evangéliumi részletből Jézus kiemeli, hogy a Mennyei Atya jobban szeretett minket „mostoha” gyermekeit, mint saját Fiát. Rejtve azonban benne Jézus elmondja azt is, hogy Ő maga nem féltestvéreinek, mostoha testvéreinek tekint minket, mert a mi rossz, mostoha a sorsunkban, a szenvedésben osztozik velünk, hogy mi elnyerhessük az ő boldog és örökké tartó jó sorát. Hiszen hallhattuk: Jézus, az Emberfia is a faoszlopra kerül, mint a kígyó, hogy embereket mentsen meg. Isten megtestesült Fiára nézve milyen rossz „üzlet” volt az emberré válás és a megváltás műve! Mást azonban nem tehetett, mert Ő az Atyával és a Szentlélekkel együtt nem az eredményért, üzleti haszonért, anyagi és egyéb érdekért él, létezik, hanem szeretetből, amely a jóságból való állandó adakozásból áll.
Melyik szülőnek lenne fontosabb a mostoha gyermeke a sajátjánál?
Isten azonban jobban szerette az emberiséget saját Fiánál, aminél nagyobb bizonyíték nem kell ahhoz, hogy elhigyjünk, hogy nem a mostoha gyermekei vagyunk. Jézus végtelen szeretetében lett látható egyúttal az Atya szeretete is irántunk. Jézus szeretetpéldája világít minden embernek. Aki hozzá hasonlóan szeret, megtapasztalja, hogy jót tenni jó. Jó annak is, aki teszi, hasznos annak, akinek teszik. A szerető emberek is világítanak, életünk mutatja meg azt, hogy hogyan érdemes élni az embernek. Ezért mernek a világosságra menni, Isten elé állni.
Az emberiség többségének mostoha a sorsa, mert kevesen élünk szeretetből, testvérként, önfeláldozó módon, mint Jézus és édesapaként, mint az Atyaisten.
Önzően élünk magunknak mások kárára, mostohaként másokkal szemben, tehát a sötétségben és ezért elkárhozunk vagy másokért élve, szeretet ajándékozva, édes testvérként, tehát a világosságban és üdvözülünk? Földi és örök boldogságunkról mi dönthetünk. Amen.
Nagyböjt 3. vasárnapja
Jn 2,13–25
Abban az időben mivel közel volt a zsidók húsvétja, Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban árusokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott ültek. Ekkor kötelekből ostort font, és kikergette mindnyájukat a templomból, ugyanígy a juhokat és az ökröket is, a pénzváltók pénzét pedig szétszórta. Az asztalokat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” Tanítványainak eszébe jutott, hogy írva van: „Emészt a házadért való buzgóság.”
A zsidók erre így szóltak: „Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezeket teszed?”
Jézus azt válaszolta: „Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem!”
A zsidók azt felelték: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt fölépíted azt?”
Ő azonban testének templomáról beszélt. Amikor föltámadt a halálból, tanítványainak eszébe jutott, hogy ezt mondta, s hittek az Írásnak és Jézus szavainak.
És amíg (Jézus) a húsvét ünnepén Jeruzsálemben volt, sokan hittek az ő nevében, mert látták csodáit, amelyeket tett. Jézus azonban nem bízott bennük, mert ismerte mindnyájukat, és nem szorult rá, hogy bárki is tanúskodjék előtte az emberről. Tudta ő, hogy mi lakik az emberben.
A mai evangéliumi részlet több témát kínál elmélkedésre: a templom megtisztítását, Jézus hatalmának eredetét/milyenségét, testének feltámadását, mely istenségének „háza” vagyis temploma. Én mégis csak egyről szeretném, ha elmélkednénk. Arról, hogy Jézus megtisztítja a templomot.
A templomot, ahogyan a szent sátort is annak mintájára építették, ahogyan azt Mózes látta egy látomásban. Ebben a templomban pedig az Isten egy bizonyos teret biztosított a pogányoknak is. A templom előcsarnokába, amit a pogányok udvarának is neveztek, a pogányok is beléphettek, hogy imádkozzanak Istenhez. A templom többi részébe csak zsidók léphettek be. A papok és főpapok ezt a pogányok udvarát adták ki bérbe az árusoknak és pénzváltóknak. Jézus ez ellen az üzletelés ellen lépett fel, amely az istentiszteleti helyhez semmi köze sincs. Az üzleti életben, kereskedelemben, bizniszben sok a piszkos haszonszerzés. A kereskedelemben mindig jelen volt, hogy ki, kit hogyan és miben csap be, húz hasznot mások kárára.
A templom megtisztításával Jézus nem csak az ellen lép föl, hogy egy helyen egyszerre jelenik meg a szent és profán/ evilági és ez mellett nem teljesen tisztességes dolog, hanem az ellen is, hogy megszűnt a templomnak ezen a szegletén a rendeltetése, a nyitottság minden nép felé. Ábrahám és a zsidó nép által kellett áldásban részesüljön minden nép. A templomban a pogányok udvara a zsidó népnek ezt a küldetését, nyitottságát mindenki felé volt hivatott jelképezni és betölteni. Jézus fellépése tiltakozás az ellen, hogy valaki vagy valami más foglalja el a pogányoknak szánt teret és helyet.
Mivel mi vagyunk a Szentlélek temploma, a mi szívünkben is jelen kell legyen az Isten imádása, de az emberek, felebarátaink szeretete és tisztelete is. Vallásos, hívő emberként az Isten tiszteletét még megadjuk. Szívünkben azonban sokszor a felebarát tiszteletét kiszorítja annyi „fontosabb” dolog: TV sorozatok, futball meccsek nézése, komputerezés, játék okos telefonon, „fontos” hírek az ismerősökről a „sámli rádióból” , a mértéktelenül vállalt munka, a tudásunk és diplománk, tapasztalatunk egy beosztott munkással szemben, vagyonom a szegényekkel szemben…
Mindenkinek ebben a nagyböjti időben meg kellene tisztítania a szívét a saját önző szempontja szerinti „fontos” dolgoktól, hogy Isten értékrendje szerint befogadhasson mindenkit, akik rajtunk keresztül nyerhetnek áldást. Az imában Jézus segíteni akar minket abban, hogy felismerjük mivel és kiket zártunk ki szívünkből, hogy ők újra testvéreink legyenek, nem pedig idegenek „pogányok”.
Nagyböjt 2. vasárnapja
Mk. 9,2-
Jézus színeváltozása.
Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, s csak velük fölment egy magas hegyre. Ott átváltozott előttük. Ruhája olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle ványoló nem képes így ruhát kifehéríteni. Egyszerre megjelent nekik Illés meg Mózes, és beszélgettek Jézussal. Péter így szólt Jézushoz: „Mester! Olyan jó itt lenni! Hadd verjünk három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek.” Nem is tudta, mit mond, annyira meg voltak ijedve. Ekkor felhő ereszkedett alá, s árnyéka rájuk vetődött. A felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Mire körülnéztek, senkit sem láttak a közelükben, csak Jézust. A hegyről lejövet megparancsolta nekik, hogy ne mondják el senkinek, amit láttak, amíg az Emberfia fel nem támad a halálból. A parancsot megtartották, de maguk közt megvitatták, hogy mit jelenthet: A halálból feltámad.
Márk evangéliumából nem tűnik ki hogyan történt meg Jézus színeváltozása. Lukács evangéliumában viszont azt olvassuk, hogy Jézus valójában azért ment fel a hegyre a három kiválasztott apostollal, hogy ott imádkozzon. Jézus színeváltozása, tehát ima közben történt. Jézus számára az ima, az Atyával való kapcsolattartás központi helyen áll. Az Egyház történetében a legtöbb szentnek látomása, elragadtatása vagyis meghatározó istenélménye imaközben történt. Csak Szent Péter apostol példáját szeretném említeni, aki ima közben kap felszólítást, hogy foglalkozzon a tisztátalanokkal, és menjen el Kornéliusz századoshoz. Így a Szentlélek lép közbe a látomás által, hogy az Egyház minden néphez szóló küldetése elkezdődjön megvalósulni.
Azt is el kell ismernünk, hogy Isten az imán kívül is megjelent választottainak: Mózesnek a Sínai hegyen a juhok legeltetése idején, Pál apostolnak a damaszkuszi úton, Szent Józsefnek, Don Bosconak, Maximilián Kolbénak álmában, sz. Ágostonnak a Szentírás olvasása közben. Igazából most ebben a rövid elmélkedésben , nem is lehet felsorolni mindazokat a helyzeteket, amikor Isten meghatározó módon belépett egy-
Isten szempontjából a korosztály sem számít: Sziénnai sz. Katalinnak látomásban 6 éves korban megjelenik az Úr Jézus, Don Bosco sz. János még gyermek, volt amikor álmában megérti küldetését... Isten ezen a téren is teljesen független minden emberi szemponttól.
Avillai sz. Teréz írásaiból tudjuk, hogy a látomást és elragadtatást, a misztikus találkozást Jézus azért adja egy – egy léleknek, hogy hatására növekedjen az illetőben az alázatosság és belássa, hogy mennyire keveset érnek a világ kincsei és dicsősége az égiekhez képest. Így a világi hírnevet és gazdagságot lábbal tiporja, szabad ezek vonzásától. A pénz jó esetben csak eszköz egy jó cél eléréséhez. Jézus szeretete , pontosabban viszont szeretete is folyamatosan növekszik azoknál, akik részesülnek az elragadtatásban és látomásban.
Péternél, Jakabnál és Jánosnál Jézus színeváltozása hasonló célt akar elérni: valósítsák meg a Jézus iránti szeretetet, hiszen a Menyei Atya kimondja:„Őt hallgassátok”. János evangéliumában Jézus a szeretet és engedelmesség kapcsolatát így fogalmazza meg: „Ahogy engem szeretett az Atya, úgy szerettelek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben. Ha parancsaimat megtartjátok, megmaradtok szeretetemben, mint ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében.” (Jn.15,9-
Mint minden pozitív élményt, Péter a színeváltozást is tartósítani szeretné, mert annyira élvezetes, felemelő és gazdagító. A küldetés, hogy „Őt hallgassátok” azonban lezárja ezt az élményt. Mégis Jézust hallgatni, meghallgatni és parancsait megtartani legalább olyan élvezetes élmény, mint a színeváltozás/ látomás és elragadtatás, mert az eredménye, hogy egységben maradunk Jézussal és ugyanakkor szeretetet is kapunk tőle.
Nagyböjt 1. vasárnapja
Mk.1,12-
Abban az időben a Lélek kivitte Jézust a pusztába. Negyven napig kint volt a pusztában, és megkísértette a sátán. Vadállatokkal volt együtt, és angyalok szolgáltak neki. Amikor Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az Isten evangéliumát: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.”
Mivel Márk evangéliuma nem számol be részletesen Jézus megkísértéséről, nézzük meg miben állhat a puszta, a sivatag kísértése.
1.A sivatag az inség helye.
Nem fogunk benne táplálékot találni és vizet találni, mint pl. az erdőben. Itt a testi éhségünk, szomjúságunk határait kell feszegetnünk, kitolnunk egyre kijebb. Még meddig? , kérdezzük magunktól. Alkalom ezt átérezni, elképzelni, beleélni magunkat az éhezők állapotába, helyzetébe.
2.A sivatag az időjárási viszonyoknak való kiszolgáltatottság helye
Nappal meleg van, sőt kibírhatatlan a hőség. Sehol egy fa, árnyék. Mindenütt csak a tűző nap perzselő ereje. Éjjel viszont a hideg dermesztése. Itt pedig a testünknek hőmérséklettel kapcsolatos határait kell feszegetnünk, kitolnunk egyre kijebb. Még meddig? , kérdezzük magunktól. Alkalom ez átérezni, elképzelni, beleélni magunkat a pamut ültetvények munkásainak szenvedéseibe a napszámosok helyzetébe, az eszkimók világába…
3.A sivatag a bizonytalanság helye.
Ez a bizonytalanság az utak hiányából fakad. A homok viharok elhordják a homokot az egyik helyről a másikra, úgy hogy már a kitaposott ösvénynek nyoma sincs. Jó irányba megyünk, kérdezzük magunktól? Máskor gyorsabban haladtunk, de nem vesszük tudomásul, hogy most a puha talaj miatt mélyebben süllyed a homokba a lábunk, tehát lassult a haladásunk.
Különböző más próbatételeket is tapasztalhatunk. Ezekkel a kihívásokkal Isten hív minket, hogy edzettebbek, teherbíróbbak legyünk. Isten a próbatételekkel, kihívásokkal a nagyobb tökéletességre, tökéletesebb szeretetre szólít fel minket. Lépjünk egy lépcsőfokkal magasabbra, közelebb hozzá. Legyünk tökéletesek , mint a mi Mennyei Atyánk.
Amikor elfogadjuk a kihívást, amikor felvesszük a harcot önmagunk restségével, kényelmünkkel a környezetünk és az ördög csábításaival és legyőzzük önzésünket, akkor Isten a mi kőszívünkből fakaszt forrást úgy mint Mózes idejében Meribánál, Massza napján a pusztában, hogy mi legyünk az eszköz, amelyen a szeretetét ajándékozza környezetünknek, felebarátainknak.
Amikor elutasítjuk a kihívásokat, nem vesszük erőt magunkon, nem akarunk áldozatot hozni, jót tenni kéretlenül is, megbocsátani, szeretni ellenségeinket stb., akkor a szívünk lassan elsivárosodik, megkeseredünk, mert valójában önmagunkban csalódtunk, lassan mindent és mindenkit sötétnek látunk. A zsidó nép pusztai vándorlása idején talált egy keserű forrást, a Marát. A Mara keserű forrásához hasonló lesz a szívünk, amikor elutasítottuk Isten hívását a tökéletesebb szeretetre. A szeretetre éhes környezetünk: házaspárod, családod, közösséged számára elfogadhatatlan vagy „ihatatlan”, „emészthetetlen” az ilyen állapotban. Ettől a tapasztalattól pedig még mélyebbre süllyedünk.
Azonban ilyenkor is van kiút. A Mara keserű forrásból a víz akkor lett iható, amikor Isten mutatott egy fát, amit Mózes a forrásba dobot (Kiv. 16. 22-