Évközi II. - Házas Hétvége Vajdaság

Keresés
Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Évközi II.

SZERETLEK > 2017

„Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket.
Maradjatok meg szeretetemben.” (Jn. 15.9 )

Kedves Látogató. Honlapunknak ezt az oldalát nyitva hagytuk. Ezen a helyen különféle elmélkedésekre fogsz bukkanni, más és más szerzők tollaiból. Főleg a Szentírásból veszünk idézeteket, de közimsert keresztény íróktól is olvashatsz majd. Az elmélkedések szerzői a VHH tagjai, ezért ne lepődj meg, ha személyes példákkal is alátámasztják elmélkedésüket. Köszönjük Nekik és az Úrnak, hogy sugallatával elindította ezt a rovatot.
Sok szeretettel: a szerkesztők


 

Krisztus Király ünnepe                             2017. november 26.

Méltó a Bárány, akit megöltek, hogy övé legyen a hatalom, az isteni méltóság, a bölcsesség, az erő és a tisztelet. Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké!
(jel 5, 12;16)

Jézus Krisztus a királyok királya
Sokan kutatják a világvégét. Hogyan fog eljönni, mi fog történni, mikor történik mindez. Persze ebben csak az események vannak benne, hogy velünk, emberekkel mi történik, az ezekben a várakozásokban nem kerül elő. Azt gondolom, ennek a felfokozott várakozásnak az oka a hit hiánya. Azért érdekel sokakat, hogy mi lesz a fizikai világgal, mert nincs reményük, mert csak ebben a világban tudnak, akarnak gondolkodni.
Krisztus Király ünnepe azt mutatja meg számunkra, hogy életünknek, a világ létének van egy végső oka, van egy mindennél hatalmasabb ura. Bármi is történik a világban, bármennyire is elszabadul az emberi szabad akarat, a világ sorsa Isten kezében van, aki a világmindenség királyává Fiát, Jézust tette meg.
Az evangélium képe egy érdekes ítélethozatalt tár elénk. A király a számadás alapjává a mindennapi emberei tetteket teszi meg. A mindennapok hűségében hogyan végeztem dolgomat. Ugyanakkor ezt nem csupán magányosan, egyedül, hanem a közösségben élve. Az ítélet alapja, hogy hogyan voltam jelen az emberi közösségben, hogyan figyeltem a másik, a mellettem élő emberre. Felfedezni a rászoruló embert azt jelenti, hogy kapcsolatom van vele, bizalmába fogadott. Kevésnek gondolom a kéregetőnek odavetett pár forintot. Törődnöm kell a mellettem élővel!
Mindennek viszont az alapja az Istennel való kapcsolat. Ha csak futtában mormolom el az imámat, ha csak éppen hogy itt vagyok a templomban, de gondolataim már messze járnak, akkor emberi kapcsolataim is ilyenek lesznek. Ha nem adok időt Istennek, akkor a másik embernek se fogok tudni minőségi időt adni. Ha nem tudok kicsit lelassítani, elhallgatni Isten jelenlétében, akkor a másik emberre se fogok tudni odafigyelni. Akkor a másik emberben nem fogom meglátni a Királyok Királyát!


Mindenható Istenünk, te öröktől fogva úgy határoztál, hogy szeretett Fiadban, a mindenség Királyában megújítasz mindent. Add, hogy az egész teremtett világ megszabaduljon a bűn szolgaságától, Fölségednek hódoljon, és szüntelenül dicsőítsen téged.


Évközi 33. vasárnap                                  2017. november 19.

Az én gondolatom a béke, és nem a pusztulás, hívjatok segítségül, meghallgatlak titeket, és hazavezetlek, bárhol éltek is. (Jer 29,11.12.14)

Felhasználni mindazt, amit kaptam.
Jól ismerjük a talentumokról szóló példabeszédet. Jézus arra tanít, hogy használjuk azt, amit kaptunk. Mindebben szentjeink adnak példát nekünk.
Szent Erzsébet királylányként érkezik Wartburg várába. A legegyszerűbb az lenne, ha mindenben beleáll a környezete által támasztott életformába. Ő mégis vállalja, hogy a szegényeknek segítője lesz.
Brenner János, akinek vértanúságát nemrég ismerte el a Szentatya, megtehette volna, hogy jobban alkalmazkodik a körülményekhez. Püspöke el is helyezhette volna. Ő mégis vállalta a papi szolgálatot, minden veszély ellenére. Nem mérlegelte, hogy a beteghez elinduljon, bár voltak már jelei az ellene törő erőknek.
Számos más szentet, szentéletű embert is sorolhatnánk. Miért voltak ők képesek erre? Mert a legfontosabbnak hitüket, Isten iránti elkötelezett szeretetüket tartották. A hit legyőzi a félelmet, segít felismerni, mit kell tennem az adott helyzetben.
Nehézsége emberi életünknek, hogy rendre a másik emberhez mérjük magunkat. Neki mennyi mindene van, nekem meg alig. Neki minden sikerül, nekem semmi. A példabeszéd kiemel ebből a méricskélésből. Isten ad képességeket, tehetséget, lehetőséget. Ezt kell felhasználnom.
A másik, ami sokszor meggátol, hogy a jobb lehetőségre, alkalomra várok. Nem kezdem el, mert majd lesz rá jobb lehetőség, ami persze sosem jön el.
Kezdjük el tehát már ma komolyan venni keresztény életünket, tudatosan alakítani mindennapjainkat! A visszatérő Gazda, ha elszámolásra hív, legyen mit átadni neki.
   Fülöp Ákos plébános


Urunk, Istenünk, add, hogy örvendezve mindig neked éljünk, mert soha meg nem fogyatkozó és teljes öröm az, ha szüntelenül szolgálhatunk neked, minden javak szerzőjének.  


évközi 32. vasárnap                                   2017. november 12.
Imádságom jusson színed elé, uram, hajlítsd füledet kérésemre. (Zsolt 87,3)

Várakozás az érkező vőlegényre
A példabeszéd első látásra tétlen várakozásként mutatja be az Érkezőre való várakozást. Ténykedés csak akkor kezdődik
ijedt futkosás a városba amikor megérkezik a vőlegény. A tartalék olaj megléte viszont az sugallja, hogy mégis kell valamit tenni, hogy készen álljunk, hogy ne érjen meglepetés, amikor fogadni kell a várva várt vendéget. Elkötelezettség, hivatástudat, tudatos élet kell, jellemezze keresztény életünket.
Az üdvösség elfogadása személyes felelősségünk, azzal együtt, hogy egymásra is vigyáznunk kell. A szükséges tartalék olajat kinek-kinek magának kell megszereznie.
Jelen kell lennem, amikor érkezik a vőlegény. Van egy pillanat, amikor bezárul a kapu, aki nem volt ott, az kint marad a külső sötétségen. Vajon én valóságosan jelen vagyok Isten közelében? Veszély lehet számunkra, hívők számára, hogy csak külsőleg vagyunk itt. A lelkünk, az eszünk valahol máshol jár. Évek, évtizedek alatt megszoktuk keresztény életünk gyakorlatait, de vajon nem szürkültünk-e bele? Örömet jelent-e, hogy eljövök a templomba? Örömet ad-e az imádság, a böjt, az odaadott élet? Él-e még bennem a vágy az örök élet felé? Vagy csupán feladatot teljesítek?
A példabeszéd kapcsán az a kérdés is felmerülhet, hogyan érzem magam, ha a másik kér tőlem valamit? Vagy ha nekem kell kérnem? Együtt megyünk a vőlegény elé, ebből fakad, hogy hiányainkat is megoszthatjuk egymással. A személyes felelősség és az egymásért érzett felelősség összekapcsolódik, egymást támogatja, hiszen Jézus közösségbe gyűjtötte népét. Egymást támogatva haladhatunk célunk, az örök élet felé.
   Fülöp Ákos plébános


Mindenható, irgalmas Isten, kegyelmeddel tarts távol tőlünk minden rosszat. Add, hogy minden testi-lelki erőnkkel szolgálatodra álljunk, és készségesen teljesítsük szent akaratodat.


Évközi 31. vasárnap                            2017. november 5.
Ne hagyj magamra, én Uram, Istenem, ne távozz el tőlem! Siess, oltalmazz engem, Uram, én menedékem! (Zsolt 37, 22-23)

A tekintély felelőssége
Az ember ősi tapasztalata a mintakövetés. Gyermek a szüleit, hívő a papját, diák a tanárát, a fiatal felnőtt az idősebbet. Gyakran ez alig észrevehető. Egy hangsúly, egy gesztus, szófordulatok jelenítik meg a másik személy hatását életünkben. De ide kapcsolható, amikor a fiatal szülei munkáját választja. Ami a fiatal oldaláról mintakövetés, az idősebb oldaláról példaadás. Fontos kérdés tehát, hogy milyen példát mutatok életemmel, szavaimmal. Ahogy én megélem keresztény hitemet, abból fog a mellettem élő véleményt formálni a hitről, Istenről, keresztény közösségről.
Jézus a mai evangéliumban éppen azt kifogásolja, hogy a tekintélyesek életükkel nem támasztják alá azt, amit képviselnek. VI. Pál pápa így fogalmaz: „A mai kornak nem tanítókra, hanem tanúkra van szüksége. A tanítónak akkor fog hinni, ha egyben tanú is.”
Szent Pál apostol azt köszöni a tesszaloniki híveknek, hogy tanítását Isten szavaként fogadták. Hogyan fogadom a vasárnapról vasárnapra felhangzó isteni szót? Nyilván befolyásol minket a hirdető személye, mégis meg kell próbálnunk elvonatkoztatni tőle.
A három megszólítás
rabbi, atya, tanító pontos, Jézus korabeli jelentését, használatát nem ismerjük. Az evangélium összefüggésében a másik feletti uralomra való törekvést fejezi ki. Ezzel szemben hangsúlyozza Jézus a testvériséget. Ma ezeket más összefüggésben használjuk. A lelki atyaság, a vezető, aki segít az úton, és tanítója, mestere lehet életemnek, belefér a testvéri együttlétbe, a közös úton haladásba. (A papságra az atya kifejezést lényegében csak nálunk használják)
Jézus ma arra hív minket, hogy nőjünk fel a feladatunkhoz, hogy életünket alakítsuk egyre jobban krisztusivá, így legyünk tanúivá Isten szeretetének!

   Fülöp Ákos plébános


Mindenható, irgalmas Isten, a te kegyelmed műve, hogy híveid méltóképpen és tetszésed szerint szolgálnak neked. Add kérünk, hogy minden akadályt legyőzve elnyerjük a megígért boldogságot.


Évközi 30. vasárnap                               2017. október 29.
Az Urat kereső szívek örvendezzenek! Keressétek az Urat, és hatalmas erejét, keressétek az Ő arcát mindig! (Zsolt 104)

Szeresd az Istent, szeresd embertársadat!
Izrael népének életét számtalan törvény szabályozta. Szerették volna egészen pontosan követni Istent, ezért aprólékosan előírták, mit hogyan kell tenni. Jogos tehát a kérdés, hogy a sok parancs között melyik a legfontosabb. Jézus két helyet kapcsol egymás mellé. Mindkettő szerepel a tórában, bár nem egymás mellett.
Szent János levelében olvassuk a kettős szeretet kapcsolatának alapvető jellegét. Hogyan szeretheted Istent, akit nem látsz, ha nem szereteted embertársadat, akit látsz?
Mit jelent Istent szeretni? Gyakori, rendszeres kapcsolatot kíván. Szeretném Őt egyre jobban megismerni, már amennyire megismerhető. Úgy akarok tenni, ahogyan neki tetszésére van. Próbálom felfedezni életemben működését.
Mit jelent az embert szeretni? Gyakori, rendszeres kapcsolat, egyre mélyebb megismerés. Nem pusztán egy érzelem, hanem az értelem tevékenysége is.
Érdekes, hogy Jézus összekapcsolja a másik ember szeretetét önmagam szeretetével. Meg kell találjam a helyes önszeretet módját. Nem is mindig könnyű!
A szeretet életünk alapvető kísérője. Szeretetből fogantunk, szeretettel vártak szüleink, szeretettel gondoskodtak rólunk. Ebben felfedezhetjük Isten szeretetét. Ha elegendő szeretetet kaptunk, túlcsordul belőlünk.
Kérjük meg bátran a szerető Istent, árassza ránk bőséges kegyelmét!

   Fülöp Ákos plébános


Mindenható Isten, növeld bennünk a hitet, a reményt és a szeretetet. Add, hogy szeressük, amit parancsolsz, és segíts, hogy elnyerjük, amit ígérsz.

Menyegzős köntösbe:

(Iz 25, 6-10. Fil 4, 12-20. Mt 22, 1-14.)
Kedves Testvérek! A mai vasárnap bibliai részeit mintha csak a mi időnkre írták volna a szentírás írók, illetve mintha csak nekünk sugallta volna a Szentlélek, illetve meg is vagyok győződve, hogy nekünk sugallja a Szentlélek. Mi pontosan ilyen értelmetlen, közömbösségnek vagyunk a tanúi magunk körül, ami sajnos sok szempontból miránk is kihat. Mi ennek a kornak, lelkületnek, élettempónak a gyermekei vagyunk.
Most elsősorban nem is arra az általános közömbösségre gondolok, hogy az emberek belefáradtak a sok sikertelenségbe, eredménytelenségbe, nincstelenségbe és kilátástalan egykedvűség vesz rajtuk erőt. Nem törekszenek már semmire, őrlődnek a mindennapi munka, az élezetek, sokszor a hamis megoldások, mint italozás kikapcsolódás, kábítószer élvezés között, hanem arra a lelki közömbösségre, hogy elvesz belőlünk a lelkiek, az Isten ügye, az örök valóságok iránti érdeklődés, vagy egyáltalán ezek gyakorlata. A példabeszéd valójában erről szól, erre hívja fel a figyelmünket.
A királyi lakoma, vagy gyakran csak a lakoma, az evangéliumban, de általában a szentírásban is, az örök élet az örök boldogságnak a szimbóluma, jelképe. Itt is ez a helyzet. A király tehát az Isten, aki hív bennünket a Szent6háromság boldog, örök életéből való örök boldogságra.
Akik hívnak minket, azok a próféták, az apostolok, a szentírás írók, azok, akik nekünk kiskorunktól az Istent hirdették akár papok, akár szülők, nagyszülők, akár hitoktatók, tehát akik által eljutott hozzánk, vagy akar még ma is, eljut a megváltás és az örök életre való hívás híre, tudatosítása.
Ugye felismerjük azt, amikor nem érünk rá imádkozni, amikor ki a maga üzleti ügye, vagy, a maga szántóföldje, vagy egyéb munkája után fut. Amikor meggyőzzük magunkat arról, hogy neki nincs ideje, energiája, egy idő után kedve sem, hogy vallásgyakorlattal foglalkozzon, hogy együtt legyen a családdal, meghallgassa a házastársát, gyermekeit.
Ha példabeszédnél maradok, azt kell kérdeznem, hogy volt-e a meghívottaknak, lehetett-e a meghívottaknak fontosabb dolga, mint a királyi lakomára való meghívás? Érezzük, hogy az elutasításban, akarjuk, nem akarjuk, benne van, hogy nem vagy fontos a számunkra. Érezzük, hogy a vallásgyakorlatunk, a lelkünk, az Isten elhanyagolásában könyörtelenül ez van benne. Nem csak egy kis hanyagságról, mulasztásról van szó, hanem egy elutasításról, lebecsülésről van szó, nyíltan, vagy burkoltan az Isten felé. Nagyon sokszor az a baj az imameghallgatás elmaradásánál, hogy az elhanyagolt, elfelejtett Isten szeretnénk leakasztani a szögről, mert most valami bajunk van és eszünkbe jutott. Ő ugyan ilyenkor is meghallgat minket, csak nem azt adja rendszerint amiről mi gondoljuk, hogy fontos, hanem a Szentlelket, hogy általa közelebb kerüljünk Istenhez és a vallásgyakorlatunkhoz.
Röviden meg valamit meg kell említenem, bár ez egy teljes elmélkedést is megérdemelne, de itt most nincs hely és idő. A vendég, aki menyegzős köntös nélkül ült a királyi lakoma asztalához. Jézus idejében a király, a lakomájára hívottaknak adományozott egy köntöst. Ilyenformán a lakoma egy bizonyos értelemben, uniformisban zajlott. Ez azt hiszem, azokat jelöli, akik ugyan megszokásból, vagy más valamilyen kényszerűségből vallásgyakorlók, de nem járulnak szentségekhez évekig, nem olvasnak Bibliát, a misén sem igen érdekéi őket az amit felolvasnak. Nem nagyon foglalkoznak a kérdéssel, hogy a kegyelemben, vagy bűnben élnek. Azokat, akik nem nagyon vizsgálják a lelkiismeretüket, vagy legalább is nem vesznek a kezükbe egy lelki tükröt, hanem megelégszenek azzal, hogy nem öltem, nem loptam, házasságot nem törtem, tehát bűnöm nincs.
Nekünk a megszentelő kegyelembe kell öltözködnünk, Isten gyermekei ként kell élnünk, Istennel szoros kapcsolatban lennünk ahhoz, hogy eljussunk a királyi lakomára, vagyis az örök életre.

Nagy.

Október 8           Kedves Testvérek!

Ma a mi magyar egyházunk a Magyarok Nagyasszonyát ünnepli. Nekünk ez még a vasárnapi liturgiánál is fontosabb ünnep. Szent István király, amikor fia Imre herceg meghalt, trónörökös nélkül maradt és nem is volt az esedékes trónörökösök között, aki azt a nagy művet, amit István egész életével és uralkodásával munkált és megvalósított folytatni tudta, vagy akarta volna. Jól bele gondolunk, kétségbeejtő, kilátástalan helyzetbe került a király egész műve, de a magyar nép jövője is, mert ha visszatérnek a kalandor, fosztogató, romboló hadjáratokhoz, amit a még pogány része a népnek és vezetőiknek akart, akkor igen valószínű, hogy előbb utóbb Európa többi népe összefog ellenük és megsemmisíti őket.
Igaz, hogy a történelem fejtegetéseiben nem érdemes arról beszélni, hogy mi lett volna ha, de ez a veszély mégis fennállt. István azonban nem a csüggedés és a kétségbeesés útján indult el, hanem a hit és az Istenre hagyatkozó reménység útjára lépett.
István meg volt győződve, hogy az, amit tett, aminek az életét és uralkodását szentelte, az, az Isten akarata. Isten vitte eredményre a hittérítési törekvéseit is meg az államalapítást is. Annak ellenére, hogy akkor a sötét felhők borították be felette az eget, hitt abban, hogy Isten ügye nem veszhet el. Ezért nem az emberek között kereste az esetleg valamelyest alkalmasnak látszót, hanem felajánlotta népét, a magyar kereszténységet és az országot Máriának, Jézus Anyjának. Ez által lett Mária a Magyarok Nagyasszonya.
Az ezer év távlata megmutatta, hogy Istvánnak igaza volt István királynak. Mária közbenjárására az Isten gondviselése oltalmazta és vezérelte népünket. Itt vagyunk és keresztények, többnyire katolikusok vagyunk.
Ez az ünnep, vagyis annak a tartalma minket is kitartásra buzdít. Ma is van sok aggasztó dolog körülöttünk. Az alacsony natalitás, többen hallnak, mint amennyin születnek. Az a kevés fiatal is tömegesen elköltözik külföldre. Nagyon elhúzódik az elszegényesedés. Mind erősebb egész nyugat Európában a keresztény ellenesség. Mind nagyobb az erkölcstelenség a családok széthullnak, vagy létre sem jönnek igazából, keresztény szempontból. A mohamedán világ meg csak terjeszkedik. Szóval fekete felhőből most sincs hiány az életünk és a jövőnk egéről. Hajlamosak is vagyunk a panaszra, siránkozásra, a kilátástalanság hangsúlyozására. A mai ünnep, vagy ha úgy tetszik, akkor István király kell, hogy megszégyenítsen minket. Meg kell értenünk, hogy minden siránkozás a hitünk gyöngeségét mutatja. Mennyire hisszük, hogy nem attól lesz derűsebb az életünk és hangulatunk, hogy megváltóznak körülmények, hogy itt minden egy csapásra megjavul. A mi reményünk Istenben van. Kérdezze meg mindegyikünk magától: Imádkozom-e annyit népünkért, fiataljainkért, a családokért, amennyit panaszkodunk, vagy kesergünk? Milyen gyakran és mekkora bizalommal bízzuk Istenre azokat a problémákat, amelyeken nem tudunk segíteni? Mennyire szívügyünk a községünkért való imádság, hogy csak a szűkebb hazánknál, otthonunknál maradjunk?
Magyarok Nagyasszonya ma is a Patrónánk. Ma is a reményünk és a jövőnk. De csak akkor, ha mi is neki ajánljuk magunkat és szeretteinket. A Biblia szerint Szodoma és Gomora is megmenekülhetett volna, ha benne legalább tíz ember, aki a többiekért imádkozik. Nem volt az a tíz ember. Ma is érvényes az, hogy akik őszintén imádkoznak másokért, nagyon nagymértékben tudják a jövőt és a dolgok alakulását befolyásolni.
Magyarok Nagyasszonya légy ma is a pártfogónk és oltalmunk!

Nagy Jóska

2017. szeptember 24. - Évközi 25. vasárnap, a Szentírás vasárnapja

Mint égen a csillagok

  A Katolikus Egyház szeptember utolsó vasárnapján világszerte a
  Szentírás ünnepét tartja, amely könyv hitünk szerint Isten
  kinyilatkoztatott üzenetét tartalmazza. A Szentírás olyan, mint az
  éjszakai égbolt: minél tovább nézzük, annál több csillagot fedezünk fel
  rajta. Ez a hasonlat több szempontból is megvilágítja számunkra a
  Szentírás olvasásának fontosságát.
  Az első ilyen szempont: a Szentírás olvasásához érdemes nyugodt
  körülményeket biztosítanunk, olyan helyet és időt találnunk, ahol és
  amikor valóban oda tudunk figyelni Isten hozzánk szóló üzenetére.
  Nagyon dicséretes, ha valaki például reggelente, munkába menet a
  vonaton vagy az autóbuszon elolvas egy-egy részletet a Bibliából, amely
  megadja annak a napnak az alaphangulatát. Talán csak egyetlen mondatot
  jegyez meg az olvasottakból, de ez a gondolat végigkíséri a napját. A
  közlekedés forgatagában, a nyüzsgő embertömegben azonban nem lehet
  elmélyülten olvasni. Ezért, ha naponta nincs is rá lehetőségünk,
  legalább hetente egy alkalommal szánjunk több időt a Szentírás
  olvasására! Minél több időt szánunk Isten üzenetének olvasására, annál
  jobban fog számunkra kirajzolódni Isten terve, annál világosabbnak
  látjuk azt az életutat, amelyet Isten szándéka szerint be kell járnunk
  és annál jobban megértjük hivatásunkat.
  A második szempont: Az égboltozat csillagainak fényét a városok
  éjszakai megvilágítása és a reklámok erős fénye olyannyira
  elhomályosítja, mintha egyetlen csillag sem ragyogna az égen. A lakott
  településektől távolabbi helyekről viszont jól láthatóak. A Szentírás
  olvasása során is érdemes kiszűrnünk a zavaró tényezőket. Olvassuk úgy
  a Bibliát, hogy közben nem gondolunk azokra a hírekre, amelyeket az
  újságban vagy az interneten olvastunk, nem gondolunk azokra az
  eseményekre, amelyek aznap történtek velünk. Olvassunk odafigyelve,
  elmélyülten, az Istennel való találkozás vágyával! A Szentírás által
  Isten akarata tárul fel azok számára, akik készek Isten szándékai
  szerint élni. Isten megszólít minket, elmondja, hogy miként lehet
  teljes és boldog az életünk, lehajol hozzánk, hogy magához emeljen
  minket.
  A harmadik szempont: Legyen meg bennünk a kíváncsiság vágya, a
  felfedezés vágya! Igen, szeretnénk valami újat felfedezni, új csillagot
  megpillantani az égen. Szeretnénk jobban megismerni Isten üzenetét,
  szeretnénk egyre jobban megérteni szavait, szeretnénk erőt meríteni
  ahhoz, hogy az olvasottakat meg is valósítsuk életünkben.
  Befejezésül még egy gondolat: az ókeresztény hagyomány szerint az
  Istennel való találkozásnak és a vele való egyesülésnek biztos módja a
  Szentírás olvasása és az imádkozás. Ez a két mód, ez a két út azonban
  valójában egyetlen út, így tehát a Szentírás olvasása és az imádkozás
  szorosan összetartozik. Szent Ambrus püspök tanítja: "Ne feledkezzünk
  meg arról, hogy a szentírás olvasását imádságnak kell kísérnie. Így
  lesz belőle beszélgetés Isten és az ember között, mert amikor
  imádkozunk, őhozzá beszélünk, és amikor az isteni kinyilatkoztatást
  olvassuk, akkor Istent hallgatjuk." Ha megtartjuk ezeket a
  szempontokat, a Szentírás által úgy fog számunkra ragyogni Isten
  igazsága, miként az égen a csillagok.
 
(c) Horváth István Sándor

  Imádság:
  Örökkévaló Isten! Szomjazom tanításodat, kutatom az igazságot, keresem
  az örök élet igéit. Hiszem, hogy a Szentíráson keresztül te szólsz
  hozzám, te vezetsz engem az üdvösség felé. Adj nekem türelmet,
  kitartást, figyelmességet, tanulékony lelket és alázatot! Add, hogy
  készséges legyek mindannak megvalósítására, amit üzenetedből megértek.
  Kinyilatkoztatott szavad és a megtestesült Ige, Jézus Krisztus legyen
  számomra a mindennapi lelki táplálék és a hit szerinti élet forrása!


évközi 24. vasárnap                                 2017. szeptember 17
.

„Hát ti mit mondotok, ki vagyok?” – Ezt a kérdést Jézus a tanítványokhoz intézi. De helyettük egy ember válaszol. Péter. Péter vállalja a saját véleményét – még ha ebben az esetben a Lélek is beszél belőle – nem igyekszik politikailag korrekt lenni, ahogy manapság mondanák. Ennek következtében nem csak okosakat mond, mint nem sokkal később megtörtént, amikor szemrehányást tett a Mesternek. Azonban Jézus sem udvariaskodja el a felismerhetetlenségig véleményét, hanem kertelés nélkül kimondja. Ezúttal nem a Lélek, hanem Sátán beszélt belőled, tudatja a tanítvánnyal. Egy emberhez szól, s mégis Szent Márk hangsúlyozza, hogy Jézus „ránézett tanítványaira” – azaz nem csak Péternek szólt az üzenet. Nekünk is.

Hogyan biztosítsuk, hogy fenntartás nélkül az Igazat mondjuk? S mégse meggondolatlanul? Hogy a Lélek beszéljen belőlünk, és ellenálljunk a csiszolt, de hamis beszéd kísértésének? Úgy, hogy megtagadjuk önmagunkat, azaz nem magunk vélt vagy valós igazságait próbáljuk másoknak, mint közvéleményt eladni, más szóval a másikat, másokat manipulálni. Aki feladja az önérdeket, az lesz a közérdek szószólója, és paradox módon, az jár legjobban. Bizony, ez paradigmaváltás megszokott gondolatmeneteinkhez képest!

Kiss Ulrich SJ

évközi 23. vasárnap                                 2017. szeptember 10.
Igaz vagy Uram, és igazságos ítéleteidben. Pártfogold szolgádat irgalmad szerint. (Zsolt 118)

Az Eucharisztia keresztény életünk forrása
A kezdődő tanév, munkaév feladatot ad számunkra. A Szentlélek erejét kérjük, hogy tenni tudjuk dolgunkat. Mindebben benne van felelősségünk. Felelős vagy a másik emberért, tanít Ezekiel próféta. Jézus tanítása pedig a hogyanra világít rá.
A következő három év feladata az Eucharisztikus kongresszus ünnepére való felkészülés. Egész életünk forrása Isten kegyelme. Ennek konkrét eszköze az Oltáriszentség, amelyben Jézus jelenlétét ünnepeljük.
A felkészülés első évében saját Eucharisztiához fűződő kapcsolatunkat vesszük szemügyre. Mit jelent nekem ez a szentség, mit jelent nekem a Jézussal való kapcsolat?
Mit tegyünk ebben az évben? Vizsgáljuk meg imádságos életünket! Hogyan van helye a napban? Miben tudnék többet vállalni? Hogyan készülök a vasárnapi Szentmisére? Van-e bennem vágy a hétköznapi Szentmisére? Keressem a lehetőséget a szentségimádásra! Vegyem kezembe napról napra a Szentírást!
Igyekezzünk megfogalmazni elhatározásokat, terveket, amelyek legyenek konkrétak, megtehetők. Tűzzünk ki határidőket! Meddig fogom ezt megtenni, végezni.
Választhatunk minden hónapban egy szentet, akinek életét próbáljuk jobban megismerni.
Emberfia, felelős vagy a másik emberért! Meghívni a mellettem élőt csak arra fogom tudni, amit magam is megélek. Tegyünk tehát bátran lépéseket, hogy hitünk növekedjen, egyre lángolóbbá váljon!
    Fülöp Ákos plébános


Istenünk, te megváltottál, és gyermekeiddé fogadtál bennünket. Tekints jóságosan szeretett fiaidra, és vezess el minket, Krisztusban hívőket az igazi szabadságra, és a mennyei dicsőségbe.


évközi 22. vasárnap                                2017. szeptember 3.

Könyörülj rajtam, Uram, látod, egész nap hozzád kiáltok, mert te, Uram, jóságos vagy és szelíd, és nagy irgalmú azokhoz, akik szólítanak. (Zsolt 73)


Vegye fel keresztjét!
Péter hitvallásának ünnepélyes pillanatai után Jézus szenvedéséről kezd beszélni. Arról, hogy mi vár rá Jeruzsálemben. Az apostol nem érti, mit is akar Jézus. Bár tapasztalják, hogy Jézus más messiási utat jár, mint a zsidó nép várakozása, de a szenvedő Messiás gondolata nagyon távol áll tőlük. Érthető tehát Péter reakciója. Nem könnyű isteni módon gondolkodni, cselekedni. Sokszor mi sem értjük. Vannak helyzetek, amikor nagy hit kell Isten akaratának elfogadásához.
Ma különösen nehéz a szenvedésről beszélni. Kényelmes életre vágyunk, a lehető legkevesebb erőfeszítéssel. Szeretnénk bebiztosítani magunkat. Azt várjuk, hogy a másik kiszolgáljon, hogy nekem jó legyen. De ezzel csak távolabbra kerülünk a másiktól, elmagányosodunk, a várt kényelmes szép élet semmivé foszlik. Jézus arra biztat, hogy vállaljuk a másikért az erőfeszítéseket. Az apró nehézségek leküzdése megerősít, így fogom tudni a szenvedést is vállalni. Nem önmagáért, hanem a másik emberért, az Istenért.
Megtagadni önmagamat. Ehhez önismeretre van szükség. Mi az, amitől nehezen válok meg? Ami gúzsba köt? Ez nem csak kellemetlen vagy rossz felé vivő dolog lehet. Van, hogy olyanról kell lemondanom, ami egyébként jó, de mégis most éppen nem az én feladatom. Meg kell tagadnom félelmeimet, a csak így jó állapotát, gondolatát.
Ha Jézussal, Jézusért vállalom a kereszteket, az erőfeszítéseket akkor megtapasztalom az örömet, megsejtek valamit az örök élet országából.  
Fülöp Ákos plébános


Urunk, erősséges szent Istenünk, te vagy a legfőbb jó, és minden jónak a forrása. Önts szívünkbe irántad való szeretetet, és növeld bennünk a vallásos lelkületet. Kérünk, gyarapítsd és atyai gondviseléseddel őrizd meg lelkünkben kegyelmi ajándékaidat.

évközi 21. vasárnap                                  2017. augusztus 27.

Fordulj hozzám, és hallgass meg, Uram, szabadítsd meg, Istenem, szolgádat, aki benned bízik. (Zsolt 85, 1-3)

Te vagy a Krisztus!
Jézus kérdése
Ti kinek tartotok engem? ma nekem szól. Ki Ő az életemben? Nem érdemes elakadni a világ Jézusról szóló felfogásán. Az a fontos, hogy a magam hite erős legyen. Péterrel együtt ma megvallhatjuk: Te vagy a Messiás, te vagy az Isten Fia!
Hitvallásunk alapja egyrészt a megismerés. Hálát adhatok azokért, akik hitre vezettek. Másrészt a folyamatos kapcsolat Istennel. Ez a kapcsolat kegyelem forrása életemben. Ha Őt vallom mesteremnek, vezetőmnek, akkor követnem is kell.
Milyen a hitem valójában?  Sík Sándor így vall erről:
„Hiszek, és hitem súlyos és kemény.
Nem tünde tan, nem pille vélemény.
Nincs benne így-úgy, bárcsak és talán:
Igen és nem, kereken, magyarán.
Semmi csűrés és semmi csavarás,
Ínyeskedés és köntörfalazás:"

Hitem alapja a Szentírás, az Egyház hagyománya és az Istennel való kapcsolat. Ez alakítja az életemet. A teljes hitet elfogadom, és igyekszem aszerint élni. Mindebből tanúságtétel fakad. Környezetem megérzi rajtam, hogy kihez tartozom, hogy elköteleztem magam egy Személy, Jézus Krisztus mellett.
Ma gondoljam végig, milyen is a hitem, majd kérjem Jézus kegyelmét, erősítse meg hitemet!


Istenünk, a te kegyelmed ajándéka, hogy híveid egy akarattal követnek téged. Add népednek, hogy szeressük, amit parancsolsz, vágyakozzunk arra, amit ígérsz, és e világ változandóságai közepette szívből ragaszkodjunk hozzád, akiben megtaláljuk igazi örömünket.


Szent István Király                                 2017. augusztus 20.
Boldog a nemzet, amelynek Istene az Úr, a nép, amelyet örökségül választott.
(Zsolt 83,10-11)

A sziklára épült ház nem dől össze, bármilyen vihar is legyen.
Életünk viharzó tengerén számos téma kerül felszínre. Nézhetjük az európai nagy kérdéseket, figyelhetjük nemzetünk sorsát, vagy Egyházunk aggasztó kérdéseit. Ebben a helyzetben szeretnénk ma megállni, ünnepelni, Istenre tekinteni, szent István útmutatását kérni.
Az ünnep azt jelenti számunkra, hogy igyekszünk felülemelkedni a napi gondokon, felemelni szívünket és tekintetünket, újra felfedezni a célt, amerre tartunk, erőt meríteni Isten kegyelméből.
Sokszor fenyeget az a veszély, hogy a nagy európai és nemzeti problémákat nem tudom én magam megoldani, ezért inkább nem teszek semmit. Várom, hogy majd lesz valahogy. Pedig a változás, az új dolgok megszületése, az értékek megerősítése az egyes emberekkel kezdődik el. Ha én merek változtatni, szebbé tenni az életemet, komolyabban venni hitemet, keresztény életemet, az hatással lesz a körülöttem élőkre is. Persze, ez a hatás lassú, nem illik bele az azonnali eredményt váró közgondolkodásba. Mégis nekem kell megtennem az első lépést. Ha Istennel igyekszem utamat járni, akkor nem lankadok el, akkor lesz erőm az előrejutáshoz, akkor mások számára is meg tudom mutatni az Isten Országa felé vezető út szépségét, vonzó erejét.
   Fülöp Ákos plébános



Istenünk, te Szent István királyt itt a földön országunk koronájával ékesítetted és szentjeid közé emelted. Add, kérünk, hogy aki a keresztény hit terjesztője volt hazánkban, legyen Egyházad védelmezője a mennyben.

Jézus színeváltozása                                  2017. augusztus 6.

Ragyogó felhőben megjelent a Szentlélek, és az Atya hangja hallatszott: Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!

Felmenni a hegyre, a csendben szemlélni Jézussal életünket.
Érdekes az idei liturgikus év. Az évközi időben olvasott Máté evangélium két közeli alkalommal megszakad. Ma Urunk Színeváltozását ünnepeljük, amely a liturgia rendjében erősebb a vasárnapnál, két hét múlva pedig szent István király főünnepe lesz, amely, mint az ország fővédőszentje szintén a vasárnap helyébe lép.
A nándorfehérvári diadalra híre ezen a napon (augusztus 6.) ért Rómába. A pápa pedig hálaünnepül rendelte el a mai ünnepet.
Felmenni Jézussal a hegyre nem feltétlenül könnyű. El kell indulnunk Jézus hívó szavára, bár ebben mindig van bizonytalanság. Minden erőfeszítés csökkenti a lelkesedésemet. Mindig az első lépés a legnehezebb. De gyakran már út közben megtapasztalom, érdemes volt nekivágni.
A hegyen a kiválasztott apostolok bepillantást nyernek az isteni világba. A Jézussal való mély találkozásom szintén megadhatja ezt az élményt. Jó nekünk itt lennünk, jó nekünk Jézus közelében időzni. Minél több ilyen élményem volt, annál könnyebb nekivágni az útnak.
Ugyanakkor nem maradhatunk meg ebben a tapasztalatban. Életünk úton levés. A hegyről le kell jönni. Persze él bennünk a hegy élménye, ezért igyekszünk újra és újra, ha más módon is, találkozni Jézussal, időt szánni rá.
Minden vasárnap, ha komolyan vesszük, alkalmat adhat táborhegyi élményre, ilyen találkozásra. Merjünk tehát ma is kicsit megállni, elcsendesedni, hogy megláthassuk Jézust, megtapasztalhassuk, ki is Ő valójában!
   Fülöp Ákos plébános


Istenünk, te egyszülött Fiad dicsőséges színeváltozásakor Mózes és Illés tanúságtételével erősítetted meg hitünk szent titkait, és csodálatos reménységet nyújtottál, hogy gyermekeiddé fogadsz minket. Add meg nekünk, hogy szeretett Fiad szavára hallgatva, társörökösei lehessünk Krisztusnak.
Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.


évközi 17. vasárnap                                          2017. július 30.

A Bölcsesség.

ELMÉLKEDÉS
(1Kir 3, 5-7.12. Róm 8, 28-30. Mt 13, 44-52.)

Kedves Testvérek! A mai bibliai olvasmányokkal kapcsolatban felmerül bennem a kérdés, hogy miben volta Salamon királynak az a nagyon nagy bölcsessége, amit a Biblia olyan nagyon dicsér és nagyra tart?
Elsősorban azt értem meg, hogy a Biblia értelmében nem az intelligencia fokának a nagysága számít. A Szentlélek eső adománya, amint azt Izaiás próféta megnevezte és az Egyház is a mai napig ezt a megnevezést használja, a bölcsesség adománya. Ezt az adományt mindenki megkapja a Szentlélektől, függetlenül, hogy a veleszületett, vagy fejlesztett intelligenciája kisebb, vagy nagyobb. Ez azt jelenti, hogy valami másról van szó. De miről?
Amikor soroljuk a Szentlélek adományait, akkor a hetediket úgy nevezzük meg, hogy istenfélelem. A Biblia azt mondja erről, hogy az istenfélelem a bölcsesség kezdete. Ez a bölcsesség az Istennel kapcsolatos.
Ha Salamonra irányítom a figyelmünket, akkor észrevesszük, hogy ő azt kérte, hogy Isten legyen vele és a népével, hiszen az ő népe Isten népe, a választott nép. Isten irányítsa őt és a népet. Ugyan az Salamon bölcsességének lényege, mint amit Mózesnek mondott Isten az égő csipkeborból, amikor ő félt visszamenni Egyiptomba. Én veled megyek és én vezetem ki népemet. Ugyan ez a kérdés Józsué esetében is, amikor Mózes halála után átvette a vezetést. A nép elöljárói azt mondták követünk téged és megtesszük, amit mondasz, csak legyen veled az Úr, amit Mózessel is vele volt.
Minden prófétánál azt tapasztaljuk, hogy fél elvállalni a feladatot és csak az ad neki bátorságot és bölcsességet, hogy az Úr vele lesz minden útján és fellépésében.
Máriának is ezt a megerősítést mondta az angyal: „Üdvöz légy kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy te minden asszonynál.” (Lk 1, 28)
A bibliai bölcsesség kiindulópontja tehát, annak a megértése, és nem csak ésszel, hanem egész lényünkkel, hogy Isten mindenütt ott van és minden Ő tart fenn és mindent Ő irányít, minden tőle függ. Az Atya, az én Mennyei Atyám, mindig és mindenütt ott van, figyel rám, irányít törvényeivel, tanácsaival, sugallataival, javamra fordítja az eseményeket, azokat is, amelyeknek én most nem látom az értelmét és értékét.
Jézus az én Megváltóm, ahogy megígérte az utolsó szavaival menybemenetelekor: íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig. Kegyelemmel, erővel áraszt el minket, velünk szenved, velünk örül. Amit eggyel a legkisebb testvéreim közül tettetek, nekem tettétek, mondta. Mert mindenkivel egyé válik, azonosul. Van-e ennél nagyobb vigasz, mintha tudjuk, hogy Ő ölel át minket és karol fel minket, mint az irgalmas szamaritánus az útszélen fekvő sebesültet?
Velem van a Szentlélek, akit Jézus megígért, és aki kiáradt Pünkösdkor az egész világra, elsősorban azokra, akik Őt hajlandók befogadni, akik számítanak rá. Különösen azokra, akik a pünkösdben részesültek a bérmálás szentsége által. A Szentlélek a kapcsolat Istene. Bekapcsol minket az Atyával, a Fiúval és Önmagával a szentháromságos életbe.
Ha ezt nem csak tudomásul veszem, hanem beleépítem a tudatomba. Ha Isten jelenlétét élem meg egy szép kinyílt virágban, egy gyönyörű napfelkeltében, vagy naplementében, ha Jézust látom a körülöttem lévő emberekben, akkor számomra megtelik a világ Istennel.
Ha keresem Isten akaratát. Ha rákérdezek arra, hogy Jézus mit tenne az én helyemben? Ha hallgatok a belső sugallatra. Isten szinte kézen fogva vezet, és nem leszek elveszett az élet fogatagában sem. Ott is ajtó nyílik, ahol azt hitted, hogy fal van. Ott is támad megoldás, ahol azt nem láttad. Az életed egy értelmes és célba vezető menet lesz. Sokan fogják mondani, hogy okos, meg ügyes vagy, te pedig tudni fogod, hogy azért van, mert befogadtad Istent, attól, hogy az Ő parancsaihoz igazodsz, mert hagyod, hogy az Ő sugallatai vezéreljenek.
Nagyon sokat kell ezt gyakorolni a mindennapi életünkben, amikor öröm ér bennünket, akár csak egy hétköznapi kis öröm is, mondjuk ki talán csak magunkban: köszönöm Uram! Mielőtt indulatunkban elkezdünk dühöngeni és visszavágni, mondjuk: „Jézus, téged is kicsúfoltak, még a kereszten is. Adj erőt, hogy higgadt maradjak!” Mikor elszomorodunk, lehangoltak leszünk, mondjuk? „Vérrel verejtékező, szomorú Jézusom, adj nekem erőt és tüzes lelkületet, hogy emelt fővel tudjam elviselni a bajokat, a nagy bajokat is.” Meg sok ilyen röpima egyszerűen bele vési a tudatunkba, a lelkünkbe, hogy Isten itt van, átölel és szeret. Hamarosan meglátjuk, hogy minden megváltózik bennünk és körülöttünk. Meg fogjuk tapasztalni, hogy Isten mindig velünk van és vele nagyon bölcsek leszünk. Igaz nem a világ ravaszsága értelmében, de Isten bölcsessége messze felülmúlja a világ okoskodását.
(Nagy)

évközi 16. vasárnap                                          2017. július 23.

Isten megsegít engem, az Úr oltalmazója életemnek. (Zsolt 53,6)

Isten Országa növekedjen!

A kalász, a termés Isten Országának növekedése. A magvető munkája állt előttünk a múlt héten. Ma egy másik szempontból látjuk tevékenységét. Elvégez mindent, amit kell, mégis felüti fejét a konkoly. Milyen sokszor tapasztaljuk, hogy minden tőlünk telhetőt elvégzünk, mégse úgy sikerül, ahogy igazán jó lenne. Természetünk rosszra hajló lett az eredeti bűn következtében. A gonosz jelen van a világban, arra tör, hogy az embert eltérítse Isten útjáról. A megváltás nem azt jelenti, hogy a sátán már nem működne. Harca utóvédharc. A Megváltó legyőzte ugyan, de még van ereje, működik. Éppen ezért nekünk is szükségünk van Isten erejére. Vele sikeresen megvívhatjuk a harcot. Szent Pál figyelmeztet: aki áll, vigyázzon, hogy el ne essen. Isten megengedi a gonosz jelenlétét, hogy el ne bízzuk magunkat. Ne gondoljuk azt, a magunk erejéből eljuthatunk Isten országába, ahová vágyakozunk.  
A másik két hasonlat arra utal, hogy bár kevés, amit tenni tudunk, mégis nagy dolog lehet belőle. Kicsiny magból hatalmas fa, a kevés kovász a sok tésztát megkeleszti. Bár kevesen vagyunk, ha rajtunk keresztül Isten ereje áradni tud, Ő elvégzi azt, amit akar.  
   Fülöp Ákos plébános


Urunk, Istenünk, könyörülj népeden, és add nekünk bőségesen kegyelmed ajándékait, hogy mindenkor élő hittel, reménységgel, szeretettel és állandó éberséggel teljesítsük parancsaidat.


évközi 15. vasárnap                                         2017. július 16.

Igazságban lépek színed elé, amikor dicsőséged megnyilvánul, örvendezem.
(Zsolt 16,15)

Kiment a magvető vetni
Jézus a magvető, a mag az Isten igéje. Hogyan kerül a lelkembe a mag? Úgy, hogy találkozom Istennel. Kapcsolatban vagyok vele. Nem csak vasárnap. Egész életem nyitott az Isten szavára.
Mi akadályozza bennem a mag növekedését? A találkozás, a valódi találkozás hiánya. A madarak felcsipegetik. A külső körülmények, a csendesség hiánya, a túl sok feladat, a közömbösség. A köves talaj illetve a tövisek. A mag nem tud termést hozni. Persze áltermés lehetséges. Sokféle tevékenységbe menekülök, amelyek gyakran látványosak, de termést mégsem hoznak. Nem épül az Isten Országa. A nyár alkalmat adhat a talajművelésre. Lássam meg, mit kell eltávolítanom, mit kellene leadnom, ami akadályoz, ami nem segíti elő az Istennel való kapcsolatomat.
Számos esetben Jézus rám bízza a magvetést. Bennem könnyen éled lelkesedés, de gyakran könnyen le is lohad. Mi tartja fenn a lelkesedésemet? Az apró eredmények tapasztalata, a visszajelzések.
Gyakran nem az eredményt kell keresnünk, várnunk, csupán a magvetést elvégezni.
   Fülöp Ákos plébános


Istenünk, te megmutatod igazságod fényét a tévelygőknek, hogy visszataláljanak a helyes útra. Add meg híveidnek, hogy elutasítsunk mindent, ami a keresztény névvel ellenkezik, és vállaljuk, ami méltó hozzá.


évközi 14. vasárnap                                          2017. július 9.


Jóságodról elmélkedünk, Istenünk, templomod belsejében. (Zsolt 47)


Én felüdítelek titeket!
„Elrejtetted a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek.”
A bölcsek azok, akik saját erejükben bíznak, eltelnek önmagukkal, nincs szükségük másra. A kicsinyek, akik tudják, önmaguk nem tudnak mindent megoldani, szükségük van másra, az Istenre, ezért nyitottak Isten felé.
Mit nyilatkoztatott ki Jézus? Alapvetően a feltámadás hitét, örömhírét. Megmutatta az utat a mennyei hazába.
„Gyertek hozzám, akik fáradtak vagytok…”
Milyen sok ma a fáradt, a kimerült ember. Rohanó világunk nem ad lehetőséget a megállásra, a megpihenésre. Ha pedig mégis, mert nem kell munkába menni, akkor se tudnak sokan mit kezdeni magukkal. Sokszor még mi, keresztények is belecsúszunk ebbe. Alig bírjuk végigülni a misét, máris rohanunk tovább. Nem merünk, nem tudunk időt szánni egymásra. Leülni, beszélgetni, közösen, békésen elfogyasztani egy ebédet
sokszor már ez sem megy. Sokaknak csak nyűg, elfecsérelt idő az Istennel való kapcsolat.
Hogyan tudok megpihenni? Úgy, hogy időt szánok, elsősorban az Istenre, majd pedig a mellettem élő emberre.
Ha mi, keresztények komolyan vesszük hitünket, akkor meg tudunk mutatni valamit az Isten közeli élet szépségéből, felemelő voltából.


Fülöp Ákos plébános



Istenünk, te szent Fiad megaláztatása által fölemelted az elesett emberiséget. Adj szent örömet nekünk, akiket kiragadtál a bűn szolgaságából, és fogadj be egykor az örök boldogságba

évközi 13. vasárnap                                      2017. július 2.

Tapsoljatok, nemzetek, mindnyájan, ujjongjatok Istennek dicsérő szóval! (Zsolt 46,2)

Jézussal a hétköznapokban

„Aki jobban szereti apját, anyját …" Meglepő kijelentés Jézustól. Sokan alig merik elfogadni. Valóban, ha Jézust csak embernek, egy bölcs tanítónak, nagy csodatevőnek tartjuk, akkor elfogadhatatlan ez a kijelentése.  De ki nekem Jézus? Péter és Pál apostolok ünnepének nagy kérdése, amely ebben a Máté evangéliumot olvasó évben vasárnap is elő fog kerülni. Ha Jézus az Isten Fia, akkor ez a kijelentés mindjárt helyére kerül. Olyan ez, mint ha mágnes kerül a vasreszelék közelébe. A rendezetlen reszelék szép alakot fog ölteni. Ha Jézus az Isten Fia, akkor az iránta való szeretetünk minden más emberi kapcsolatot helyére tesz.
„Aki nem veszi fel keresztjét, nem méltó hozzám!” Kényelmes életre vágyunk, ám ez nem vezet sehová. Tudjuk, szükség van az erőfeszítésekre, a kereszt hordozására.
Befogadni a másikat nem csak fizikailag lehet. Azt jelenti a befogadás, hogy közöm van hozzá, fontos a számomra.
Minden erőfeszítésünknek, küzdelmünknek meg lesz az eredménye. Megerősödünk hitünkben, reményünkben és szeretetünkben. Már itt a földön megsejtünk valamit a mennyországból.  A teljességet pedig Isten ajándékaként kapjuk majd meg.
    Fülöp Ákos plébános



Istenünk, aki kegyelmeddel gyermekeiddé fogadtál és a világosság fiaivá tettél minket, kérünk, tartsd távol tőlünk a tévedés homályát, és segíts, hogy igazságod ragyogó fénye mindig tündököljön életünkben.

évközi 12. vasárnap                               2017. június 25.

Népének erőssége az Úr, Fölkentjének szabadulása és menedéke. (Zsolt 27,8)

Ne féljetek!
Egyszer táborban voltunk a Zemplénben, messze a lakott területtől. Mindannyian már túl az érettségin. Az egyik este az egyik résztvevő eltűnt. Mint kiderült megszervezett támadás volt, ahol próbára akartak minket tenni. A táborhely bokrokkal körülvett, elzárt területen volt. Ketten kimentünk, hogy a már beálló éjszakában próbáljuk keresni az elveszettet. Csakhamar úrrá lett rajtunk a félelem a sötét, ismeretlen területen, és visszatértünk a többiekhez.
Mindannyian tapasztalhattunk már valamilyen félelmetes helyzetet. Van, amikor konkrét formát ölt, van, amikor csak megfoghatatlan érzés. Ez utóbbin sokat enyhíthet, ha ki tudom mondani, mitől félek.
Valaki megszámolta, a Szentírásban éppen 365 alkalommal hangzik el a „Ne félj!” felszólítás.
Félelmünk legfőbb oka a bizonytalanság. Nem tudom, merre vezet az út, mi lesz a folytatás. Milyen sokszor megbénít ez bennünket! Persze van, amikor inkább lendületet ad.
Amikor Jézus biztat minket, hogy nem kell félnünk, arra a biztos célra mutat rá, ahová mindannyian tartunk, vágyakozunk. Hiszen az örök életre akar minket elvezetni. Ez a cél erősebb lehet minden félelemnél. Persze nem úgy, hogy egyáltalán nem érzünk félelmet, hanem úgy, hogy le tudjuk győzni a bennünk keletkező érzést.
Nem könnyű ma Jézust követni. Túl sok a másfelé vonzó körülmény. Mégis, ha kitartunk, ha használjuk a jézusi erőforrást, ha merünk hitvalló életet élni, akkor megtapasztaljuk ennek az útnak az örömét.

     Fülöp Ákos plébános



Urunk, Istenünk, add, hogy szent nevedet mindenkor tiszteljük és szeressük, mert gondviselő oltalmadat soha nem vonod meg azoktól, akiket állhatatos szeretetedre tanítasz.  


 
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz