Csincsik Rózsa - Házas Hétvége Vajdaság

                                             "Akit szeret az Úr, azt megpróbálja."                                

                                             
                 Megemlékezés


   Szomorúak, bánatosak vagyunk, mert az utóbbi időben sok hétvégés barátunkat szólította magához az Úr, köztük Csincsik Rózsát is 2014. május 19.-én, életének 61.-ik évében. Szinte el sem hisszük, hogy ilyen gyorsan beteljesedett a küldetése. Rózsa a súlyos betegségét mindannyiunk számára példás türelemmel, bátran, méltósággal, és nagy Istenbe vetett hittel viselte.
Nehéz a szívünk, nehéz a lelkünk, mert nagyon fáj Rózsa elvesztése, de Nagy Jóska atya szavaival élve – bízunk abban, hogy „onnan” – a Jóisten mellől, is segít bennünket. Meghatározó és karizmatikus egyéniség volt a Vajdasági Házas Hétvége életében, és bátran mondhatjuk, hogy Rózsa és Lajcsi nélkül a Hétvége nem tartana itt ahol most van. Hosszú lenne az a lista, ha fel kellene sorolni mi mindent is tettek a közösségért az eltelt 25 év alatt. Például a 44 „Első Hétvégéből” 30 alkalommal ültek a teamben. Mindig lelkesítették, bíztatták, segítették a közösséget. A nagy áldozatvállalásuk, kitartásuk meghozta gyümölcsét – a Hétvége meghonosodott Vajdaságban. Rózsa sok mindent kockáztatott, mert mint tanárnak, pedagógusnak a 80-as évek végén nem volt „ajánlatos” vallásos dolgokkal foglalkoznia, mert az állásába, az egzisztenciájába kerülhetett volna. Bizalommal - teljesen az Úrra bízta magát/magukat Lajcsival - „tették a dolgukat” – írták a bevezetőket, tartották a találkozókat, utaztak esőben, hóban, nem csak Vajdaság szerte, hanem ha kellett Magyarországra is, otthon hagyva – az akkor még három kicsi gyermeküket. Nem sajnálták az időt, és a fáradságot, ha a Házas Hétvége ügyéről volt szó. Erősítették a lassan bővülő vajdasági hétvégés közösséget. Különös elfogadó szeretettel tudtak odafigyelni a közösség tagjaira. Voltak tartomány-, régió-, adai területi felelősök, imaháttér szervezői, információkat gyűjtő és továbbító pár. A segítségben mindig az élen jártak, példát adva ezzel mindannyiunknak, hogyan kell és lehet közösséget építeni. Örökké felnéztünk Rájuk, példaképeink voltak és maradnak is mindig.
      Minket is szoros szálak fűznek hozzájuk. Eszünkbe jut a sok együtt írt négyes dialógus, és azok a témák még a kilencvenes évek elejéről, hogy „Hogy képzelem el a Házas Hétvége jövőjét itt Vajdaságban?” Finoman, de céltudatosan ráirányítottak bennünket arra, hogy a „Mélyítő” után kezdjük írni a bevezetőket az „Alapozóra”. Soha nem hagytak magunkra. Az első „kiülésünkkor” is ott voltak a team-ben. Nagyon megerősítő volt számunkra látni a mosolyt az arcukon, az apró kis fejbólintásaikat, mikor a bevezetőnket olvastuk. Most is arra gondolunk, hogy milyen hihetetlen tapintattal és odaadással lelkesítettetek bennünket.
   Ezért is nehéz most megtalálni a megfelelő szavakat. Nagyon hiányzol Rózsa, hiányzik a huncut mosolyod, mikor mondod nevetve Lajcsinak:”Ugyan már, Nyuszikám!”
Tudd, hogy továbbra is itt leszel velünk, a szívünkben, az imáinkban, a dialógusainkban, a sok szép emlékeinkben. Korán elmentél, de mégis maradandót alkottál, hisz köszönve Neked/Nektek és az Úrnak - a Vajdasági Házas Hétvége, mint a kis mustármag – szárba szökkent és nagy terebélyes fává serdült. Köszönet és hála érte.   
 
       Köszönjük Rózsa, hogy voltál nekünk, az Jóistennek pedig, hogy a Házas Hétvégébe küldött Téged.

                                                                      Fájdalmas szeretettel
                                                                                                  Horváth Laci és Márti
Vajdaság, 2014.05.31.