Húsvét - Házas Hétvége Vajdaság

A. év – Húsvét 7. vasárnap

ApCsel 1, 12-14
Zs 26, 1.4.7-8a
1Pt 4, 13-16
Jn 14, 18
Jn 17, 1-11a
Földi életünkben igen tevékenyek vagyunk, sok minden leköti napjainkat, elég csak az alapvető szükségleteink kielégítésére szánt időre gondolnunk. Így telik el a földi élet. Ám amikor az örök életre gondolunk, megeshet, hogy a végtelen semmittevés képe vetítődik elénk. Hogy mintha nem lenne már változás, hanem csak a végtelen állandóság és unalom. Így számunkra misztérium az örök élet milyensége, hiszen tényleges tanúbizonyságról nemigen tudunk. Maga Jézus csak a feltámadás milyenségét mutatta meg önmagán. Ám azért beszélt is az örök életről: „Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek téged, az egy igaz Istent…” (Jn 17, 3) De hát megismerhető Ő? Istenről állítjuk, hogy végtelen és felfoghatatlan. Itt földi életünkben csekélyé ismerjük meg Őt, ki jobban, ki kevésbé. Erről így ír Pál apostol: „Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek mindent, ahogy most engem ismernek." (1Kor 13, 12) Tehát egy másfajta megismerésben leszünk, amiről most még nincs fogalmunk. Hogy tényleg így lesz-e, nem tudhatjuk. De ha hisszük, hogy Isten a jóra teremtett minket és a jót adja számunkra és mindezt meg is tapasztaltuk, akkor hihetjük, hogy ez mind megvalósul, sőt megismerjük Őt, úgy amint van. (vö. 1Jn 3, 2b) Azonban erre még sokára kerül sor és jó ha már földi életünkben is törekszünk rá. Nem kell mást tennünk, mint Isten útmutatásait követve jót cselekednünk. Igaz, nem vagyunk tökéletesek, mi is hibázhatunk, ami miatt szenvedéssel sújtanak minket az emberek. Hibáink lehetnek valós bűnök, mint „gyilkosság, tolvajlás" stb. Bármi, amivel ártalmára voltunk más embereknek, s nem gyakoroltunk bűnbánatot miatta. Így bűnei miatt valóban megérdemli a büntetést, a szenvedést az ember. Nem így áll a helyzet, ha a hívő hitéről van szó! Mert az „aki azonban keresztény volta miatt szenved, ne szégyellje ezt, hanem dicsőítse meg Istent a keresztény névvel." (1Pt 4, 16) Nagy különbség van a kettő között, mint a böjt és a fogyókúra között. Egyik esetben a test és a lélek szenved a test javára. Míg a másiknál a test és a lélek szenved a lélek javára. Így aki igazán bűnös az testben és lélekben is szenved. De aki hite miatt, az csak testben, mert lélekben megerősíti az, aki mellett hitet tett. Így tapasztalhatjuk meg ezt. „Boldogok vagytok, ha Krisztusért gyaláznak titeket…" (1Pt 4, 14a) Mintha csak Jézus hegyi beszédben mondott szavai csengenének vissza: „Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket és hazudozva minden rosszat rátok fognak énmiattam. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben a jutalmatok!" (Mt 5, 11-12a) Így amint Krisztus szenvedése és kereszthalála nélkül nem valósulhatott volna meg a boldog feltámadás és az örök élet, úgy a mi örök életre szóló boldogságunk útja is tele van szórva szenvedést okozó tüskékkel. De a tüskék közt megcsillanó boldogság fénye jelzi a helyes útirányt, amerre haladnunk kell.

Kormányos Zoltán atya

A. év – Húsvét 6. vasárnap

ApCsel 8, 5-8.14-17
Zs 65, 1-7.13.16.20
1Pt 3, 15-18
Jn 14, 23
Jn 14,15-21
Mai technikailag fejlett, sőt egyre fejlettebb világunkban az Isten és a vallásosság nem egy közkedvelt téma. Mi több a hit is felértékelődött, s a hívő embereket lenézik, maradinak, babonásnak tartják őket. És meglehet, hogy a tudomány ’csodákra’ képes az emberi test fiziológiai ismeretei folytán az egészség és épségének helyrehozatalában, de ami a lelket illeti, vannak elmaradások. De még így is van elég adat ahhoz, viselkedésünkhöz, egyes érzelmi reakcióinkhoz társuló belső kémiai változásokkal magyarázzák meg működésünket. Mindezeket összevetve már csak az a kérdés, hogy vajon mi emberek fejlődtünk-e bármit is, ha már olyan nagyra vagyunk tudományunkkal? Nos, ha a fejlettség alatt az intelligencia vagy a fizikai erő növekedését értjük, akkor sokaknál vannak részeredmények. Igaz, ez kitartó munka árán történik, nem azért mert eleve jobb konstrukciónak ’rakták’ össze őket. Bár a genetika már ezzel is kecsegtet minket, hogy kényünk-kedvünk szerint alakítsák génjeinket, kiküszöbölve a betegségre való hajlamot. De ez még azért a jövő. Tehát egyenlőre fejlettebb emberről nem beszélhetünk. Akkor igazából nem vagyunk mások mind elődeink? Változás nemigen van, főképpen az emberiesség terén, sőt hála a fejlett kommunikációs eszközöknek sokkal gyorsabban értesülünk arról, hogy mennyire embertelenek is vagyunk. Így hát az erkölcsösség terén talán már visszafejlődésről kell beszélni. És itt jön be a képbe Krisztus, mint az emberi nemesség fejlesztője. A világ kígyót-békát mond rá, mivel nem ismeri, mert ha megismerné, akkor megtérne és megkapná a hit kegyelmét, amint Jézus is mondja: „A világ nem kaphatja meg, mert nem látja és nem ismeri." (Jn 14, 17a). De mi, akik ismerjük, tudjuk, hogy miről van szó. És a kezdetek óta megy is a párbeszéd a világgal: „Legyetek mindig készen arra, hogy mindenkinek válaszolni tudjatok, aki csak kérdezi, mi az alapja reményeteknek." (1Pt 3, 15b) Igaz, gyakran vallatás légkörben történt ez a fajta párbeszéd, s ritkán eszmecsere formájában. Mégis az örök igazság megismertetése kapcsán elmaradhatatlan, néha vannak is sikerek. Amint Pál apostolnak is mindig lehetőségében állt az őt őrző katonáknak hirdetni Krisztust. Más lehetősége nem volt, hiszen szabadságában korlátozva volt. Ámde mi szabadok vagyunk, azt tehetünk, amit akarunk, illetőleg amit meg merünk tenni, nehogy a társadalom megszóljon érte bennünket. Még ha valami jóról is legyen szó. Így a keresztény is szorgalmasan tanulhat, végezheti feladatait, s munkája során fejleszti testét és szellemét. Ámde ez a fajta növekedés nem öncélú, hanem azáltal többszöröződik, hogy másokkal is megosztják. Ez pedig nem más, mint a szeretet. S, hogy miképpen is tanulhatunk meg szeretni? Jézus megadja a választ:. „Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem." (Jn 14, 21a) Mert aki tudja az Istent szeretni, az tudja az embert is. Éljünk is Jézus tanításának szellemében.

Kormányos Zoltán atya

A. év – Húsvéti 5. vasárnap

ApCsel 6, 1-7
Zs 32, 1-2.4-5.18-19.22
1Pt 2, 4-9
Jn 14, 6
Jn 14, 1-12
Van egy olyan tárgy mindennapjainkban, mely csekély értékkel bír, de hasznossága nagyon is javunkra van. A kő az, mely bár nem létszükségleti elem, mint a levegő, ám kétségtelen, hogy nélküle sokkal kényelmetlenebb lenne életünk. Gondolhatunk itt elsősorban építőanyagként való felhasználására, de az utak, járdák és még oly sok minden más alapanyaga is. Például legősibb írásos emlékeink is kőbe vannak vésve, vagyis az emberi kultúra kialakulásában is jelentős szerepet tölt be. Sok híres kő létéről tudunk, s talán az sem mellékes, hogy a Tízparancsolat is kőre, kőtáblákra íratott. Nem véletlen a kifejezés is: kőbe van vésve, vagyis megváltoztathatatlan. Korunk relatív, a szélirány szerint változó jellemek korában ellentétes és szinte elképzelhetetlen eme megváltozhatatlanság. Mégis a biztosat jelenti, ami örök, változatlan, a mozdulatlan mozgató. Ezek után válik érthetővé, a kőszikla hasonlata, amelyet Jézus és Péter is használ példázataikban hasonlatként, mert az embereknek általában a hétköznapi egyszerű dolgokon keresztül könnyedén megtudnak érteni magasztos isteni fogalmakat. A biztos alapot az alapkő, szegletkő biztosítja. Ezek után már érthető, hogy Jézus miért adja Simonnak a Kéfás azaz kőszikla nevet, mikor ő felismeri és megvallja, hogy Jézus a megváltó. Kéfás azaz Péter így válik ama kősziklává, mely köré épült az Egyház. Az ő feladata volt, hogy vezesse és irányítsa az első keresztény közösségeket. Az alap azonban nem ő, hanem Krisztus. Őrá alapozódik az Egyház hite és épül „lelki házzá”. (1Pt 2, 5) Ezen hatalmas épület falában minden egyes hívő egy-egy elem, egy-egy kő. Lehet, hogy a színe és a minősége különbözik a szomszédétól, de mégis eme sokszínűség adja meg az épület (Egyház) erejét és ama szerves egységét, melyet Isten népének hívunk. Ám Péter apostol arról is ír első levelében, hogy ezt a szegletkövet elvetették, mintha rossz, haszontalan, értéktelen lenne. Ezzel utal Jézus elárulóira és keresztre feszítőire, de azokra is, akik megismerik Jézus tanítását és ezzel együtt megkapják a hit ajándékát, ám nem fogadják el, nem tartják értékesnek és fontosnak, hanem mint valami értéktelen szemetet eldobják. Bizony nem minden ember számára ugyanaz az érték! Vannak, akik számára más dolgok a fontosabbak, értékesebbek és inkább azokat hajszolva igyekeznek szert tenni örömre. Nekünk tehát, akiknek már megvan a helyünk az épületben, törekednünk kell megmutatni az igazán értékes dolgokat tévelygő testvéreinknek és megtartani magunkat az Egyház soraiban.

Kormányos Zoltán atya

A. év – Húsvét 4. vasárnapja

ApCsel 2, 14a.36-41
Zs 22, 1-6
1Pt 2, 20b-25
Jn 10, 14
Jn 10, 1-10
Tévelygő ember valamilyen szempontból nem a helyes úton halad, életvitele eltér a normától, a megszokottól, a hétköznapitól. Az eltérés többnyire deviáns jellegű, tehát helytelen, rossz. Vannak pozitív jellegű eltérések is, amiket szintúgy az átlagtömeg helytelenít. A normától való eltérés kialakulhat az életkörülmények folytán vagy akár az embernek szándékosan vállalt viselkedésváltozása folytán. Megesik, hogy maga az illető sem tudja, hogy életvitele helytelen, mert bűnös, ezért az ilyen embernek tudomására kell hozni ezt. Olyanok vagyunk ilyenkor, mint a pásztor kutyája, melynek feladata az eltévelyedő juhokat visszaterelni a nyájba. Egy állattal meglehet tenni ezt, no de egy emberrel? Ez erőszak! Mindenki hihet amiben akar illetve mindenkinek jogában áll olyan hülyének lenni, amilyen akar. És ez még csak nem is sértés, mert valóban kevés ember van, aki megtévesztés folytán választja a rosszat. Választásunk nagyon is tudatos illetőleg elfogadó, beletörődő, amint a költő írja: „A vétkesek közt cinkos, aki néma” (Babits Mihály: Jónás könyve) Illetve: „A hallgatás beleegyezés.” („Qui tacet, consentit!”)
A juhok sem egyformák, mert vannak olyanok, akik bemennek az ajtón és vannak akik nem. Azaz: akik meghallgatják Jézus tanítását vagy nem hallgatják meg. A választás szabad. Probléma csak akkor támad, ha azok akik nem hisznek Jézusban, rabló és tolvaj módjára elakarják rabolni a hívők hitét. És itt nem csak arra gondolhatunk, hogy verbálisan tiltják meg azt, avagy fizikai erővel kényszerítenek. Sokkal körmön fontoltabb mód az emberek életkörülményeinek a megváltoztatása, szegénységbe jutatása által elért erkölcsi és hitbeli leépülés. Nem mai trükk, már az ókorban a vértanúság előtt állókat gyakorta gazdagságot ajánlottak fel, hogy megtagadják hitüket. Mert megérezték, hogy van valamijük, ami értékes, mint a hit, amit Jézus egy példabeszédében igazgyöngyhöz hasonlított. Ám az okos hívő nem adja azt el a disznóknak moslékért. Mert a disznónak minden földi jó kijut, de végül tűzön sütik meg (pokolra jut). És a böllér (ördög) nem lesz kíméletes. Az, aki az igazgyöngyöt birtokolja, az már felismerte az igazság szavát, s azt aki mondja: „Aki az igazságból való, hallgat szavamra.” (Jn 18, 37) Mert az igazság nincs elrejtve, felismerhető, csak akarni kell felismerni. De talán már ismerjük is nagyon jól és nagyon régóta. Ilyen okból csak nem szabad engednünk, hogy bármi is eltávolítson minket Isten nyájából, az akolból ahol nagyon jó helyünk van.
Kormányos Zoltán atya

A. év Húsvét 3. Vasárnap

ApCsel 2, 14.22-28
Zs 15, 1-2.5.7-11
1Pt 1, 17-21
Lk 24, 32
Lk 24, 13-35
Az, hogy Jézus miért jelent meg tanítványainak feltámadása után tudhatjuk: a tanítványoknak tapasztalatokra volt szükségük a feltámadás mibenlétéről, hogy megerősödjék hitük. És persze számunkra is bizonyítékot szolgáltat. Hogy olyan sok jelenésre került sor mind a mi kétkedő emberi természetünknek szól, amely a baj idején megfeledkezik Istenről, hogy Ő tudna segíteni. Eme hit elmélyítését szolgálja a húsvéti idő is, mikor is a feltámadt Jézus jelenései a főtéma. Mit jelent ez számunkra? Olvasva és elképzelve az evangéliumokból bizony hihetetlen. Mi lenne, ha ma is olyan formán megjelenne? Hinnénk-e vajon, mint Tamás hitt látván és érintvén a Mestert? Félő, hogy Jézus ezen tanítása valósulna meg: „Még ha a holtak közül támad is fel valaki akkor sem hisznek." (Lk 16, 31) Miért nem? Mert a modern tudomány által formált elménk csak a tényszerű, megfogható dolgok létét fogadja el. Egy jelenést könnyen magyarázna hallucinációként vagy képzelgésként a pszichológia. És ezzel próbálja hiteltelenné tenni a látomásokat. De ha igaz lenne, és Krisztus jelenéseit csak képzelték tanítványai, akkor bizony igencsak nagy képzelgésekre alapulna hitünk. De nem csak a hitre épülő tanítás volt az ami megfogta az embereket, hanem azok a csodajelek, melyek az apostolok ténykedését kísérték. Persze a cinikus tudomány ezt is cáfolni igyekszik és az ember még be sem bizonyított öngyógyító képességével magaráz, amit csak tudni kell bekapcsolni. Ennek módjai az Istenbe vetett hit, a vitamin tartalmú gyógyszereken (placebo), stb. A lényeg, hogy elhiggye a beteg, hogy meggyógyul. Lehetőleg a tudomány eszközével, hogy minél több csodát elvegyen az Istentől és a tudomány javára írjon. De az igazság mindig kitudódik, bármennyire is próbálják meghazudtolni, elhallgatatni azt. Mert „az igazság szabaddá tesz titeket." (Jn 8, 32) A hazugságtól, manipulálástól, átveréstől bizony megszabadít. A tudomány nem hazug, hisz a tényekre próbál épülni. Az ember hamisíthatja meg a tényeket és teheti hazuggá a tudományt. Főképpen ha nem is a szakterülete. Hiszen a tudomány a látható, megfogható dolgokat tanulmányozza. Isten pedig láthatatlanul működik, bár kezének lenyomata igenis látható. Mint amilyen egy csodás gyógyulás. Ennek tényét igazolhatja a tudomány, még ha okát nem is tudja megmagyarázni. És nem is kell. Az emberi elme ugyanis nyitott a megfoghatatlanra, úgymond a természetfelettire dolgokra is. Ezért tapasztalja meg korunkban is annyian, hogy az Isten működik az ember életében és ez a tapasztalat vezeti el a hitvalló élethez. Ha már így élünk, legyünk továbbra is kitartóak. Ha még nem így élünk, akkor törekedjünk megtalálni Isten kezének lenyomatát életünkben.
Kormányos Zoltán atya

Húsvétvasárnap

„Látta mindezt és hitt"

János apostolról szól ez a summás megállapítás, mely minden ember számára megfogalmazza a húsvét titkának lényegi mondanivalóját. Fon-tos, hogy a húsvéti titkot ne elméleti igazságként,elvont lehetőségként ke-zelje az ember, hanem ahogyan azt az apostolok és az első tanítványok is tették. Egy mindent meghatározó és átjáró eseményként ünnepeljük.

Tapasztalati tényekről,érzékeink által felfogható eseményekről beszél el-sősorban hitünk központi kérdése, és ebből következnek és születnek meg az elméleti igazságok, az elvek, a kimondott hit tanítása. Melyek a-zok az események, amelyekkel itt találkozhatunk? Mária Magdolna gyön-géd és ragaszkodó szeretete, amellyel kora hajnalban az Úr sírjához si-et, hogy szeretete jeleként kifejezze tiszteletét az iránt, aki földi életében annyi szeretettel, jóakarattal, türelemmel és irgalommal vette őt körül. Péter és a másik tanítvány érthető izgalommal megélt döbbenete, mely az üres sírról szóló hír hallatára tölti el őket. A látás élménye, mely az eléjük táruló üres sír látványát nyújtja nekik. Az otthagyott leplek és ken-dők, melyek a holttestet takarták. De mindezeknél is sokkal lényegesebb a Jézussal töltött három esztendő, mely alatt a Mester gyakran beszélt nekik arról, hogy megölik, de föl fog támadni a halálból. És a tanítás ak-kor érthetetlen, titokzatos szavai, most világosodnak meg előttük. Milyen érdekes, ebben az evangéliumi leírásban nincs semmiféle angyali jele-nés, nem beszél senki Jézus föltámadásáról, nem szerepel semmiféle meghirdetése a föltámadásnak, hanem a szavak nélküli látvány ébreszti a hitet. Húsvétvasárnap számunkra is azért nagy ünnep és esemény, mert készültünk rá, mert a nagyböjt idején és az egyházi év többi idő-szakában is hosszasan fontolgattuk Jézus titokzatos szavait és tetteit, melyeknek értelmét sokszor csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem értjük meg, de most szemlélve az üres sír titkát, megvilágosodik a szó értelme. Mert minden ebben az egyetlen pillanatban, ünnepben, örömteli eseményben áll össze egyetlen, áttekinthető, világos képpé. Az evangé-lium bennünket is arra tanít,hogy az események tapasztalatából,a Jézus-sal való találkozásaink belső, legszemélyesebb élményeiből akarjuk táp-lálni hitünket és állandóan érettebbé és igazabbá tenni azt.
Húsvétvasárnap annak elköteleződése, hogy hitünket a megváltó Jézus-ba, mindig személyesebbé és élőbbé akarjuk tenni.

Ez a személyesség és elköteleződés a keresztségünk titkában kezdődött el és tartania kell életünk utolsó pillanatáig. A keresztség jelenti szá-munkra az újjászületést, a felszabadultságot a bűn szorító rabsága alól, az életet. Ezt az élményt élte át Szent Pál apostol is a damaszkuszi úton történt találkozás élményében és néhány nappal később, amikor ő maga is megkeresztelkedett az Úr egyik tanítványának, Ananiásnak kezéből. A kolosszeiekhez írt levél részlete, erre a keresztségi titokra irányítja figyel-münket, melyre jól tesszük, ha mi is odafigyelünk. Hiszen feltárul előttünk is a keresztségben megélt misztikus tapasztalás valódi értelme, mely nem csupán valaminek, a bűnnek eltörlését eredményezi, hanem aho-gyan maga az apostol mondja: halál és feltámadás. „Hiszen meghal-tatok, és életetek Krisztussal az Istenben van elrejtve”. Nem elfordulunk a bűntől, hanem meghalunk a bűnnek, hogy Krisztussal feltámadva egy egészen új életet nyerjünk. Ez az új élet bennünk is látásból és hitből születik és valósul meg. Ez húsvét ajándéka a számunkra, hogy tökéle-tesen megújíthatjuk magunkban a keresztségi kegyelmet és elkötelező-dést, mely nem csak befogadja a húsvéti öröm ajándékát, de egyben hir-detőjévé is válik.

A hitnek ez a hirdetése,a róla szóló szavakban megfogalmazott tanúság-tétel szólal meg a szentmise első olvasmányában, az Apostolok Csele-kedeteiből vett részletben,Péter apostol szavaiban. Ő is eseményekre hi-vatkozik, emlékezetébe idézve hallgatóinak mindazt, amit Jézus tett és tanított, „Galileától egészen Júdeáig attól kezdve, hogy János hirdette a keresztséget”. Nem mesékről, kitalált legendákról van szó mindezekben az eseményekben, hanem olyan tapasztalásokról, melyeknek tanúi vol-tak az apostolok. A tettek csúcspontja, a keresztre feszítés és a megdi-csőülés, vagyis a feltámadás, mely nem csak egy üzenet, hanem „látha-tó alakban történő megmutatkozás is”.A világ nem,vagy csak nagyon ne-hezen ismeri fel őt. Ezért van szükség „az Isten által előre kijelölt tanúk-ra”, akik alkalmasak arra, hogy egyszerű, de hiteles bizonyságot tegye-nek a föltámadás szelíd világosságáról. Ma mi vagyunk ezek az előre ki-választott tanúk. Nekünk kell megvinni hiteles igehirdetéssel és az élet tanúságával az örömhírt embertársaink reményvesztett, szomorú világá-ba. Feladatunk nem kisebb és nem kevesebb, mint az apostoloké volt. A világban ma is oly sok pogányság, istentelenség, erkölcstelenség ural-kodik, mint az ő idejükben. A világ éhes és szomjas az igazságra, melyet a gonosz minden módon próbál elhomályosítani, és helyébe a maga ha-misságát értékként bemutatni. Mindennél inkább szükség van ma,húsvét reményben gazdag, mindennek értelmet adó világosságára. Először ne-künk, önmagunkban. Azután általunk másokban.
                                                                                         

ELMÉLKEDÉS HÚSVÉTRA

Amíg Jézus a földi életben élt, a betlehemi születésétől egészen a Kálvárián történt kereszthaláláig, sőt a temetéséig, Ő mindig csak egy meghatározott helyen volt. Nem volt mindenhol, és ha helyet akart váltóztatni, akkor elment mondjuk Júdeából Galileába. Még a feltámadása után is a jelenései helyhez voltak kötve. Hol itt, hol ott jelent meg valakinek, vagy valakiknek.
A mennybemenetelekor mondta ki azt a nagy és vigasztaló igazságot: „S én veletek vagyok minden nap, a világ végéig." (Mt 28, 20) Ez azt is jelenti, hogy nem ment el, csak a jelenések sorozata fejeződött be. De azt is jelenti, hogy most már teljesen kifejezésre jut a feltámadott, a megdicsőült valósága az emberi testének is. A dicsőségesen feltámadott már nincs se időhöz, se helyhez kötve, hanem úgy él, ahogy az Atya, aki mindenütt ott van egyidőben, mennyben, földön és minden helyen. A világ eltelt Isten jelenlétével, mint a tenger vízzel, vagy a légtér levegővel. (Iz 11, 9)
Jézusnak, a Feltámadottnak a jelenléte, pontosabban a jelenlétének az intenzitása, hatékonysága, ránk gyakorolt gyógyító hatása annál nagyobb, minél jobban éljük az új parancsot, amit Jézus parancsolt meg nekünk, mint speciálisan az Ő parancsát: „Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel egymás iránt." (Jn 13, 34-35) Másutt azt olvassuk: „Ahol ugyanis ketten vagy hárman együtt vagytok az nevemben, ott vagyok közöttük."  (Mt 18, 20.)
A húsvét ünnepe többek között a házasság szentségének is az ünnepe, mert a házasság szentségének lényege a Feltámadott Jézus jelenléte az életre szóló, elkötelezett szeretetben élő házaspár között. Szépen mutatja ezt az úgynevezett házi áldás: „Hol hit, ott szeretet. Hol szeretet, ott béke. Hol béke, ott áldás. Hol áldás, ott Isten. Hol Isten ott szükség nincsen." A házastársak, akik szentségi házasságban élnek a szerelmük és szeretetük által állandó jelenlétét biztosítják a Feltámadottnak. Ezért különösen szent az ilyen család. Azt szoktuk mondani, hogy egyház a kicsiben. Az egyház egésze is Jézust képviseli a világban. Igazi életre váltott értéke ennek a szentségi házasságra épülő család.
Mind ez azért lehetséges, mert Jézus dicsőségesen támadott fel az Isten életformájára, az időtlen és térnélküli állapotra. Ahogy minden templomban, minden oltáron, minden tabernákulumban ott van, úgy minden szeretetben élő szentségi házasságban is.
Mennyire és milyen gyakran vagytok ti, akik szentségi házasságban éltek, hogy a ti otthonotok Istenek, Jézus által az Atyának és a Szentléleknek is a szentélye?
Igaz, hogy a karácsony a legcsaládiasabb keresztény ünnep, de igazi tartalmát, igazi mélységét és igazi szent mivoltát a házasságnak és a családnak a húsvéti ünnepek mutatják meg.
Gondoljunk erre ezekben a napokban és imádkozzunk azért, hogy minél több keresztény család ráébredjen arra, hogy milyen nagy kincset hordoz magában. Imádkozzunk azért is, hogy minél több fiatal értse meg, hogy a szentségi házasság nem csak egy formaság, nem csak egy papirizáció, hanem nagyon is tartalmas, szent valóság, ami a szeretetük által a Feltámadott jelenlétét és közöttünk való működését hordozza és erősíti fel közöttünk.

Dialóguskérdés: ment e-mailben...                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                       


Boldog húsvéti ünnepeket és sok kegyelmet kívánok mindenkinek!

Nagy Jóska

Ferenc pápa: A házasság a velünk lévő Isten szeretetének ikonja
2014. április 2. szerda 15:47

Április 2-án, a szerda délelőtti általános kihallgatáson a Szentatya a házasságról szóló elmélkedésével befejezte a szentségekről szóló katekézisét – tájékoztat a Vatikáni Rádió honlapja.

A házasság szentsége Isten tervének szívébe vezet el bennünket, amely a szövetség, a szeretetközösség terve. A Teremtés könyvének, a Biblia első könyvének elején a teremtés elbeszélésének koronájaként olvassuk: „Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket… Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test lesz” (Ter 1,27; 2,24). A házaspárok Isten képmásai: a férfi és a nő, mind a ketten. Nem pusztán a férfi, nem pusztán a nő, nem: ketten. Ők Isten képmásai. A szeretet, Isten velünk való szövetsége képviseltetik ebben a férfi és nő közötti szövetségben. És ez nagyon szép! – tette hozzá rögtönzött szavakkal a pápa.
Azért teremtettünk, hogy szeressünk, visszatükrözve Istent és szeretetét. A házastársi egységben a férfi és a nő megvalósítják ezt a hivatást a kölcsönösség és a teljes, végleges életközösség jegyében. Amikor egy férfi és egy nő a házasság szentségét ünnepelik, Isten, hogy így mondjuk, „visszatükröződik” bennük, rájuk vési saját vonásait és szeretetének kitörölhetetlen jellegét.
A házasság a velünk való Isten szeretetének ikonja. Ez nagyon szép! Ugyanis Isten maga is szeretetközösség: az Atya, a Fiú és a Szentlélek öröktől fogva és örökre tökéletes egységben élnek. Éppen ez a házasság misztériuma: Isten a két házasfélből egyetlen létet, egyetlen testet hoz létre. A Biblia erőteljes képet használ: egyetlen testté válnak. Ennyire bensőséges a férfi és a nő egysége a házasságban. A házasság misztériuma éppen ez: Isten szeretete, amely visszatükröződik a házasságban, a házasfelekben, akik elhatározzák, hogy együtt kívánnak élni. Ezért a férfi elhagyja otthonát, szülei otthonát és feleségével él, vele szoros egységben, amint a Biblia mondja: „egy test lesznek”. Nem kettő, hanem egy.
Szent Pál az Efezusiakhoz írt levelében rámutat, hogy a keresztény házaspárokban nagy misztérium tükröződik vissza: Krisztusnak az egyházzal létrehozott jegyesi kapcsolata (vö. Ef 5,21–33). Az egyház Krisztus jegyese. Ez azt jelenti, hogy a házasság sajátos hivatásnak felel meg, és úgy kell tekinteni, mint felszentelést. A férfi és a nő fel vannak szentelve az egymás iránti szeretetben. A házasfelek ugyanis a szentség erejében valóságos küldetést kapnak: tegyék láthatóvá az egyszerű, hétköznapi dolgokból kiindulva azt a szeretetet, amellyel Krisztus szereti egyházát, továbbra is életét adva érte hűségben és szolgálatban.
Valóban csodálatos az a terv, amelyet a házasság szentsége foglal magába. Az emberi lét egyszerűségében és törékenységében valósul meg. Tudjuk jól, milyen sok nehézséget és megpróbáltatást jelent a házaspárok élete… Fontos, hogy életben tartsák kapcsolatukat Istennel, aki a házastársi kapcsolat alapja. Az igazi kapcsolat mindig az Úrhoz fűz bennünket. Amikor a család imádkozik, a kapcsolat megmarad. Amikor a férj imádkozik a feleségéért, és a feleség imádkozik a férjéért, akkor a kapcsolat erős lesz. Az egyik imádkozik a másikért.
Igaz, hogy milyen sok nehézség van a házaséletben? – tette fel a kérdést a Szentatya. A munka, a pénz, amely soha nem elég, a gyermekek problémái; olyan sok nehézség. És gyakran a férj, a feleség ideges lesz, és veszekednek egymással. Vagy nem? Veszekednek, igaz? Mindig! Ez mindig így van: a házasságban mindig veszekednek. Egyes esetekben még a tányérok is repülnek. Ti most nevettek, de ez az igazság. Azonban nem kell ezért szomorkodnunk. Ilyen az emberi lét. Titka azonban az, hogy a szeretet erősebb annál a pillanatnál, amikor veszekszünk. Ezért tanácsolom mindig a házaspároknak, hogy amikor veszekednek, soha ne fejezzék be a napot kibékülés nélkül. Mindig béküljenek ki! Nem szükséges az ENSZ-et hívni, hogy otthon békét teremtsenek! Elég egy kis gesztus, egy simogatás, egy köszönés, és másnap újra kezdődik a házasélet. Ilyen az élet: így kell előre haladni, bátorsággal, közösen megélve. Nagy és szép dolog ez! A házasélet csodálatos, és mindig meg kell őriznünk, meg kell őriznünk a gyermekeket.
Néhányszor már mondtam, hogy három szó nagyon sokat segít a házaséletben. Nem tudom, hogy emlékeztek-e erre a három szóra. Három szó, amelyet mindig mondani kell otthon: „kérem; köszönöm; bocsánat”. Ez a három mágikus szó! „Kérem” – mert ne legyünk tolakodók a házaséletben. „Köszönöm” – mindig mondjunk köszönetet házastársunknak: „köszönöm, amit értem tettél”. Olyan szép köszönetet mondani. És mivel mindnyájan tévedünk, van egy szó, amit egy kicsit nehéz, de ki kell mondani: „bocsáss meg, kérlek, bocsáss meg”. Hogy is van tehát? Kérem, köszönöm, és bocsáss meg. Ismételjük el mindnyájan! Kérem, köszönöm, bocsánat. Ezzel a három szóval, a házastársak egymásért mondott imájával, a kibéküléssel, mielőtt még véget érne a nap, a házasság megy előre. Három mágikus szó. Ima és kibékülés.
Az Úr áldjon meg benneteket, és imádkozzatok értem! Köszönöm – fejezte be szerda délelőtti katekézisét Ferenc pápa.

ELMÉLKEDÉS
(Folytatás)

Kedves testvérek! Folytatom a szeretethimnusz keresztény szeretetet meghatározó jelzőkről való elmélkedést. Gondolom, hogy a négy utolsóról szóló elmélkedés egészen jó téma a nagyböjt kezdetére. Ezek a jelzők már igazán nagyfokú, lelki készséget és keresztény formálódást követelnek.
Ezt a négy jelzőt egybe foglalhatjuk, mert egybe is tapadnak, egymásból táplálkoznak. „A szeretet mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.”  Azt hiszem a leg zavaróbb kifejezés ebben a mondatban a mindent kifejezés. Aki mindent elhisz az naiv. Aki mindent remél az még naivabb. Aki mindent eltűr és elvisel az birka. Az emberek sokasága így vélekedik
Valójában miről is van itt szó? Jézus bizonyosan a legtökéletesebben élte a szeretetet és nem volt se naiv, se birka. Nagyon is erős és mindenben helytálló jellem volt.
Elsősorban azt jelenti ez a négy utolsó jelző, hogy az igazi szeretet akkor kezdődik, amikor én önmagamtól kérdezem, hogy szeretettel vagyok-e mindenki iránt, aki körülöttem van, függetlenül attól, hogy az a másik hogyan viszonyult hozzám a múltban, vagy viszonyul most a jelenben. Az igazi szeretet az minden alkalommal kezdeményező és nem azt kérdezi, hogy ki szeret engem, hanem kit kell nekem szeretni. Aki igazán, keresztény módon szeret, az elsőként szeret, mert megértette, hogy az Isten őt már kezdettől fogva szerette és ma is szereti, ő csak az Istentől kapott szeretetet adja tovább. Ezt kell mindig, mindenben és mindenki felé gyakorolnia a keresztény embernek. Ezt jelenti a „mindent” szó Pál apostol levelének ebben a részletében. A szeretet kész a vértanúságig elmenni. Igaz, hogy ezt a mértéket, a vértanúságot csak kevesektől várja el az Isten, de ha erre kész vagyok, akkor mennyivel inkább elviselek egy kellemetlenkedő testvért, vagy valakit, aki megaláz, vagy mást, aki megkárosított, aki bántalmazta szeretteimet, vagy engem, és ehhez hasonlókat. Az eltűröm, az elsősorban azt jelenti, hogy nem vágok vissza, nem állok bosszút, nem gyűlölködöm, nem mocskolom azt a másikat, a sérelmeim ellenére sem. Ahol kell és lehet, vagy érdemes, ott síkraszállok az igazságért, de higgadtan, tárgyilagosan, valójában olyan érzelmi hozzáállással, mintha nem is én lennék érintett a dologban.
Ehhez nagyon sok kegyelem kell. A lelkileg nem kiforrott egyéniség erre nem is képes, vagy esetleg nem is érti meg, hogy mi ebben a jó. Aki ezt tudja folyamatosan gyakorolni, az nem csak békét szerez magának, hanem igazán hősies mértékben gyakorolja ezt a keresztény erényt.
Mindent elhisz. Ez nem azt jelenti, hogy bárkinek bármit elhiszünk. Nem a hazugságok igazként való elkönyvelését értjük ez alatt. Arról van szó, hogy a másik emberrel kapcsolatban, akkor is, ha valamilyen magatartása végett negatív érzések vannak bennünk feléje, akkor is el hisszük, hogy van benne jó, és hogy képes a jó felé elmozdulni, megváltózni. Mi ezt a változást akarjuk a másikban előmozdítani, mert Isten nem azt akarja, hogy a bűnös elvesszen, hanem azt, hogy megtérjen és éljen. Magyarán, a keresztény ember pogány közmondásnak tartja azt, hogy: „A kutyából nem lesz szalonna.”
Hasonló értelme van annak is, hogy mindent remél. Ha Jézus nem remélte volna Mária Magdolna megtérését a jobb, erkölcsösebb életre, elrúgta volna Őt magától. Ha nem remélte volna, hogy Máté, a vámos, vagy Zakeus, a vámosok vezetője meg tud és akar váltózni, szóba állt volna velük. Még sorolhatnánk az evangéliumból is, de az egyház történelméből is, hogy milyen sokan vannak, akik azért tértek meg, mert valaki bízott bennük, elhitte, hogy tudnak másmilyen emberek is lenni.
A korona ezekre a jelzőkre a tizenötödik jelző, a szeretet mindent elvisel. A keresztény szeretet nagyon nagy áldozatot és állandó lemondást, önmegtagadást kér tőlünk. Aki keresztény módon akar mindig és mindenkit szeretni, annak minden nap meg kell tagadnia önmagét, fel kell minden nap vennie a keresztjét és Jézust követnie, aki a lehető legtökéletesebben élte mind a tizenöt jelzőjét a keresztény, vagy ha úgy tetszik, most már mondjuk ki ezt is, a természetfeletti szeretetnek. (Lk 9, 33-27)
A keresztény szeretet fáradságos, áldozatot követel, mert mindig a másik javát nézi és elhiszi, hogy keresve és építve először az Isten országát, minden más megadatik neki. A keresztény jellegű szeretetért feláldozott dolgok és fáradozások sokszorosan megtérülnek, sőt az örök élet ajándékát is megkapjuk Jézus által az Atyától. (Lk 10, 28-31)
Bármilyen áldozatot is követel a szeretetnek ilyen jellegű élése, aki elindul ezen az úton és ki is tart rajta, megtapasztalja hamarosan és sokszor, hogy Istent nem lehet felülmúlni a szeretetben és jóságban. Értékes lesz az ilyen embernek és szép, békés ez a földi élete is, és magában hordozza az örök élet reményét is. Nagy.  

ELMÉLKEDÉS
(Az előző hetinek a folytatása.)

Kedves testvérek! Folytatom a szeretethimnusz keresztény szeretetet meghatározó jelzőinek az értékelését. Érdemes végigmenni a tizenöt jelzőn, mert gondolom, hogy éppen a végső megjegyzések, vagyis jelzők a legkevésbé érthetők, különösen a világias gondolkodású embernek. Ezek már a keresztény élet lelki magaslatai.
A nyolcadik jelző: „A szeretet nem gerjed haragra.” Amikor ezt a jelzőt taglaljuk, azok, akik nem nagyon akarják ezt elfogadni, arra hivatkoznak, hogy Jézus kötélkorbáccsal a kezében űzte ki a kereskedőket és a pénzváltókat a jeruzsálemi templomból, vagy arra, hogy keményen dorgálta a farizeusokat és az írástudókat. A szeretet tud nagyon keményen fellépni és határozottan követelni az igazságosságot, de nem gerjed haragra a másik ember ellen akkor sem, ha ő az okozója az igazságtalanságnak. A szeretetnek ez a jelzője valójában az ellenségszeretet. Nem írja sehol, hogy Jézus szidta volna kereskedőket és pénzváltókat, vagy rájuk vert volna kötéllel, ami a kezében volt, akár csak a jószágra is. Tudta magát fegyelmezni, és amit keserűségből, indulattal tett azt is a másikak, a kereskedők és a pénzváltók lelki javára tette. Ezt a jelzőt, vagyis a szeretetnek ezt a magaslatát csak az tudja élni, aki nagyon kifinomította a lelkét Krisztus tanításában és rendszeresen kéri Isten kegyelmi segítségét.
A kilencedik jelző: „ A rosszat nem rója fel.” Hatalmas bizalommal kell Istenre hagyatkozni, és Istentől várni az ügyünkben az igazságszolgáltatást, hogy ne akarjunk leszámolni azzal, aki ártott nekünk, aki rosszat tett velünk. Az emberi igazságszolgáltatás csak egy bizonyos társadalmi rendet tud rendezni, vagy fenntartani. Az emberi kapcsolatok rendezésével nem tud semmit sem kezdeni. Az ember az embernek, még jó szándék esetén sem tud elégtételt adni. A bocsánatkérés az egy dolog, de nem tudja nem megtörténté tenni a sérelmet és rendszerint a lelki fájdalmat sem tudja megszüntetni. Aki igazán békét akar a lelkében, az rábízza ügyét az Istenre és még a kölcsön adott pénzt sem kéri, vagy követeli vissza attól, aki nem akarja jószántából visszaadni. Ehhez is nagyon Krisztusban elmélyült lélekkel kell lenni és megérteni, hogy Jézus feltámadása után senkin nem állt bosszút. Úgy viselkedett, mintha semmi sem történt volna vele nagypénteken. A világias gondolkodású ember ezt fel sem tudja fogni, nem hogy a szeretetnek erre fokára fel tudna emelkedni.
A tízedik jelző: „A szeretet nem örül a gonoszságnak.” Első tekintetre azt hisszük, hogy mi nem szoktunk örülni a gonoszságnak, mi megvetjük a gonoszságot és azt szeretnénk, hogy gonoszság ne is legyen a földön. Annak ellenére, hogy ez esetleg így is van, azért nagyon sok rés és repedés van ezen a jó szándékon és jóindulaton. Ha valamelyik csaló, bűnöző, vagy lopó pórul jár, vagy utoléri valamilyen csapás, vagy betegség, igen könnyen kiszalad a szánkon, vagy csak átfut az agyunkon, úgy kellett neki, vagy addig jár a korsó a kútra, amíg össze nem törik. Nem a javulásáért imádkozunk, nem a bajtól való megszabadulását kérjük Istentől, hanem a pusztulásának örvendünk és ezt talán még jogosnak és méltányosnak is tartjuk a magatartásunkat. Pedig az igazi lelki erő és béke az, amit Jézus mutatott, mint a szeretetnek olyan fokát, ami az ellenségnek is jót akar.
A tizenegyedik jelző: „A szeretet örömét az igazság győzelmében leli.” Itt nem egyszerűen arról van szó, hogy nem a hazugság győz, hanem kiderül az igazság, bár ez is benne van. Emlékezzünk csak, Jézus önmagáról mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.” (Jn 14, 6) Jézusnak és az Ő igéjének a győzelme az, aminek örül az igaz szeretet, mert semmi nagyobb jó valakivel nem történhet, mint, hogy benne lakjék Jézus és az életében érvényesüljön Jézus tanítása. Ez a legnagyobb emberi szeretet, mert minden más csak ideiglenes, átmeneti dolog, akár milyen nagy sikernek számít. Az életünk végén csak az számít, hogy milyen mélyen találkoztunk és ismerkedtünk meg Jézussal, és hogy megvalósult-e életünkben, magatartásunkban, emberi viszonyainkban az Ő igéje. Minden jót akarhatunk valakinek ebben az életben, segíthetünk is neki a céljainak elérésében. Mind ez jó és nemes dolog, kell is csinálnunk. A szeretetünk azonban, legalább is keresztény szempontból, torzó, hiányos, még azt is megkockáztatom, hogy fejetlen, mert a lényeg, a legfőbb jó, annak az örök üdvössége, akit támogatunk a földi dolgokban és azt állítjuk, hogy szeretjük őt. Itt is nagyon érvényes, amit Jézus mondott: „Keressétek előbb az Isten országát, és ez a többi megadatik nektek.”  Sokszor kellene a szeretetünk természetfeletti tisztaságát vizsgálnunk, amikor valakiért imádkozunk, csak valamit kérünk a számára, vagy elsősorban a legnagyobb jót kérjük számára, az üdvösséget.
(A folytatás következik.)
Nagy.                                                                                                                                      

ELMÉLKEDÉS

Kedves testvérek! Szent Pálnak a korintusi hívekhez írt leveléből vett, úgynevezett szeretet himnuszáról elmélkedjünk sorozatban.Ez sokak által ismert szöveg, ismert himnusz. Sokszor szoktunk rá hivatkozni és sokszor és nagyon különböző alkalmakkor idézzük ezeket a sorokat. Mégis úgy gondolom, hogy érdemes mind a tizenöt jelzőt éppen abból a szempontból szemügyre venni, hogy ez a lelki élet, vagy a vallásgyakorlat, vagy az örök életre vezető leg magasztosabb út.

Miután Pál apostol rámutatott arra, hogy a szeretet nélkül semmi sem és semmit a kereszténységben, vagy mondhatjuk azt is, hogy egyáltalán az emberi életben, felsorolja a szeretetnek, ennek a magasztos útnak a jelzőit, jellemzőit.

Az első jelző: „ A szeretet türelmes.” Milyen sokszor takarjuk le a szeretetlenséget, gorombaságot, erőszakoskodást, méltatlankodásainkat azzal, hogy mi a másiknak a javát akarjuk. A szeretetlenségünk viszont abban nyilvánul meg, hogy nem vesszük figyelembe, hogy az a másik nem tud velünk, elképzeléseinkkel lépést tartani, hogy időre van szüksége még bizonyos dolgokat megért, amíg meg tud váltózni, vagy alkalmazkodni tud valamihez. Aki nem tudja késleltetni az indulatait, vágyait, elvárásait, az nem tud szeretni.

A második jelző: „ A szeretet jóságos.” Az igazi keresztény szeretet eleve a megbocsátás álláspontján áll, Nem feltételezi a rosszat a másikról. Nem húzza rá minden tévedésre a feltételezett rossz szándék kényszerzubbonyát. Ha tudnánk jóindulatúan kezelni a félreértéseket, féligazságokat, ha jóindulatú megfontoltsággal ítélnénk, véleményeznénk dolgokat, sokkal nagyobb lenne a béke, a szeretet és az összefogás körülöttünk.

A harmadik jelző: „ A szeretet nem féltékeny.” Itt most nem elsősorban a házasságot romboló érzelmi betegségre gondol a szerző, bár abban is megvannak egyes elemek ebből a szeretetlenségből. Itt arról a rejtett, vagy tudatos félelemről van szó, amikor félünk attól, hogy a másik többre viszi, mint mi, okosabb, mint mi, tehetségesebb, mint mi, hogy a másik könnyebben megúszta a dolgokat, mint mi, egyszóval, hogy a másik mögött lemaradunk. Ez a szeretetlenség a legnagyobb forrása az irigységnek. Pedig mi nem vagyunk értéktelenebbek, mert a másik ügyesebb, gyorsabb, okosabb, mint mi, sem nem leszünk azzal értékesebbek, vagy sikeresebbek, a másikat lehúzzuk, lekicsinyítjük az érdemeit.

A negyedik jelző: „  A szeretet nem kérkedik.” Ha szeretem a felebarátomat, akkor kell, hogy legyen bennem kellő alázat, hogy ne törekedjen a másik fölé kerülni, tudnom kell a másik sikerének szívből örülni, még akkor is, ha ő valamiben megelőz engem. Ha őszintén örülünk, akkor nem akarom magam mások elébe helyezni, elfogadom a második helyet és megengedem, hogy a többiek értékelése, illetve a tények határozzák meg az értékeimet.

Az ötödik jelző: „A szeretet nem kevély.” Ez a jelző szorosan összefügg az előzővel, de inkább arra vonatkozik, hogy tele vagyunk önmagunkkal és nem látjuk, nem vesszük észre a másikat annak baját, szükségleteit, vagy ha mégis, akkor őt hibáztatjuk a helyzetéért az helyett, hogy segítenénk rajta. Igen gyakori ez az álláspont. Nagyon ismerős a segélyek elosztásánál az a kevély, fölényeskedő vélemény, hogy nem kell nekik adni, ha dolgoztak volna, lenne nekik, vagy, nincs nekik, mert elitták, vagy, szegények mert lusták, büdös nekik a munka. Megfigyeltem, hogy nagyon sokszor olyanok mondják ezt, akik nem is ismerik az illetőket, illetve semmit sem tudnak az előéletükről. A kevély, öntelt ember nem tud szeretni, talán még a hozzá legközelebb állókat sem.

A hatodik jelző: „A szeretet nem tapintatlan.” Nagyon finom és érzékeny szeretetnek kell bennünk lenni e másik iránt, hogy jó szándékúnak vélt megjegyzéseink ne hozzák őt kellemetlen helyzetbe, mert vagy mások előtt szégyenítettük őt meg, vagy sértő a stílus, a modor, ahogy a megjegyzéseinket közöljük vele. A tapintatosság nagyon kifinomult lélekre és jól begyakorolt szeretetre jellemző. Különben a tapintatlanságainkat azzal szoktuk letakarni, hogy igazunk van, vagy azzal, hogy mi igaz emberek vagyunk, ami a szívünkön, az a nyelvünkön. A valóság az, hogy nyíltan, vagy burkoltan, de éreztetni akartuk a másikkal, hogy mi is tudunk neki fájdalmat okozni. A tapintatlanság egy bizonyos bosszúállás, vagy visszafizetés, mindenképpen igen nagy szeretetlenség.

A hetedik jelző: „A szeretet nem keresi a maga javát.” A szeretet eleve azt jelenti, hogy nem vagyok önző. A szeretet mindig azt jelenti, hogy áldozatot hozok a másikért, valamit a sajátomból adok a másiknak. Ez sok minden lehet, figyelem, meghallgatás, idő, anyagi jellegű adomány, munka, fáradozás az ő ügyében, dicséret, elismerés, és még sok minden. Aki megérti Jézusnak azt a mondását: „Adjatok és akkor ti is kaptok.” (Lk 6, 38) Ahol ez a szeretet az adás kultúrájává válik, ahol az emberek kölcsönösen egymás javát tartják szem előtt és a másik javára tudnak lemondani a maguk javáról, igazáról, ott nagyon szép és örömteli lesz az élet, a családban, a közösségekben és a társadalomban.

(A folytatás következik)

Harmadik téma

ELMÉLÉKEDÉS ÉVKÖZI 6. VASÁRNAPRA
(Sir 15,16-21. 1Kor 2, 6-10. Mt 5, 17-37)

Figyelemre méltó a mai evangéliumban Jézusnak a kijelentése: „Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt, vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni.” (Mt 5, 17)
Jézus nem a farizeusok és törvénytudók aprólékos betűrágó módján értelmezte a törvényeket, hanem az isteni irgalmasság nagyvonalúságával. Különösen tette ezt akkor, amikor a megtérő bűnösökkel állt szemben. Minden alkalommal az irgalmasság kerekedett felül a törvény szigorán. Ezt látjuk Mária Magdolna, Zakeus, Máté a vámos, a béna ifjú, az Emmauszi tanítványok valamint Péter esetében is. Sokaknak úgy tűnt, hogy Jézus nagyon lezseren, nagyvonalúan és elmarasztalóan kezeli a törvényeket. Ezért mondja Ő, hogy nem megszüntetni jött a törvényeket.
Valami fontosat azonban hozzáfűz, beteljesíteni jött a törvényt. Mit jelent ez? Valahogy a sorok között azt hallom kicsengeni, hogy valamilyen változást mégis hozott, de az nem megszüntetés és nem is enyhítés, vagy felcserélés, hanem beteljesedés.
Mit jelent ez a beteljesítés? Mi az, ami a tízparancsolatban, vagy a szabályzatokban, vagy a szokásokban meg váltózik, anélkül, hogy megszűnne a törvény, vagy a próféták tanítása? Jézus a kinyilatkoztatás és a megváltás teljessége. Jézus előtt sokszor és fokozatosan szólt hozzánk az Isten a napjainkban a Fia által a teljes kinyilatkozást adta. Előbb csak ígérte a megváltást és fokozatosan készítette elő, Jézus kereszthalálával és feltámadásával meg is valósult a megváltás. Ebből kifolyólag más értelme van az üzenetnek is, meg a parancsoknak is, mint előbb. Most már nem csak reméljük és várjuk a Megváltót, hanem tudjuk azonosítani a jövendölések beteljesülését személyében és életében.
Nézzünk egy példát. Az Ó-szövetségben, vagyis a tízparancsolatban azt írja: „Megemlékezzél arról, hogy a szombat napját megszenteljed.” Ez arról szólt, hogy Isten teremtette a világot és az emberekre bízta, hogy munkálkodjanak a világban, hajtsák uralmuk alá a világot.Ám a szombati napon adjanak hálát a Teremtőnek és dicsőítsék meg Őt aki megígérte, hogy majd ellenkezést vet a kígyó (sátán) és az asszony közé, a sátán és az asszony ivadéka közé és az asszony ivadéka majd széttiporja a gonosz fejét, ő pedig csak a sarkát veszi célba. Ez a megváltás és a Megváltó ősevangéliuma. (Ter 3, 15) Mi hisszük és valljuk, hogy Jézus az az ivadéka az asszonynak, Máriának, aki letiporta gonosznak a fejét.
Ebből kifolyólag nekünk az az Úr napja, amikor a két fő eseménye történt a megváltásunknak, a feltámadás és a Léleknek a kiáradása, vagyis a húsvét és a pünkösd. Ezek az események pedig vasárnap történtek. Hasonlóképpen nem csak a próféták olvasása áll most már a központban, hanem a szentmise áldozat.
Megszűnt a szombat és a teremtő Istennek a hálaadás és a dicsőítés? Nem. Beteljesedett a vasárnapban és a megváltás szentmisében való megvalósulásában közöttünk. A vasárnapban benne van a hálából Istennek szentelt nap is, mert szükség nélkül köznapi munkát ne végezz, meg a dicsőítés is, mert sokkal többet imádkozunk és olvassuk a bibliát, mint egyéb munkanapokon.
Vagy egy másik példa. A tízparancsolat arról szól, hogy felebarátod feleségét ne kívánd. Ez a parancs rendezte a házassági hűség kérdését. Jézus azt mondja, hogy aki bűnös vággyal más asszonyára néz már a szívében házasságtörést követett el. Ez a beteljesedés nem csak az erkölcsi rendet, hanem az ember belső tisztaság szorgalmazza. Ne csak erényesen viselkedjen, hanem egész lényével legyen erényes. A jézusi parancs magába foglalja az ószövetségit és még teljesebbé is teszi.
Vagy az ötödik parancs, ne ölj. Jézus azonban elmarasztalja azt is aki haragot tart. Azt akarja, hogy az ember legyen megbocsátó és jó szándékú és ne csak a cselekedeteit fékezze. Erre vonatkozik minden parancsnál a beteljesítés. Mi nem csak a magaviseletünket tudjuk fékezni, hanem Jézus kereszthalálának és feltámadásának, valamint a Lélek kiáradásának a kegyelmi erejével teljes magunkat tudjuk átalakítani, nemesebbé tenni. Nem csak jól viselkedni, hanem jóknak kell lennünk, tisztaszívűeknek lenni. Ezzel múlja felül a mi igazságunk a farizeusok és törvénytudók igazságát. Ők is igyekeztek a törvény szerint élni. Nekünk azonban többre kell törekednünk, hogy olyanok legyünk, amilyennek az Isten akar minket mind gyermekeit.

Második téma:

Isteni bölcsesség

Szentírás-részlet: 1.Kor. 2, 6-10

A tökéletesek körében azonban mi is bölcsességet hirdetünk. Nem ennek a világnak a bölcsességét, sem az e világ pusztulásra ítélt fejedelmeit, hanem Isten titokzatos, rejtett bölcsességét, amelyet Isten öröktől fogva megdicsőülésünkre rendelt. Ezt senki sem ismerte fel a világ fejedelmei közül, mert ha felismerték volna, nem feszítették volna keresztre a dicsőség Urát. Így érvényes az Írás szava: Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik. Nekünk azonban feltárta Isten a Lélek által. A Lélek ugyanis mindent átlát, még Isten mélységeit is.

Elmélkedés/tapasztalat
Nem ragaszkodom a terveimhez, kényelmemhez

Már régebbtől belső sugallatot és sürgetést hallottam, hogy rendezzem a Szent Antal pénztárnapló-kat. Először a törökbecsei pénztárnaplót kellett volna rendeznem: beírni a 2011. augusztusától a bevételeket, utána pedig a karácsonyi csomagokra a kiadásokat. Utána következett volna a 2012 és 2013. év. Utána következtek volna a töröktoplyai és aracsi pénztárnaplók.
Mivel minden húsvétra és karácsonyra a betegeknek vittem egy kisebb szeretet csomagot, de a mi-kulás csomaghoz is 50 - 100 dinár értékben hozzájárult a Sz. Antal kassza, a 2012. és 2013. év könyvelése egy dzsungelnek tűnt, amiből csak egy - két hét kemény munkával tudok átjutni. Ettől a sok munkától való félelem és a kényelem miatt csak halasztgattam a pénztárnapló vezetését.
Most szerdán (2014.02.12.) azonban olyan egyértelmű és sürgető belső sugallatot éreztem az Úr részéről, hogy azt már nem tehettem, hogy nem "hallom" mire kér. Szerdán délután tehát elkezdtem. Este 9 óráig először beírogattam a 2011. augusztusától a bevételeket, majd évek szerint szétválogattam a számlákat. Végül a 2011- es évre szóló számlákat bekönyveltem.
Csütörtökön következett a törökbecsei 2012. év pénztárnapló vezetése. Itt beigazolódott a félelmem. A bevételekkel csak boldogultam, mert a perselyeket számoló bácsik ezt is rendszeresen beírták egy füzetbe, mint a többi perselypénzt. A kiadásoknál ráment a csütörtök délutánból 3,5 óra, pénteken pedig a nap nagyobb része. Hála az Istennek pénteken befejeztem a 2012. évet. A 3 egyházközség területén kb. 100 beteget látogatok meg egy -egy karácsonyra, húsvétra. A szeretetcsomagba való cukrot lisztet, tésztát és hasonlókat egyszerre veszem meg, tehát egy számlán van a 100 kg liszt vagy  cukor stb. Kiszámoltam pénteken, hogy a 12 töröktoplyai beteg csomagja összesen mennyibe került, majd bekönyveltem kiadásként a töröktopolyai sz. Antal pénztárnaplóba, s hasonlóképp a 18  aracsi csomagja összesen mennyibe került. Pénteken már nagy öröm és elégedettség volt a szívemben, hogy teljesítettem az Úr kérését, kedvében járhattam: kész a 2012. év!  
Mivel jól haladtam a munkával, sikerélményem is volt, pénteken este felé hozzáfogtam a 2013. év-hez is. A bevételek itt is könnyen mentek. Újra csak a kiadásokkal voltak a gondjaim. A húsvéti cso-magokba való cukrot, lisztet stb. 2013- ban már január végén és február elején megvettem. Mivel újra figyelni kellett, hogy 2013- ban mennyibe került 1 - 1 kg cukor , liszt, tészta, cukorka, csokis keksz, vagy sóspálca, hogy később a megszaporodott töröktoplyai és aracsi betegeknek tudjam, mennyibe kerül egy- egy csomagjuk,  feltűnt, hogy akkoriban elég sokba került a cukor (92,99 dinár) és liszt (49,50 dinár) kilója. Aztán a fáradtság miatt péntek este abba kellett hagyni a könyvelést.
Ma, szombaton, 2014. 02. 15. d.e. azt mondta az Úr, hogy  ne folytassam a pénztárnapló vezetését. Menjek el a Helyismereti Klub találkozójára, s útközben vigyek alamizsnát egy szegénynek és gyón-tassam meg. Az alamizsna ugyan elmaradt, de a Helyismereti Klub találkozójára elmentem. Nagyon örültem, hogy a helytörténészek rövidek voltak, de amikor hazaértem, az Úr azt kérte, hogy ne köny-veljek, hanem imádkozzak. "Most imádkozzak, mikor minden asztalon másik ünnepre vonatkozó számla van széjjelterítve? Nem lenne jobb már bekönyvelni a számlákat, borítékba tenni és eltenni az arhívumba?"- gondoltam. Mégis kimondtam: "Legyen meg a Te akaratod." Elkezdtem imádkozni. Összeszedetten mondtam egy ideig az imát, s már amikor a rószafűzérből elmondtam 2 tizedet, az Úr megint azzal állt elő, hogy ahhoz a bizonyos beteghez és rászorulóhoz még ebéd előtt menjek el. "Most, 11 20- kor? - kérdeztem magamban. Az Úr azonban megismételte, hogy mit tegyek meg. Mást nem tehettem elmentem az üzletbe élelmiszert venni ennek a betegnek és  szegény néninek. Már ha az üzletben vagyok megnézem a cukor, liszt, makaróni árát. Nagy örömömre a cukor akciós áron 72,99 dinár volt, a liszt 39,99, a tészta meg 34,99. Azonnal eszembe jutott, hogy a 2013. évi árhoz képest most 20 dinárral olcsóbb a cukor, a liszt kb. 10 dinárral, a tészta pedig 5 dinárral. Ujjongó örömmel gondoltam az Úrra: "Ezért is kérted a sok könyvelést? Ezért is sürgetted az imát, a beteg látogatását ?" Igen, igen, igen. Miután hazamentem a káplán atyával azonnal visszamentünk, hogy megvegyük az idei húsvéti csomagba való cukrot, lisztet és tésztát.  A 100 kg cukor árán 2000,- dinárt spóroltunk meg, a liszten kb. 1000,- dinárt és a tésztán 500,- dinárt. Isten mindent tud! Még az akciós árakat is. Sakk kifejezésekkel élve bemattolt engem. Olyan nagymesterként 14-18 lépéssel előre kigondolta az egészet, hogy segítsen rajtam! (szerdától szombatig engem rákészítve a könyvelésen keresztül, az árakra rámutatva, az imán át a bevásárlásig a betegnek, hogy lássam: fentről Ő mindent lát, javamat akarja anyagi dolgokban is, mert szeret. Itt láttam be, hogy én tudatlan kicsi teremtmény vagyok, Ő meg mindent tud. Végtelen a szívemben a hála, hogy most ezzel is kimutatta, hogy szeret!). Annak is örülök, hogy nem ragaszkodtam a saját logikus terveimhez, hanem hagytam , hogy az Úr vezessen egyszer - másszor minden logika nélkül. Hú! Megérte, mert egységben maradtam vele, és anyagilag sem bántam meg!  

Mellár József

Első téma:

Ráhangolódásom Istenre az imában, munkámban és alamizsna osztásomban/jótetteimben.

Szentírási rész:
1.Az imához:
Az imádság. 5Amikor imádkoztok, ne tegyetek úgy, mint a képmutatók, akik az emberek szeme láttára szeretnek  imádkozni a zsinagógában meg az utcasarkon, hogy mutogassák magukat! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat.  6Te, amikor imádkozol, menj be a szobába, zárd be az ajtót, s imádkozzál titokban mennyei Atyádhoz! S mennyei Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz. (Mt. 6, 5-7.)

2.A munkához, jócselekedetekre:
1(Zarándokének – Salamontól.) Ha az Úr nem építi a házat, az építők hiába fáradnak. Hogyha  az Úr nem őrzi a várost, az őr hiába őrködik fölötte.  2Hiába keltek hajnalban és fáradoztok késő éjjelig: a kemény fáradság kenyerét eszitek. Ám akiket szeret, ő azokat elhalmozza, jóllehet alszanak.  3Lám, a gyermekek az Úr ajándékai, a test gyümölcse jutalom.  4Ahogy a nyíl a harcos kezéből, úgy sorakoznak a gyermekek az ifjú évekből.  5Boldog ember, aki velük tölti meg tegzét: nem vall szégyent, ha az ellenséggel vitába száll a kapunál. (Zsolt. 127.)

ELMÉLKEDÉSI SZÖVEG A TÉMÁHOZ
„Ha tehát az imádság Istennel való beszélgetés -- amint hogy az --akkor legelsősorban jól meg kell fontolnotok, hogy ki az, akivel beszéltek és kik vagytok ti magatok, mert csak így fogtok Ôvele illő módon beszélni. Hogy is tudnátok beszélni a királlyal és őt illendően felséges-uramozni, vagy pedig az illemszabályoknak megfelelően tárgyalni valamely főúrral, ha nem éritek föl ésszel, hogy milyen az ő állása és milyen a tiétek. Mert ezen a rangkülönbségen múlik az, hogy miképpen kell viselkednetek, de meg a szokáson is; tehát ez utóbbit is ismernetek kell, mert különben, mint afféle együgyű embereket, utatokra küldenek s nem fogtok semmit sem elérni. Ha pedig nem vagytok otthonosak  ezekben az illemszabályokban, akkor előzőleg tanácsot kell kérnetek s ahhoz kell magatokat tartanotok, amire benneteket kioktattak. Ez velem is megtörtént. Nem voltam hozzászokva a fejedelmi társasághoz s mégis, valami fontos okból érintkezésbe kellett lépnem egy úriasszonnyal, akit az a megszólítás illetett meg, hogy ,,hercegséged'' . Igaz, hogy erre jól kioktattak, de amilyen feledékeny vagyok, meg a szokatlan helyzet következtében is, mikor megjelentem elôtte, egészen kiment a fejembôl ez a dolog s én alaposan felsültem. Mit csináljak? Fogtam magam s mosolyogva megvallottam neki, hogy én bizony elfelejtettem, miként kell őt címezni s megkértem, engedje meg, hogy ,,Kegyelmes asszonyom''-nak szólíthassam; s úgy is tettem.1
    Hát veled szemben, én jó Uram, szabad talán illetlenül viselkednem? Veled szemben, én Császárom!2 Ezt csak nem lehet megengedni! Király vagy; Istenem vagy; s a királyságodat nem kaptad csak úgy kölcsön egy időre! Midőn a Credo3-ban azt mondják: és az Ô uralmának nem lesz vége, ez mindig jól esik nekem. Dicsőítlek és áldalak Uram mindörökkön örökké, mert hiszen a te országod állni fog mindörökön örökké.”
...... Azt csak senki sem mondhatja rossznak, ha az ember, mielőtt a zsolozsmázáshoz fogna, vagy a rózsafüzért kezdené imádkozni, elgondolja, hogy kihez fog beszélni, kicsoda ő maga és hogy miképpen kell Istennel szemben viselkedni? Pedig én azt mondom, nővéreim, hogy ha valaki jól megfontolja ezt a két pontot, mielőtt az ajakimába kezdene, akkor máris nagyon jó elmélkedést végzett.
    Az csak világos, hogy nem fogunk valamely fejedelemmel épp oly fesztelenül beszélni, mint egy magunkfajta szegény emberrel, mondjuk valami napszámossal, akinek teljesen mindegy, hogy miképpen fogalmazzuk meg a mondanivalónkat. Az, hogy ez a mi Királyunk annyira alázatos és olyan jóságos irányunkban, csak nem lehet ok arra, hogy mi neveletlenek legyünk Vele szemben! Amilyen műveletlen vagyok, amúgy sem tudok őhozzá igazán illő módon beszélni, de azért mégis meghallgat engem; az Ő testőrei nem utasítanak el és színe elé bocsátanak, mert ismerik királyuknak áldott jó természetét és jól tudják, hogy kedvesebb neki holmi műveletlen, de alázatos pásztorfiúnak esetlen beszéde, mint akár a nagy bölcseknek tudományos érvelése, amelyben hiányzik az alázatosság. De ha már Ő olyan kegyes és megtűri maga mellett az ilyen magamforma személynek kellemetlen szagát, mutassuk ki iránta a hálánkat legalább azzal, hogy igyekezzünk szem előtt tartani az Ő előkelő voltát és méltóságát! Az is igaz, hogy ezt azonnal észre vesszük, amint odaérünk a közelébe. Ezekkel a nagyurakkal itt e földön úgy vagyunk, hogy ha egyszer megmondták, ki volt az apja, mennyi az évi jövedelme és mik a címei: azzal minden meg van mondva; mert hiszen a világ nem az érdemeket nézi, -- még ha volnának is egyébként -- hanem az ilyen külsőségeket.
...... Ó, mennyei Uralkodónk! Mily csodálatos a Te mindenhatóságod és végtelen a Te jóságod. Magad vagy a Bölcsesség! Nincs kezdeted, sem véged! Tökéletességeidnek nincsenek határai; végtelenek és felfoghatatlanok! A csodáknak feneketlen óceánja vagy! Szépséged magában foglal minden szépséget. Magad vagy az Erő és a Hatalom! Uram segíts! -- kiben volna meg az összes halandók egyesített ékesszólása, hogy fel tudja fogni (már amennyire idelent felfoghatjuk, hiszen összes tudásunk nemtudás) és képes legyen másokkal is megértetni egyet- mást azon számtalan dolog közül, amelyeket meg kellene fontolnunk, hogy csak valamennyire is megértsük, ki ez a mi Urunk, ez a mi Kincsünk! Igen, fontoljátok meg alaposan és értsétek meg, hogy kivel akartok beszélni, vagy hogy kivel beszéltek. Ha ezer éltünk volna, akkor sem tudnánk egészen felfogni, hogy miképpen illik viselkednünk ezzel az Úrral szemben, akitől az angyalok remegnek, akinek minden engedelmeskedik, aki mindenható, s akinél az akarás egyértelmű a cselekvéssel.
    Elég okunk van arra, hogy gyönyörködjünk a mi Jegyesünk nagyságában; hogy minél jobban megértsük, kivel léptünk házasságra és hogy milyen életet kell élnünk. Mert -- Uram segíts! -- itt a földön, ha valaki meg akar házasodni, előzőleg nagyon is jól tudja, hogy ki a jövendőbelije, mi az állása és mennyi vagyona van: s éppen mi nem törődnénk azzal, hogy ki a mi Jegyesünk, s nem igyekeznénk ezt megtudni még a menyegző előtt, s mielőtt az Ő házába költöznénk? Ha a földi jegyeseket állandóan foglalkoztatja ez a gondolat, miért ne foglalkoznánk vele mi is, és miért ne igyekeznénk megérteni, hogy ki ez az Istenember? -- ki az Atyja? -- micsoda ország az, ahová engem el akar vinni? -- micsoda az a kincs, amit nekem ígér? -- milyen a természete? -- mivel tudnék a kedvében járni? -- mi okoz neki örömet?   miben kell megváltoznom, hogy az én természetem megfeleljen az Övének? Mert hiszen erre kell törekednie a nőnek, ha boldog akar lenni a házaséletben, -- mindenki ezt tanácsolja neki -- még akkor is, ha a
férje sokkal alacsonyabb rangú volna mint ő maga. Veled pedig, én Jegyesem, hát csakugyan minden tekintetben kevesebbet akarnak törődni, mint az emberekkel?! S ha már ők így gondolkoznak -- jól van, az ő dolguk -- de akkor hagyják meg Neked legalább jegyeseidet, akiknek Veled kell élniük. Az az egy igaz, hogy jó életük van. Ha a jegyes
annyira féltékeny, hogy nem szívesen engedi meg arájának a másokkal való érintkezést, akkor nem volna szép az arától, ha nem teljesítené jegyesének ezt az óhaját; annál inkább, mert a mi esetünkben ez az óhaj teljesen méltányos: hiszen Jegyesünkben megtalálunk mindent, amit csak kívánhatunk.
    Ez az elmélkedés, leányaim. Nem más, mint ezeknek az igazságoknak a megértése. Ha ezen gondolatokkal foglalkozva ajakimát akartok végezni, az ellen senkinek sem lehet kifogása. Csak attól az egytől őrizkedjetek, hogy az Úristennel való beszélgetés közben szándékosan másra gondoljatok; mert aki így tesz, az igazán nem tudja, mi az elmélkedés. Remélem, hogy megértettétek, amit mondtam. Adja Isten, hogy mindezt gyakorlatban is meg tudjuk valósítani. Amen.