Évközi II. - Házas Hétvége Vajdaság

Keresés
Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Évközi II.

SZERETLEK > 2018

„Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket.
Maradjatok meg szeretetemben.” (Jn. 15.9 )

Kedves Látogató. Honlapunknak ezt az oldalát nyitva hagytuk. Ezen a helyen különféle elmélkedésekre fogsz bukkanni, más és más szerzők tollaiból. Főleg a Szentírásból veszünk idézeteket, de közimsert keresztény íróktól is olvashatsz majd. Az elmélkedések szerzői a VHH tagjai, ezért ne lepődj meg, ha személyes példákkal is alátámasztják elmélkedésüket. Köszönjük Nekik és az Úrnak, hogy sugallatával elindította ezt a rovatot.
Sok szeretettel: a szerkesztők


 

ELMÉLKEDÉS

(Dán 12, 1-3. Zsid 10, 11-18. Mk 13, 24-32.)

Kedves Testvérek! Közeledik az egyházi év vége. Ilyenkor az Egyház a végső dolgokra irányítja a figyelmünket. Az ezred forduló kapcsán nagyon sokat hallottunk, vagy talán mi magunk is nagyon sokat beszéltünk a világ végéről, az utolsó ítéletről, a végső nagy pusztulásról és minden egyéb riogató témákról. Talán már éppen ezért is érdemes erről a témáról elmélkedni és egy pozitív szemléletet kialakítani magunkban. E z az anyagvilág nem volt mindig és nem is lesz mindig. Minden mulandó, mi magunk is ebben a világban. Először is jut az eszembe, amikor a világ végéről gondolkodom. Semmi sem végleges számunkra itt. Ez egy fontos felismerés, mert nem szabad semmihez sem úgy ragaszkodnunk, még az egészségünkhöz, életünkhöz sem, vagy szeretteink életéhez, hogy megrövidítettnek, becsapottnak érezhetnénk magunkat, ha ezeket visszakéri tőlünk az Úr. Az Úr adta, az Úr bármikor visszaveheti. Csak használatra kaptuk mindezt.
Szent Pál erre mondja a korintusi első levelében: „Azt mondom tehát testvérek: az idő rövid, azért akinek van felesége, éljen úgy mintha nem volna, aki sír, mintha nem sírna, aki örül, mintha nem örülne, aki vásárol, mintha meg sem tartaná, és aki felhasználja a világ dolgait, mintha nem élne velük, mert ez a világ elmúlik.” (1Kor 7, 29-31) Ez a keresztény szent közömbösség. Élünk ebben a világban, használjuk ennek a világnak a dolgait, törekedünk a többre és a jobbra, de mindig azzal a tudattal, hogy mindent el kell veszítenünk, itt nincs maradandó otthonunk. Ez furcsának tűnhet, de ez egy igazi szabadság, egy derűs lelkület, egy szabad szárnyalás Nem kell állandóan izgulnunk azon, hogy ja érhet bennünket valami csapás, lehet valami bajunk, elveszíthetünk valamit, vagy valakit, akit szeretünk. Tudjuk, hogy ez be fog következni és készek vagyunk mindent, de éppen mindent visszahelyezni az Úr kezébe. Jób szavaival élve: „Mezítelenül jöttem ki anyám méhéből és ruhátlanul térek oda vissza. Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve.” (Jób 1, 21)
Az utolsó ítélet napjával kapcsolatban egy igazán hívőnek, aki Istenre hagyatkozik és bízik az Ő szeretetében, ezt a szent közömbösséget kell magában táplálnia és napról napra erősítenie.
A másik dolog, amit nagyon fontos átgondolni, az a világ végével kapcsolatos félelmek és riogatások összhatása a lelki állapotunkra.
Háborúk, nagy földrengések, ragályos betegségek, dögvész, szárasság és ehhez hasonlók vannak kilátásban a végső napokra.  Ezeket még megtoldják a biztos nap közeli jósolgatásával, ami ugyan mind kudarcot vallott eddig, de azért még mindig nyugtalanítják a tömegeket nem csak vallási alapon, hanem tudományosan is, és ami legtöbbekre hat, tudományos, vagyis futurológiailag is. Magunk is szinte állandóan azt tapasztaljuk, mintha minden széthullóban, leépülőben lenne, legalább is a mi jó öreg európai kultúránkban és népesedésünkben. Félelmek vannak bennünk a jövőt illetően. Nyugodtan mondhatom, hogy korunkra a félelem, a bizonytalanság korszakát éljük. Sokkal kevesebb a félelem és panasz, kilátástalanság, mint az öröm, az elégedettség.
Nekünk, keresztényeknek kötelességünk ebbe a sötét világszemléletű világba fényt, reményt és örömet sugározni. Nekünk vannak olyan lelki, belső erőink Jézus üzeneteiben, amelyek nekünk, minden körülöttünk lévő sötét erőkel szemben, fényt lelki derűt kell, hogy adjanak. Szenvedünk ezzel a világgal együtt. Minket is sújtanak a betegségek, a veszteségek, a jövőtlenség és a többi bajok, de nekünk, ha hiszünk Jézusnak, akkor van mind ez felett egy megdönthetetlen reményünk.  
Először is, mi nem a világ végét várjuk, hanem Jézus második, dicsőséges és győzedelmes eljövetelét. Ő mondta, amikor leírta a végső dolgok szörnyű pusztulását, amikor az emberekre, akik nem várták az Ő eljövetelét, ez vonatkozik: „Közben kiabáltak a hegyeknek és a szikláknak: „Szakadjatok ránk, s rejtsetek el bennünket a trónon ülő és a Bárány haragja elől.” (Jel 6, 16) Minekünk, akik hallgatunk a szavára és követjük az ő tanítását, még ha botladozva is és várjuk az Ő második eljövetelét, ez vonatkozik: „Akkor majd meglátjátok az Emberfiát, amint felhőn jön, nagy hatalommal és dicsősséggel. Amikor ez teljesedésbe kezd menni, nézzetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert elérkezett megváltástok ideje.” (Lk 21, 27-28) Mi ezt a beteljesedést várjuk. Bizonyosak vagyunk abban, hogy Isten mindent a helyére tesz Jézus által, és egy hajszál sem fog hiányozni a fejünkről, Isten mindent a helyére tesz.
Még egyszer erősítsük meg, Ez a világ úgy, ahogy van, velünk együtt elmúlik, és teljes egészében elpusztul. Ez teljesen biztos és a mi mostani testi életünkre és minden valóságunkra érvényes. Mi azonban új eget és új földet várunk, ahogy János apostol írja a jelenések könyvében: „Új eget és új földet láttam. Az első ég és az első föld elmúltak, és a tenger sem volt többé.” (Jel 21, 1)
Mi örömmel várjuk Jézus második, dicsőséges eljövetelét, mert az Ővele és Őbenne a mi végső győzelmünk és megdicsőülésünk is.
(Nagy)

ELMÉLKEDÉS

( 1Kir 17, 10-16. Zsid 9, 24-28. Mk 12, 38-44)
Kedves Testvérek! A mai szentírási olvasmányok kétszeresen is elénk tárják az egyszerű, de Istenért végzett cselekedetek értékét. Érdemes elgondolkodni ezen, mert legtöbben olyan emberek, olyan keresztények, aki nem tudnak nagy hőstetteket végbevinni. Éljük a mi szürke hétköznapjainkat és úgy látjuk, hogy semmit sem teszünk, legalább is emberi értékelés szerint semmi, ami szóra érdemes lenne. Isten szemével azonban másképpen néz ki a dolog. Mi emberek csak a cselekedetet és annak mérhető, érezhető, látható hatásmennyiségét érezzük, látjuk, értékeljük. Az indítékokat, lehetőségeket, körülményeket viszont csak nagyon töredékesen, vagy egyáltalán nem tudjuk, felmérni és kellően értékelni. Ezért is mondja Jézus, hogy ne ítéljünk meg másokat, mert mi csak az arcát látjuk. Isten azonban a szívet és vesét vizsgálja. Isten minden kis jócselekedet és jó szándékot értékelni tud és értékelni fog. A pislákoló mécsest nem oltja ki, a megroppant nádszálat nem töri el.
Miről is szól az olvasmány? Illés próféta idejében, az ő szavára, Isten három és fél évig nem adott esőt. Minden ételkészlet kiveszett. A jószág nagy része is elpusztult, mert kiszáradtak a legelők. Mind ez azért történt, mert a bálványimádásra adták magukat az izraeliták. Illés szava, hogy nem lesz eső bizonyíték volt, hogy nem a bálványok, hanem az igaz Isten kezében vannak a dolgok, Ő az egyedüli igaz Isten, a bálványokhoz hiába fohászkodtak, hiába mutattak be áldozatot, csak nem akart eső esni. Illés próféta akkor elment pogány földre Careptába, hogy húzódjon meg a zaklatásoktól. Itt történt az esemény, amelynek számunkra is nagyon nagy tanúsága van.
Az özvegyasszony, akit Illés megszólított, fiával együtt már az éhhalál küszöbén állt. Az utolsó falat lepényt akarta kisütni maguknak. A próféta, mivel hogy ő az Isten embere azt kérte, hogy ebből az utolsó falatból előbb neki süssön egy kis lángost. A kicsiből előbb a prófétának egy kis lángost. Nekik sem elég, meg aztán mire megy a próféta azzal falat lángossal. Mennyen oda ahol több van, onnan kérjen. De az asszony nem így tett, hanem abból, ami nekik sem volt elég szakított egy kis lángost a prófétának. Ez az emberileg nézve csekély, szinte értéktelen áldozat kiérdemelte, hogy a szárasság idején nem ürült ki a szakajtó és az ol0ajos korsó.
A másik esemény a Márk evangéliumából való. A jeruzsálemi, ószövetségi templom fenntartásához és működéséhez sok pénzre volt szükség. különböző adakozások és gyűjtések voltak ezért gyakorlatilag folyamatosan. Az egyik ilyen volt a templom falába belevésett persely. Az arra járók pénzt dobtak be ebbe a perselybe a templom karbantartására és a közösségi áldozatok bemutatására. A nép szemeláttára történt ez az adakozás. A gazdagok büszkén adakoztak és sokat. A nép elismerte, hogy ezek tartják fenn a templomot és dicsérték őket. Jött azonban egy kopott öltözetű özvegyasszony is. Abban az időben nem volt se nyugdíj, se egyéb szociális intézkedés. Az legtöbb özvegynek és árvának nagyon sanyarú és kiszolgáltatott sorsa volt. A szóban forgó özvegyasszony is gondolom szerényen lehajtott fővel dobta be az jelentéktelen két filérét a perselybe, hogy ő csak ennyit tud adni. Emberileg nézve, a templom fenntartásának és működésének költségeihez mérten ez a két fillér valóban nagyon csekély, akár elhanyagolható adomány volt. Jézus mégis ekkor hívta maga köré az apostolokat, hogy felhívja figyelmüket ennek az adománynak az értékére. Nem az érték nagysága adja meg ennek a cselekedetnek a nagyságát, hanem az áldozat, amit Isten ügyéért, a templomért meghozott ez az asszony. Mindenét odaadta, egész megélhetését.
Testvérek! Értékeljük magunk és mások életében a szürke hétköznapok apró kis cselekedeteit. Ne a hősök hordozzák a vállukon a világot, hanem a kis emberek mindennapi, apró cselekedeteikből álló helytállásukkal. Egy mosoly, egy köszönés, egy pohár víz, egy megfőzött ebéd, egy kimosott ruha, egy feltakarított lakás, és ehhez hasonló cselekedetetek, amelyeket felebaráti szeretetből, Istennek hálát adva végzünk, ezek az Isten szemében nagy értékű cselekedetek. Pontosabban annyit érnek amilyen áldozatkészséggel, kitartással és mások iránti szeretetből végezzük, mert Isten ezt a feladatot bízta ránk. Egy valami azonban nagyon fontos. Mind a két bibliai esetben Istenért, az Isten ügyéért tették, amit tettek. Ha Jézust látjuk abban, akiért, vagy akinek tesszük, amit teszünk, ha azért tesszük, mert Jézus azt mondta: „Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” (Mt 25, 40) Ettől lesz a legkisebb jótett is nagyon nagy értékű, ha azzal a tudattal tettük bárkinek is, hogy Jézusnak tettük Ezt kellene sokszor a nap folyamán felindítani magunkban. Szebbé tennénk a napjainkat, mert Jézus kísérné lépteinket és sok-sok kegyelmet kapnánk, mert Jézus ebben az életben sem maradna adós nekünk. Átvitt értelemben, de megtapasztalnánk, hogy a lisztesláda nem ürül ki és az olajos korsó nem apad el.
(Nagy)

Évközi 30. vasárnap                               2018. október 28.

Az Urat kereső szívek örvendezzenek! Keressétek az Urat, és hatalmas erejét, keressétek az Ő arcát mindig! (Zsolt 104)

Bátorság, gyere, téged hív!
Ki vagyok én ebben az evangéliumi történetben?
A koldus: Hallott Jézusról. Kapcsolatban van az őt körülvevő világgal. Betegsége nem tette bezárkózóvá, keserűvé. Kész Jézus után kiáltani. Jézus kérdésére: mit tegyek veled a leglényegesebbet válaszolja.  Én mennyire vagyok kapcsolatban a világgal? Merek-e Jézus után kiáltani? Merem-e megvallani Őt a csitítgató tömeg ellenére is? Tudom-e miben van hiányom, mi az a lényeges, amit kérnem kell Jézustól?
A csitítgató tömeg: A Jézust követő tömeg számára csak egy akadály a koldus. Kellemetlen nekik a hitvalló kiáltás. Ők csak az újabb csodákat keresik. Szívük mélyét valószínűleg még nem érintette meg a jézusi szó. Mi az, ami zavaró számomra, amit csak akadálynak tekintek? Valaki, aki másképp gondolkodik. Esetleg komolyabban veszi a hitét.
A bátorító hangok: Gyere, téged hív! Jézus mégiscsak megáll, és személyesen akar találkozni a koldussal. Tudom-e bátorítani azt, aki Jézus után vágyik?
A koldus helyzete felvethet egy másik kérdést is. Mit kezdek egy betegséggel? Egy olyan állapottal, amely valamiben a gyengeségemet teszi láthatóvá? A közelgő két ünnepünk, mindenszentek és halottak napja arra irányítja figyelmünket, hogy emberi életünk itt a földön véges, de Isten örök élettel vár minket halálunk után. A két ünnep a vágyat ébresztgeti bennünk, hogy megkaphassuk a nekünk készített helyet. Amikor a héten meglátogatjuk szeretteink sírtját, vagy beszélgetünk az alkalomról, mutassuk meg hitünket. Ne a szomorúság vegyen erőt rajtunk, hanem a találkozás vágya erősödjön meg bennünk!

   Fülöp Ákos plébános


Mindenható Isten, növeld bennünk a hitet, a reményt és a szeretetet. Add, hogy szeressük, amit parancsolsz, és segíts, hogy elnyerjük, amit ígérsz.


A hitvallás megvallom, ki nekem Isten
Meghallgattuk Isten szavát, amelyről a pap elmondott néhány gondolatot. A hitvallásban belső meggyőződésünket fejezzük ki. Már az egészen korai időszakban kialakultak pár mondatos hitvallások. A ma rendszeresen imádkozott formát a IV. században készítették el. Fontos rendszeresen elimádkozni, mert ez által is tudatosul bennünk, Kiben hiszünk, Kit akarunk követni. Jó lenne egyszer tudatosan, végiggondolva átelmélkedni hitvallásunk szövegét.


Évközi 29. vasárnap                               2018. október 21.

Hozzád kiáltok, mert te meghallgatsz, Istenem, fordítsd felém füledet, hallgasd meg szavam! (Zsolt. 16)

Aki első akar lenni

Emberi életünk egyik alapigénye, hogy értékesek legyünk. Fontos, hogy elismerjék, amit teszünk. Hogyan próbálok kitűnni a szürkeségből? Szeretnék valami nagyot tenni. Olyat, amit sokan látnak, elismernek.
Az evangéliumban Jézus arról beszél: „…ha valaki első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája!” Vagyis figyelmünk a másik ember felé kell irányuljon. Elfeledkezve magamról a másikért szeretnék tenni. Sajnos ma a szolgálat nem jól csengő fogalom. Egyre hangsúlyosabbnak tűnik a világ gondolkodásában, hogy magam vagyok a fontos. Nekem legyen jó, eredményes, hasznos. Keresztényként szeretnénk megmutatni a szolgálat fontosságát, a másik felé fordulás értékét.
A szolgálat egyik formája a misszió. Jézus küld bennünket, hogy tegyük tanítvánnyá a népeket. Ez egyrészt arról szól, hogy a távoli, még Krisztust nem ismerő népekhez elvigyük az örömhírt. Ugyanakkor azt is tapasztaljuk, hogy sokan, akik körülöttünk élnek, nem ismerik a jézusi tanítást. Feléjük is szól küldetésünk.
Hogyan tudok tanúságot tenni? Ismerem Jézust és a tanítását, magamat, életemet e szerint alakítom. Készen vagyok arra, hogy válaszoljak, ha reményem felől kérdeznek.

   Fülöp Ákos plébános


Mindenható, örök Isten, add, hogy mindenkor készséges akarattal, és őszinte szívvel szolgáljunk neked.

Évközi 28. vasárnap                               2018. október 14.

Ha bűneinket, felrovod, Uram, ki az, aki előtted megállhat? De nálad mindig kész az irgalom, Istenünk! (Zsolt 129)

Rátekintett és megkedvelte
A gazdag ifjú igyekszik. Sok mindent megtesz, még többet szeretne. Biztosítani akarja az örök életet. Azt gondolja, a maga erejéből sikerülni fog, csak meg kell találnia a megfelelő módot. Kérdez, de a válasz nem az, amire számított. Talán éppen a vagyona biztonságából igyekezett volna még többet tenni.
Isten Országa ajándék. Ami persze nem azt jelenti, hogy semmit nem kell tennem érte. Egy ajándék elfogadása és használata van, hogy áldozathozatallal jár. Megteszem a másikért, lemondok magamról. Isten Országa bizalmat igényel. Annak beismerését, hogy a magam erejéből nem megy az oda való bejutás.   
Van a mai evangéliumban egy apró mondat, ami felett könnyen elsiklunk. Jézus ránézett, és megkedvelte. Odajön ez az ifjú, keresve valamit, de Valakit talál. Itt vagyunk a templomban, mi is keresünk valamit. Békességet, megnyugvást, jó gondolatokat. De mindezt csak akkor kapjuk meg, ha találkozunk Valakivel, Jézus Krisztussal. Ő rám
rád tekint, és megkedvel. Vajon találkozott-e már tekintetünk? Merek-e ránézni, vagy félek, hogy tőlem is olyat kér, amit nehéz lenne odaadni. Átélem-e a szentmisén a találkozás örömét?
Tudatosítsam magamban, Jézus megkedvelt! Be akar vezetni az örök életbe. Akit szeretek, aki fontos nekem, azért szívesen vállalok erőfeszítést. Jézus úgy szeret engem, hogy életét adta értem. Én mit szeretnék neki adni?
   Fülöp Ákos plébános


Urunk, Istenünk, kegyelmed mindenkor indítson és kísérjen minket, hogy figyelmünk szüntelenül a jótettekre irányuljon!

Évközi 27. vasárnap                               2018. október 7.

Hatalmad alá tartozik, Uram, minden, és senki sem állhat ellent akaratodnak.  
(Eszt 13,9)

Amit Isten egybekötött, ember szét ne válassza!
Szent II. János Pál pápa gondolata, hogy a házasság szövetség arra, hogy a házastársak megőrizzék egymás arcán a mosolyt.
Korunkban egyre több kihívás éri családjainkat. Éppen ezért, a mai evangélium kapcsán erősítsük meg azt, amit Egyházunk tanít a házasságról.
Ferenc pápa az Amoris Laetitia kezdetű buzdításában végigveszi a házasság különböző szakaszait, rámutatva, hogy mire lenne jó odafigyelni akár a felkészülésben, akár a kísérésben, akár a nehézségek megoldásában.
Az Egyház vallja a házasságról, hogy egy férfi és egy nő életre szóló szövetsége, egymás boldogítására és gyermekek nemzésére és felnevelésére. Isten különleges áldását adja erre az életszövetségre a házasság szentségében. E szentség nem csupán egy aktus az ünnepélyes esküvőkor. A pár egész életében hatása van, megerősít, segít. Fontos, hogy az elkötelezettség vállalását a közösség előtt mondják ki a jegyesek.
A kegyelem hatása persze nem automatikus. Nem úgy működik, hogy eltakarít az útból minden nehézséget. Sokkal inkább egy erőforrás, hogy alakítsam magamat és ezzel a kapcsolatot is.
Azt is fontos látni, hogy Isten nem magányos harcosoknak küldött minket. Az Egyház közösség, amelyben segítséget adhatunk és kaphatunk. „Azért vannak a jó barátok, hogy a rég elvesztett álmot visszaidézzék egy fázós alkonyon.” Plébániai keretben, vagy a családos mozgalmak lehetőségein keresztül kaphatunk segítséget a jó harcot megharcolni. Mások erőfeszítéseit látva erőt kapunk, hogy érdemes vállalni mindazt, amit tenni szeretnénk egymásért. Persze nemcsak a küzdelmeket kell látni, hanem a szeretet örömét is fontos felfedeznünk.
Az egymást szerető házaspárok jellé válnak a plébánia közösségében. Megmutatják, hogy érdemes vállalni a házasságot.

    Fülöp Ákos plébános


Mindenható, örök Isten, te mindig többet adsz, nekünk, mint amit megérdemlünk és kívánhatunk. Áraszd ránk irgalmadat, bocsásd meg mindazt, amivel lelkiismeretünk vádol. És amit már szinte kérni sem merünk, add meg túláradó atyai jóságodból.

Évközi 26. vasárnap                              2018. szeptember 30.

Mindent igaz ítélettel cselekedtél, Urunk, amit tettél, mert vétkeztünk ellened.
(Dán 3, 31)


Vedd a könyvek könyvét, a Szentírást!

Szeptember utolsó vasárnapja – szent Jeromos ünnepe közelében – a Szentírás vasárnapja. Ezen a vasárnapon talán ne csak a Szentmise kapcsán legyen részünk a Szentírás olvasásában. Gondolkozzunk el azon, mit jelent nekemSzeptember végén, Szent Jeromos napjához kapcsolódóan ünnepeljük a Szentírás vasárnapját. Idén éppen Jeromos emléknapja szeptember utolsó vasárnapja. Állítsuk ma szemünk elé a könyvek könyvét!
Lépten-nyomon találkozunk vele, akár akarjuk, akár nem. Hiszen kultúránkat át és átszövi, számos kifejezésnek, mondásnak van bibliai gyökere. Számos alkotás, kép, irodalmi mű készült szentírási témáról. Lehet, valamit gyakran használunk, de nem is tudatosul bennünk, hogy szentírási gyökere van.
A Szentírás az Egyház könyve. Éppen ezért olvasásánál három fontos szempontot kell szemünk előtt tartani. Legyünk jó kapcsolatban az isteni szerzővel. Isten kapcsolatba lépett az emberrel, megszólította, sőt a megtestesülésben emberré lett. A Szentírás Isten önközlése, csak az érti, akit Isten jelenléte megérintett.
Legyünk jó kapcsolatban az emberi szerzővel. Isten embereken keresztül szól hozzánk. A kegyelem felemeli emberi természetünket. A szentírás hordozza az emberi szerző korlátait, a végtelen titok véges szavakban való kifejezése. Krisztus fényében érthetjük helyesen a Szentírás üzenetét.
Jó kapcsolatban lenni az Egyházzal. A Szentírás nem önmagában álló valóság. Isten embereket érintett meg, közösséget – az Egyházat

hozott létre. A Szentírás az Egyházban születik.
Mindannyiunknak szüksége lenne arra, hogy naponta olvassa a Szentírást. Ezzel is időt szánunk Istenre. A kedves, talán ismertebb részek mellett fontos lenne más könyveket is megismerni. Napi imádságunknak is része lehet egy-egy szakasz. Keressünk időnként arra is alkalmat, hogy mélyebben megismerjük Isten leírt szavát! Tájékozódhatunk a keletkezés körülményeiről, arról a vidékről, ahol megírták.
Ma jó lenne közösen, családban, közösségben időt szánni a Biblia olvasására! Engedjük, hogy Isten szava átjárja lelkünket, formálja gondolkodásunkat, alakítsa életünket!

Fülöp Ákos plébános

Istenünk, te leginkább azzal mutatod meg irgalmasságodat, hogy könyörületes és irgalmas vagy hozzánk. Áraszd reánk szüntelenül kegyelmedet, hogy teljes odaadással törekedjünk az örök boldogságra, amelyet megígértél!

Évközi 25. vasárnap                               2018. szeptember 23.
Népem üdvössége én vagyok, mondja az Úr!    

Aki első akar lenni …
Jézus elkezdi felkészíteni az apostolokat kereszthalálára. Szavai elmennek a tanítványok füle mellett. Nem akarják meghallani a számukra kellemetlen eseményt előrevetítő figyelmeztetést. Mennyire emberi, mennyire mindennapos reakció. Ha nem hallom, ha nem tudok róla, akkor nem létezik. A halál tényével kapcsolatban viselkedünk gyakran így.
Milyen sokszor megkísért minket is, hogy valami nagyot szeretnék tenni. Olyat, amiben értékességem, képességem sokak előtt nyilvánvaló lesz. Csakhogy ha én vagyok a középpontban, akkor a lehetőségek mellett könnyen elsiklok. Ha első akarsz lenni, légy mindenkinek a szolgája. Vagyis fordulj a másik ember felé, szinte elfeledkezve önmagadról! Akkor neved lesz a mennyben, ugyanakkor itt a földön is megtapasztalhatod a boldogságot.
Elkezdve kicsiben, szolgálva másokat, van, hogy valóban beindul az ügy. Veszély lehet, hogy szép lassan én kerülök a középpontba. Elhalványul az, amiért elindult a feladat, a magam szerepe válik elsőrendűvé. Ezért fontos újra és újra Jézus mércéjével mérni dolgainkat, feladatainkat, helyzetünket.
Minden vasárnapi szentmise, a napi találkozás Jézussal megóv attól, hogy elvétsem helyemet, és Helyette én kerüljek a középpontba.

Fülöp Ákos plébános



Mennyei Atyánk, te az Isten- és emberszeretet parancsában foglaltad össze szent törvényedet. Add, hogy parancsaidat megtartva eljussunk az örök életre.



A Szentmise kezdete
A keresztény ókorban látható a helyzet, hogy a közösség összegyűlve egy helyen átvonul a liturgia helyére. (stációs templom) Ennek „maradványa” a bevonulás. A harang szava szeretné kizárni külső dolgainkat, a kezdő ének ráhangol a liturgiára. A pap az oltárhoz vonul, térdhajtással köszönti a köztünk lévő Jézust, majd megcsókolja az oltárt. Ezzel az ereklyét tiszteli. Utána a papi székhez megy, ahonnan köszönti a híveket. Mindez a mi hangolódásunkat is segíti. A pappal együtt szeretnénk mi is megérkezni a liturgiába.


Évközi 24. vasárnap                         2018. szeptember 16.
Adj békét, Urunk, nekünk, akik benned bizakodunk!

Az Eucharisztia az Egyház életének forrása
Péterrel együtt mi is megvalljuk hitünket, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia, a mi Megváltónk. Ő viszont nem magányos tanúságtevőként küldd bennünket, hanem közösségbe gyűjtött. A szentmise a közösség Istentisztelete, együtt állunk oda Jézus elé, hogy hallgassuk szavát, táplálkozzunk testével, megerősödjünk kegyelmével.
Mit jelent számomra a szentmise? Találkozás, összeszedettség, odafigyelés. Megérint és elbűvöl. Nehézségem, hogy odafigyelve, pontosan kell végeznem, ugyanakkor a megszokott, jól ismert szöveg mellett könnyen szétszaladnak gondolataim. Szeretném, ha napom csúcspontja lenne, innen merítenék erőt a megoldandó feladatokhoz. Mindez persze nem könnyű. Fontos, hogy mennyire tudok felkészülni. Ezért igyekszem korán átjutni a templomba.
Feltehetjük valamennyien a kérdést: Mit jelent nekem személy szerint a szentmise? Melyik a legkedvesebb részem, amit minden alkalommal kicsit várok? Hogyan érkezem? Mennyire vagyok felkészülve? Megfogalmazok-e valamilyen kérést, szándékot, vágyat? Mit viszek haza? Remélem, mindannyian szeretnénk találkozni Vele, aki hív, táplál és küld.
Ebben az évben tudatosítsuk a szentmise fontosságát, fedezzük fel erejét, megerősítő voltát!

   Fülöp Ákos plébános


Urunk, mindenség teremtő és gondviselő Istene, tekints reánk és engedd megéreznünk irgalmas jóságodat, hogy egész szívvel szolgáljunk neked.



évközi 23. vasárnap                                2018. szeptember 9.
Igaz vagy Uram, és igazságos ítéleteidben. Pártfogold szolgádat irgalmad szerint!
(Zsolt 118)

Jöjj Szentlélek Úristen!
Elkezdődött az új tanév/munkaév. Lassan belerázódunk újra a hétköznapok fogatagába. Hálát adunk a nyár élményeiért. Kérjük a Szentlélek erejét mindennapi munkánkhoz.
Minden ilyen alkalommal megerősíthetjük, hogy a nagy cél, a végső cél az Isten országa. Hogy hogyan jutunk el oda, ehhez kellenek az apró lépések. Ha a célt nem látjuk, nincs irány, feleslegesek az apró lépések. Ha viszont nem lépünk előre, egyhelyben topogunk, nem jutunk el a célig.
Minden bizonnyal vannak dolgok, feladatok, tevékenységek, amelyek mennek tovább. Nincs változtatás. Ugyanakkor lehetnek olyan helyzetek, amelyek apró finomításokat igényelnek. Ha tudatosan teszem a dolgomat, ezeket meglátom, és meg is teszem. Ebben erősít a Szentlélek. Lehetnek kisebb vagy nagyobb döntés helyzetek. Ezeket át kell gondolnom a Lélek megvilágosító erejével.
Az Eucharisztikus kongresszusra készülve ennek az évnek a mottója: az Eucharisztia az egyház életének forrása. Együtt, közösen szeretnénk találkozni a velünk lévő Krisztussal. Fontos, hogy a szentmisét, mint közösségi liturgiát jobban megismerjük, ezáltal jobban átéljük. Két lehetőséget kínálok. A szentmise egyes részeit, vasárnaponként pár mondatban magyarázni fogom. A csütörtöki beszélgetéseken pedig bővebben fogok szólni a szentmiséről, amelyről utána közösen beszélgetünk.  Így válhat a liturgia valóban csúccsá és forrássá.
Fogalmazzuk meg bátran egyéni életünkben azt, amire szeretnénk ebben az évben jobban figyelni! Kérjük hozzá bátor szívvel a Szentlélek erejét!

Fülöp Ákos plébános


Istenünk, te megváltottál, és gyermekeiddé fogadtál bennünket. Tekints jóságosan szeretett fiaidra, és vezess el minket, Krisztusban hívőket az igazi szabadságra, és a mennyei dicsőségbe!

évközi 22. vasárnap                                2018. szeptember 2.
Könyörülj rajtam, Uram, látod, egész nap hozzád kiáltok, mert te, Uram, jóságos vagy és szelíd, és nagy irgalmú azokhoz, akik szólítanak. (Zsolt 73)

Hogyan és miért?
Sokféle hagyomány vesz körül minket. Egyéni életünkben, családban, egyházközségben, városunkban, hazánkban. Attól indulva, hogy felkelés után mit hogyan szoktam tenni, azon keresztül, hogy milyen a családi munkamegosztás, egészen az egyházi és állami ünnepekig. Ezeknek van egy megtartó ereje. Mi így szoktuk. Megtanultuk, álmunkból felkelve is működik. Persze ezek idővel kicsit alakulnak, segítenek, ha nem merev határok.
Jézus azt kritizálja a farizeusok magatartásában, hogy ezek merev határokká váltak. Kevésbé jelentős formáknak adnak túlzott hangsúlyt.
Egy-egy hagyomány kapcsán érdemes újra ás újra feltenni a kérdést, hogy miért tesszük ezt így? Hogyan alakult így ez a dolog? De azt is fontos vizsgálnunk, mi a lényeges mozzanata ennek a módnak. Veszély lehet, hogy kiüresedik a hagyomány, csupán a forma marad meg.
Jakab levelében olvassuk, hogy a tanítást váltsátok tettekre. Ehhez pedig tudatosság szükséges. Hasonlóan a hagyományok élőként való megőrzéséhez. Jézus, aki a legfőbb jó, ma növelni akarja bennük a vallásos lelkületet. Megőrzi bennünk kegyelmi ajándékait, hogy szeretetének tanúi lehessünk a világban.
   Fülöp Ákos plébános



Urunk, erősséges szent Istenünk, te vagy a legfőbb jó, és minden jónak a forrása. Önts szívünkbe irántad való szeretetet, és növeld bennünk a vallásos lelkületet. Kérünk, gyarapítsd, és atyai gondviseléseddel őrizd meg lelkünkben kegyelmi ajándékaidat.


évközi 21. vasárnap                                 2018. augusztus 26.
Fordulj hozzám, és hallgass meg, Uram, szabadítsd meg, Istenem, szolgádat, aki benned bízik. (Zsolt 85, 1-3)  

Kemény beszéd ez
Jézus kafarnaumi beszédét olvastuk az elmúlt hetekben. Az élet kenyerének nevezi magát, Aki önmagát adja eledelül számunkra. Teljessé a kép majd az utolsó vacsorán lesz, amikor kimondja a kenyérre, hogy ez az én testem, a borra, hogy ez az én vérem. Jézus beszédét, és sok helyen egész tanítását, értetlenség veszi körül. „Nem értjük, mit beszél,”- hangzik el újra és újra.
Jézus tanítását jellemzi, hogy követelményeket állít az ember elé. Kiemel a kényelmességből, útra hív, amely erőfeszítéssel jár. Isten eredeti tervét mutatja meg, hirdeti meg, hogy az Isten Országába juthassunk.
Milyen sokszor
lélekben -  mi is kimondjuk, kemény beszéd ez.
Szép szavakat mondunk, de nem merjük nevén nevezni a bűnt. (Nehéz persze különbséget tenni a bűnös tett és az azt elkövető ember között.) E mögött az húzódik meg, hogy nem hiszünk a bűnbocsánat lehetőségében.  
Félre értjük a szeretetet. Valamilyen kellemes érzésnek tartjuk. Nevében nem merünk követelményt állítani, mert félünk, elveszítjük a másik szeretetét.
Elkenjük a keresztény élet követelményeit, rendjét. Nem vállaljuk annak radikális formáját. Így is jó lesz, majd csak valahogy besurranunk a kapun.
Témák, területek, ahol kívülről úgy tűnik, nehezen vállaljuk fel kereszténységünket:
-Vasárnap megszentelése. Ez nem csupán a szentmisét jelenti, hanem a nyugalom napját, a találkozások napját, a békesség napját.
-Együttélés házasság nélkül. Ma mintha kötelező lenne. Pedig többet árt, mint használ.
-Keresztény tanúságtétel kötelessége. „Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot.” A saját helyemen, lehetőségeim között.
Ma Jézus arra hív, hogy vegyük komolyan keresztény életünket. Lehet, elsőre elriaszt másokat, de végső soron inkább vonzóvá teszi a keresztény utat.
   Fülöp Ákos plébános


Istenünk, a te kegyelmed ajándéka, hogy híveid egy akarattal követnek téged. Add népednek, hogy szeressük, amit parancsolsz, vágyakozzunk arra, amit ígérsz, és e világ változandóságai közepette szívből ragaszkodjunk hozzád, akiben megtaláljuk igazi örömünket.


Évközi 20. vasárnap                               2018. augusztus 19.
Oltalmazó Istenünk, nézz le ránk, tekints kegyesen a te fölkentedre!
(Zsolt 83,10-11)  

Az én testem valóban étel!
Jézus a kafarnaumi beszédben az élet kenyerének nevezi önmagát. Hangsúlyozza: az én testem valóban étel. Nem egy jelről, jelképről beszél. Az utolsó vacsorán majd a tényleges formát is meghatározza, amikor a kenyérre mondja, ez az én testem, a borra pedig, ez az én vérem.
Itt még talán jogosnak is tűnhet a zsidók kérdése, hogyan adhatja ez a testét eledelül?
Mai racionalista korunkban nehezen érthető, elfogadható a jézusi mondás. A hiszem, ha látom alapon gondolkodó ember nehezen lát a felszín mögé. Hogyan lehet jelen a kicsiny ostyában Jézus? Hogyan változhat át egy ember, a pap, szavára a kenyér és a bor lényege? Gyakran, amit eszemmel nem láthatok át, azt nem tudom elfogadni. Ebből fakad a mai korunkat súlyosan érintő hit hiány. A láthatatlan Istent, a bensőnkben megszólaló hangot valóságosként elfogadni nem könnyű.
A hit, amelyet megélni igyekszünk, megmutatja, hogy nem kell mindent megérteni. Ha ezt a hit területén sikerül megvalósítani, ez emberi kapcsolataimat is megkönnyítheti. Nem kell feltétlenül megértenem a másikat, hogy mit miért tesz. Ha elfogadni igyekszem olyannak, amilyen, szebbé teszi kapcsolatunkat, közelebb hoz egymáshoz minket.
Mi, hívő emberek naponta találkozunk Istennel, gyakran jelen vagyunk a szentmisén, táplálkozunk az élet kenyerével. Legyünk nyitottak, valóban hívők, hogy megtapasztalhassuk Isten közelségét, megerősítő kegyelmét!
   Fülöp Ákos plébános

Istenünk, te mennyei kincseket készítettél azoknak, akik szeretnek téged. Adj szívünkbe irántad buzgó szeretetet, hogy mindenben és mindennél jobban szeressünk, és elnyerjük ígéreteidet, amelyek minden vágyunkat felülmúlják.


Augusztus 20.
Szent István király Magyarország fővédőszentje

Péld 4, 10-15.18-27 Megmutatom neked a bölcsesség útját.
Ef 4, 17-24 Újuljatok meg lélekben és érzéseitekben.
Mt 7, 24-29 Az okos ember sziklára építette házát.  

Szent István király remények és csalódások, örömök és fájdalmak, sikerek és kudarcok között élte küzdelmes, de vállalt életét. Állta az élet viharait, küzdelmeit, mint ahogy Sík Sándor írja szép versében, az Acélemberben. Igazi férfi, vezér volt, hivatásának élő, küldetéses, népéért élő ember. Igazodási pont ő minden magyarnak, hívőnek és hitetlennek egyaránt, vonatkozási pont, amelyet nem lehet megkerülni. Most rajtunk a sor. Jövő és jelen is azon múlik, hogy mi mit teszünk, és hogyan tesszük azt. Tanúságtevő életre hív szent István ünnepe.



évközi 17-18. vasárnap          2018. július 29 - augusztus 5.

Megnyitod kezedet Istenem, és táplálsz minket. (Zsolt 144)

Ti adjatok nekik enni!
Eucharisztikus kongresszusra készülünk. János evangéliumában a kenyérszaporítás csodája a kafarnaumi beszédet készíti elő. Jézus az élet kenyerének mondja magát. A következő vasárnapokon majd olvassuk ezt a beszédet.
Ti adjatok nekik enni!
hangzik a Jézusi felszólítás. Ma minket hív meg Jézus. Látjuk az elcsigázott embereket. Lelki táplálékra, belső erőforrásra vágyakoznak. A természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását.
Persze adni csak abból tudok, amim van. Ezért feladatunk magunknak is, hogy folyamatosan táplálkozzunk, a kegyelem forrásához járuljunk. Lehet, kevésnek érezzük, amink van. A kísértő is azt súgja, hogy mi ez ennyinek. Mégis, ha bátran Jézus elé teszem, megtapasztalom a csodát.
Kongresszusi készületünk második éve a közösséget állítja elénk. Ebbe kapcsolhat bennünket Pál apostol felszólítása: viseljétek el egymást szeretettel! Egy közösségbe tartozunk, bár különböző emberek vagyunk. Ha közös a célunk, ha figyelünk egymásra, ha betesszük a közösbe azt a keveset, amink van, akkor könnyebben haladhatunk előre a krisztusi úton.
Minden szentmise összekapcsol bennünket. Együtt részesülünk a kegyelemben, hogy egymást támogatva járjuk a hétköznapok tanúságtevő útját. Ki-ki a maga kincsét beadva erősítheti a közösséget, segítheti a másikat, kaphat segítséget a másiktól.
   Fülöp Ákos plébános


Urunk, Istenünk, könyörülj népeden, és add nekünk bőségesen kegyelmed ajándékait, hogy mindenkor élő hittel, reménységgel, szeretettel és állandó éberséggel teljesítsük parancsaidat.

évközi 16. vasárnap                                          2018. július 22.

Isten megsegít engem, az Úr oltalmazója életemnek. (Zsolt 53,6)

Hétköznap munka pihenés ünnep
Az apostolok visszatérnek útjukról, Jézus pedig pihenni hívja őket. Ő, a Jó Pásztor, ismeri övéit, tudja, hogy szükség van a pihenésre, a békés együttlétre. Amikor nem kell rohanni sehova, nem kell pontosan érkezni valahova. Amikor tudunk egymásra figyelni. Időt szánni a másikra, az Istenre.
Életünk ritmusa mélyen belénk van programozva. A munka és a pihenés megfelelő váltakozása, hétköznapok és ünnepek egymást kiegészítő szerepe. Úgy tűnik, mindennek az alapja az Istennel való kapcsolat, az Istenre szánt idő. Talán ma azért van nehézség ezen a területen, mert az alap hiányzik.
Mennyi elcsigázott, fáradt, szomorú embert látunk. Teszi a dolgát, de nem tud örülni semminek, mint az idősebb fiú a példázatban. (Lk 15)
Ha hiányzik az Istennel való kapcsolat, akkor az egymáshoz való viszonyunk se működik jól. Akkor a szabad idővel, az ünneppel nehéz mit kezdeni. Sokan tevékenységgel próbálják elütni a naponta rendelkezésre álló időt. Kívülről sokszor hasznosnak látható munkával. Mégse adja meg a várt, keresett örömet. Mert ezeket magam végzem, az öröm pedig a kapcsolatokból, a közösen megoldott feladatokból fakad.
Mit tehetünk mi, keresztények? Először is erősítsük meg az alapot, az Istennel való kapcsolatot! Másodszor olyan feladatokat keressünk, amely összekapcsol bennünket! Harmadszor mutassuk meg másoknak az ebből fakadó örömet!
Jézus, a Jó Pásztor megerősít minket kegyelmével, hogy Nála elidőzve új lendülettel, együtt indulhassunk újra tanúságtevő, igehirdető hétköznapjainkba.

 Fülöp Ákos plébános


Urunk, Istenünk, könyörülj népeden, és add nekünk bőségesen kegyelmed ajándékait, hogy mindenkor élő hittel, reménységgel, szeretettel és állandó éberséggel teljesítsük parancsaidat.

évközi 15. vasárnap                                         2018. július 15.

Igazságban lépek színed elé, amikor dicsőséged megnyilvánul, örvendezem.
(Zsolt 16,15)

Eszköztelenül
Amikor elindulok valahova, ellenőrzöm, hogy minden meg van-e. Iratok, mobiltelefon, kulcsok. Ha messzebbre indulok, térkép, pontos cím, név, útvonalterv. Igyekszem a bizonytalanságot minimálisra csökkenteni.
A Máté evangéliumát lezáró végső küldetés előtt, még nyilvános működése idején, Jézus elküldi apostolait, hogy beszéljenek arról, amit láttak és hallottak. Meglepő, hogy szinte a minimálisnál is kevesebb dolgot vihetnek magukkal. Megláthatjuk benne a bizalmat. A küldő
Jézus Krisztus gondoskodik mindarról, amire szükség lehet. Egészen rá kell hagyatkoznom.
Manapság egyre több technikai eszköz vesz körül minket. Szinte már mindent gépekkel végzünk. Ha meg nincs nálunk, vagy éppen nem működik tehetetlennek és feszültnek érezzük magunkat. Aztán egyszer csak észrevesszük, hogy a legfontosabb eszköz lassan elmaradt. Ez pedig a személyes kapcsolat. Már csak telefonon, sms-ben, különféle üzenetekben beszélünk egymással. Ha technikai eszközök nélkül kell együtt lenni, nem tudunk mit kezdeni egymással.
Nem csak az a feladatunk, hogy Isten országát hirdessük. Célunk, hogy oda el is jussunk. Milyen könnyen elvétjük a feladatot! Olyan ez, mint a tornában az ugrás vagy atlétikában a hármasugrás. A nekifutás alatt a versenyző arra koncentrál, hogy a dobbantás jól sikerüljön. Mi gyakran azt gondoljuk, a futáson van a hangsúly. A dobbantás halálunk pillanata. Akkor kell a végső jó döntést meghozni, a végső igent kimondani. Ha nem ismerem Jézust, hogyan fogok mellette dönteni? Ha nem vágyom Isten Országába, (nem akarok nagyot, szépet ugrani a dobbantáskor) akkor értelmetlen a nekifutás. Ha nem vágyom magam Isten Országába, akkor hogyan fogom a másikban ébreszteni az odajutás vágyát?  

   Fülöp Ákos plébános


Istenünk, te megmutatod igazságod fényét a tévelygőknek, hogy visszataláljanak a helyes útra. Add meg híveidnek, hogy elutasítsunk mindent, ami a keresztény névvel ellenkezik, és vállaljuk, ami méltó hozzá.

Évközi 14. vasárnap                                       2018. július 8.


Elküldelek hozzájuk
Vasárnapról vasárnapra megállunk egy kicsit, belépünk a templomba, ahol közösségben lehetünk Istennel és a másik, a hasonlóan gondolkodó emberrel. Olyan ez, mint amikor az autó beáll a benzinkútra, üzemanyagot töltenek bele, hogy tovább haladhasson. Ugyanakkor az autóval haladva akadályok is utamat állhatják. Egy dugó, baleset, terelés. Mégis, ha feladom, ha nem megyek tovább, sohase érek el a célig.
Keresztény életünkben is számos nehézség kísér utunkon. A környezet ellenállása, magam belső gyengesége. Mégsem állhatok meg. Egészen a célig kell a jó harcot megharcolnom.
A mai olvasmányok azt mutatják meg, hogy mindig jelen volt a küzdelem, a meg nem értés, az ellenerő. Ugyanakkor látjuk, hogy az erőforrás is rendelkezésünkre áll. Ezért jövünk újra és újra ide, a templomba, ezért kezdjük napjainkat imádsággal.
Küldetésünk, amely minden szentmise végén felhangzik, feladatot ad a hétköznapokban. Megélni és megmutatni keresztény hitünket. Nem a tökéletes tanúságtétellel és élettel, hanem a küzdelmek, gyengeségeink vállalásával. Nem a bűntelen élettel, hanem a bűnbánat, a bocsánatkérés, a megbocsátás gyakorlásával. Nem az azonnali eredményekkel, hanem a magvető türelmes várakozásával.

     Fülöp Ákos plébános


Istenünk, te szent Fiad megaláztatása által fölemelted az elesett emberiséget. Adj szent örömet nekünk, akiket kiragadtál a bűn szolgaságából, és fogadj be egykor az örök boldogságba.  

Július 11.  szent Benedek apát, Európa védőszentje
Péld 2, 1-9 Csak az Úr adhat bölcsességet.  
Mt 19, 27-29 Ti, akik követtetek engem, százannyit kaptok.
Imádkozzál és dolgozzál! Szent Benedek jelmondata ma is aktuális. A munka és az imádság összefügg, és egymást erősíti. Istentől kapjuk az erőt, hogy megtaláljuk és elvégezzük azt a munkát, amelyet az Ő akaratából kapunk. És minden munkavégzés, alkotás hálára indít Isten felé.


évközi 12. vasárnap

Hogy életünk legyen és bőségben legyen


Föllépett egy ember, az Isten küldte, János volt a neve.  

Mi lesz ebből a gyermekből?
Keresztelő szent János születését ünnepeljük. Mind a négy evangélista beszél működéséről, szerepéről. Lukács születése történetét is elmondja. Szülei késői gyermeke, akinek születését csodás események kísérik. Gábor angyal jelenése, Mária látogatása, Zakariás némasága, a névadás.
Én hogyan reagálok a jelekre?

Jelek ti, világ jelei,
ki tud titeket érteni,
egy ágacskát megfejteni?
Elvetjük a magot a földbe:
ki sejti, hogy lesz szár belőle?
Jelek ti, világ jelei,
biztosan bánunk veletek,
de nem bírunk megérteni. (Weöres Sándor)

Együtt örült Erzsébettel mindenki. Én hogyan állok az örömmel? Egyedül, vagy másokkal együtt? Hogyan reagálok a másik örömére?
Minden eseménynek vannak következményei. Csak a pillanat örömét lesem, vagy meglátom a folytatását is?
Keresztelő szent Jánosra tekintve idézzem fel meghívásom történetét! Tudatosítsam, mi a feladatom a világban, az életemben, a környezetemben! Fedezzem fel a helyemet, feladatomat, és végezzem örömmel, amit Isten rám bízott!
     Fülöp Ákos plébános



Istenünk, te azért támasztottad Keresztelő Szent Jánost, hogy népét előkészítse Krisztus Urunk méltó fogadására. Add meg Egyházadnak a lelki örömök ajándékát, és vezess mindnyájunkat az üdvösség és a béke útjára.  

évközi 11. vasárnap                                       2018. június 17.

Hallgasd meg, Uram, hívó hangomat! Segítségem te vagy, el ne taszíts, ne hagyj magamra, megmentő Istenem! (Zsolt 26, 7.9)

A növekedést Isten adja
Gyerekek kapják feladatként, hogy ültessenek egy babszemet vagy valamilyen más növényt, és figyeljék meg, mi történik vele. A gyermek pedig rácsodálkozik a kibújni kezdő növényre, majd annak fejlődésére.
A templomkert füve a száraz nyári hónapokban sokszor szinte elsárgul. Majd amikor kap egy kiadós esőt, szinte pillanatok alatt újra zöldellni kezd. A természet szépségében észrevehetjük a csodát. Ez pedig felfelé emelheti tekintetünket.
A magvető alakja a mai evangéliumban nem a munkálkodó, a veszteségeken el nem keseredő, hanem a türelmesen várakozó embernek a képe. Én megtettem, amit kellett. A többi már nem az én feladatom, felelősségem.
Persze jó kérdés, mi az a mag, amit elvetek? Mert szavaimmal, életemmel vethetem a szeretet, az odafigyelés, a melléállás magvait, de szórhatom a gyűlölet, az önzés, a megvetés ocsúját is. És milyen nehéz az elvetett gyomot eltávolítani!
Magvető feladatunk végzéséhez szükséges a rácsodálkozás, az Istenre való ráhagyatkozás.  Ehhez kapunk a mai szentmisében kegyelmet, erőt, lendületet, kitartást!
     Fülöp Ákos plébános

Istenünk, benned bízók erőssége, nélküled semmit sem tehet a gyenge halandó. Kérünk, add nekünk mindenkor kegyelmed segítségét, hogy jó szándékkal teljesítsük parancsaidat, és cselekedeteinkkel megnyerjük tetszésedet.

évközi 10. vasárnap                                       2018. június 10.

Világosságom és üdvösségem az Isten, kitől félnék? Életemnek az Úr az oltalma, kitől rettegnék? (Zsolt 26,1-2)

„Hogy ki az ember, megmutatja az öltözete, a nevetése és a járása.”
(Sir 19,30)

Jézusról a mai evangélium tanúsága szerint az a hír járja, hogy eszét vesztette. Az írástudók pedig azt híresztelik, hogy az ördögök fejedelme segítségével űzi ki az ördögöket. Kicsoda Jézus valójában? A hétköznapokban, az évközi időben erre kereshetjük a választ.
Mindkét híresztelés kicsorbul, ha Jézus életét, tetteit, tanítását reálisan szemléljük. Ha ő Isten ujjával űzi ki az ördögöket, ahogy Máté és Lukács belefűzi ebbe a jelenetbe, akkor elérkezett az Isten Országa.
Ma is számos esetben találkozunk különféle híresztelésekkel. Könnyű rossz hírét költeni valakinek. De milyen nehéz ezt helyrehozni.
Honnan ered mindez? Az olvasmány rámutat a bűn eredetére és következményeire. Az első ember elbújik, fél Istentől, de fél társától, talán leginkább önmagától. A bűntől úgy szeretne szabadulni, hogy a másikra fogja rá. Hányszor keressük a kifogásokat, hogy ne kelljen hallgatni a másikra, követni tanácsát.
Azt gondolom, amíg kapcsolatainkban
a másik emberrel vagy Istennel a kifogásokat keresem (miért nem teszem…), nem jutok előbbre. Ha majd azt nézem, hogyan tudom mégis megtenni, akkor sikerre vihetem ügyeimet.
Ha együtt működöm Isten kegyelmével, fel tudom fedezni és meg tudom tenni akaratát, megerősödik bizalmam, megtalálom az utat, amelyen vezetni akar.


    Fülöp Ákos plébános

Istenünk, minden jó tőled származik. Add meg kérünk, hogy sugallatodat követve helyesen gondolkodjunk, és irányításoddal a jót meg is valósítsuk.

Úrnapja                                                         2018. június 3.

A gabona javával táplálta őket az Úr, és jóllakatta mézzel a sziklából. (Zsolt 80,17)

Ez az én testem …
A mai napon a kenyér és bor színe alatt köztünk lévő Krisztust ünnepeljük. Megvalljuk hitünket, hogy Ő valóságosan jelen van a szent színek alatt. Ez a hit összekapcsol bennünket ortodox testvéreinkkel, ugyanakkor elválaszt minket a protestáns közösségektől.  
Jézus jelen van az Oltáriszentségben. Én pedig egyre fontosabbnak érzem, hogy jelen legyek az Ő közelében. Keresem az alkalmakat, hogy egy kicsit odaülhessek a tabernákulum elé.
Ugyanakkor megrendítő számomra, hogy a kezemben, szavaimra változik a kenyér és a bor szentséggé. Ebből fakad, hogy igyekszem naponta bemutatni a szentmisét.
Mit jelent számodra az Oltáriszentség, a szentmise?
A mai ünnep alkalmat ad hitünk megerősítésére. Ébreszti bennünk a vágyat, hogy találkozzunk vele. Nem csak az imádságban, amelyet bárhol végezve találkozhatunk Urunkkal. Szükségünk van a „személyes” találkozásra. Erre kínál alkalmat a szentmise. Ehhez arra van szükség, hogy időben érkezzünk! Szükség van pár percre ahhoz, hogy rá tudjunk hangolódni. Hogy a lelkünk utolérjen bennünket. De kereshetjük a lehetőséget arra is, hogy odatérdeljünk az Oltáriszentség elé. A mi templomunkban ezt most csak a szentmise kapcsán tehetjük meg. Ha volna rá igény, megkereshetnénk a lehetőséget arra, hogy ne csak közvetlenül a liturgiához kapcsolódva legyen nyitva templomunk. De a városban járva, nagyobb helyeken, forgalmasabb részeken sok lehetőség kínálkozik arra, hogy pár percre beköszönjünk Urunkhoz. Éljünk ezekkel a lehetőségekkel!
     Fülöp Ákos plébános



Urunk, Jézus Krisztus, te ebben a csodálatos szentségben kínszenvedésed emlékét hagytad ránk. Add, kérünk, tested és véred szent titkát úgy tisztelnünk, hogy megváltásod gyümölcsét szüntelenül élvezzük.

Szentháromság vasárnapja                           2018. május 27.

Áldott legyen az Atyaisten, és Isten egyszülött Fia, valamint a Szentlélek, mert irgalmasságot gyakoroltak velünk.

Isten feltárja belső élete csodálatos titkát.
Ki az Isten, teszi fel a kérdés sokszor az ember. Hogyan ismerhetem meg, hogyan közeledhetek hozzá? A legtöbb vallásban Isten valamiféle távoli létező, megközelíthetetlen, felfoghatatlan. A kereszténység az egyetlen vallás, amelyben Isten egészen közel jön az emberhez. Olyannyira, hogy mindenben hasonlóvá lesz hozzánk, a bűnt kivéve. Feltárja számunkra belső életének csodálatos titkát. Szentháromság vasárnapján ezt a feltárulkozást köszönjük meg Neki.  
De nem csak távolról pillanthatunk be Isten titkába. Arra hív bennünket, hogy lépjünk be az Ő világába! Hogyan tehetjük meg ezt? Alapvetően a csendet keresve, imádságunkban megszólítva, és hallgatva Őt. De minden szentmisénk is alkalmat ad arra, hogy ebbe a titokzatos misztériumba betekintsünk. Ezért fontos átélnünk a liturgiát. A templom világa, hangulata, légköre ébreszti vágyunkat, segíti találkozásunkat.
Amikor szemléljük Istent, szeretet közösséget látunk. Ebből az égi közösségből fakad minden földi közösség. Együtt állunk oda Isten elé, majd együtt haladunk tovább az úton, mely közelít Hozzá. Így a vasárnapi szentmise nem egy elszigetelt alkalom lesz, hanem megjellegzi a hétköznapjainkat is. Ha megsejtem, hogy jó Isten közelében lenni, keresni fogom az alkalmakat, hogy mellette lehessek. Ilyen módon áthatja Isten jelenléte hétköznapjaimat, szavaimat, tetteimet.



     Fülöp Ákos plébános


Mennyei Atyánk, te elküldted a világba Fiadat, az igazság Igéjét, és a megszentelő Szentlelket, és ezzel kinyilatkoztattad belső életed csodálatos titkát. Add, hogy az igaz hit megvallásával a Szentháromság dicsőségét megismerjük, és a fölséges hatalmú egy Istent imádjuk.
 

 
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz