Évközi I. - Házas Hétvége Vajdaság

„Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket.
Maradjatok meg szeretetemben.” (Jn. 15.9 )

Kedves Látogató. Honlapunknak ezt az oldalát nyitva hagytuk. Ezen a helyen különféle elmélkedésekre fogsz bukkanni, más és más szerzők tollaiból. Főleg a Szentírásból veszünk idézeteket, de közimsert keresztény íróktól is olvashatsz majd. Az elmélkedések szerzői a VHH tagjai, ezért ne lepődj meg, ha személyes példákkal is alátámasztják elmélkedésüket. Köszönjük Nekik és az Úrnak, hogy sugallatával elindította ezt a rovatot.
Sok szeretettel: a szerkesztők

évközi 5. vasárnap                                          2015. február 8.

Jöjjetek, boruljunk le, hódoljunk Urunk és alkotónk előtt, mert ő a mi Istenünk.
(Zsolt 94,6-7)

Mindjárt szóltak is Jézusnak az érdekében.
Önző világban élünk. Sokaknak az első és egyetlen szempont, hogy nekem jó legyen, én előbbre jussak. Ebben a hangulatban érdekes lehet Jézus környezetének lépése, hogy a másik emberért, a betegért szólnak neki. Persze a betegért mi is szívesen imádkozunk. De tágíthatjuk a kört. Kiért szólnék most Jézusnak! Ki az, akit elé szeretnék vinni? Mennyire tudatos az imádságom, a Jézussal való párbeszédem? Mit kérek a számára, tudom-e, hogy igazán mire van szüksége a másiknak, a mellettem élő embernek? Sokszor az is veszély, hogy azonnali „eredményt” várunk imáinknál is.
A zsinagógában történt gyógyítás híre, amelyről a múlt vasárnap olvastunk, elterjedt a városban. Váratlan, különleges, csodás esemény. Nyilván beszéltek róla az emberek. Amikor hazamegyünk innen, a templomból, beszélünk-e arról, ami itt történt, amit átéltünk, amit hallottunk? Hogyan terjed a környezetünkben Jézus örömhíre? Azt is megkérdezhetem, tudom-e hitelesen továbbadni az örömhírt?
Jézus hajnalban kimegy imádkozni. Fontos számára az Atyával való szoros kapcsolat. Ebből forrásozik minden tette, egész élete. Az én életemnek mik a forrásai? Mennyire kapcsolódom az Atyához?
Jézus tovább megy, máshová, mert ez a feladata. Nem merül bele a hirtelen jött hírnévbe, nem téríti el küldetésétől semmi. Mennyire igyekszem tudatosan végigvinni feladatomat?
„Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot!” – hallottuk Pál apostol felkiáltását. Mindannyiunknak, a magunk módján, magunk lehetőségei szerint hirdetni kell az evangéliumot! Erre küld ma is bennünket Jézus.
    Fülöp Ákos plébános

Urunk, Istenünk, őrizd szüntelen jóságoddal Egyházadat és erősítsd mindenkor oltalmaddal, mert csak a te kegyelmedre hagyatkozhat.

Ferenc pápa üzenete a betegek világnapja alkalmából. (részlet)
A Betegek XXIII. Világnapja alkalmából, amit Szent II. János Pál pápa kezdeményezett, hozzátok fordulok, akik a betegség terhét hordozva különféle módokon csatlakoztok Krisztus szenvedő testéhez; és hozzátok is, az egészségügy területén dolgozó hivatásbeliek és önkéntesek.
Az idei év témája arra indít bennünket, hogy Jób könyvének egy kifejezésén elmélkedjünk: «A vaknak úgy szolgáltam, hogy a szeme voltam, a sántának meg én voltam a lába» (29,15). Elmélkedésem vezérfonala a „sapientia cordis”, vagyis a szív bölcsessége.
1. Ez a bölcsesség nem elvont, elméleti ismeretet jelent, nem gondolataink gyümölcse. Aho¬gyan Szent Jakab ír erről a levelében, sokkal inkább „tiszta, aztán békeszerető, méltányos, engedé-keny, irgalom tölti el, és gazdag termést hoz, nem részrehajló, nem képmutató” (3,17). Vagyis olyan magatartás, amelyet a Szentlélek áraszt annak elméjébe és szívébe, aki képes megnyílni testvérei szenvedése iránt, és felismeri bennük Isten képmását. Kérjük tehát a zsoltár szavaival: „Taníts meg számba venni napjainkat, hogy eljussunk a szív bölcsességére!” (Zsolt 90,12). A szív bölcsessége, amely Isten ajándéka: ebben foglalhatjuk össze a Betegek Világnapjának gyümölcseit.
2. A szív bölcsessége: szolgálni testvéreinket. „A vaknak úgy szolgáltam, hogy a szeme voltam, a sántának meg én voltam a lába”. Jóbnak az a beszéde, amely e mondatot tartalmazza, kifejezésre juttatja a szolgálatot a szükséget szenvedők iránt ennek az igaz embernek a részéről, aki meglehetős tekintélynek örvend, és tiszteletremétó hely illeti meg a város vénei között. Erkölcsi tartását megmutatja a tőle segítséget kérő szegények iránti szolgáló szeretete, és az is, ahogyan gondoskodik az árváról és az özvegyről.

évközi 4. vasárnap                                                       2015. február 1.

Szabadíts meg minket, Urunk, Istenünk, és gyűjts egybe a pogányok közül, hogy szent nevedet magasztaljuk, és dicséreted legyen dicsekvésünk. (Zsolt 105,47)

A tanítványság alapja a hitem
Hívő emberként hétről hétre eljövünk Jézushoz, hogy hallgassuk szavát, táplálkozzunk testével, és a közösségben megerősödjünk. Talán bele is szürkülünk a mindennapok egyformaságába. Ezért fontos keresni azokat a jeleket, amelyeket Isten ma elénk tár. Jézus tanítása ma is újdonságként hathat ránk.
Jézus gyógyít. A gyógyítás, a csoda jel az ember számára. Milyen jelek vannak az életemben? Mert vannak, csak rá kell csodálkozni. Mai racionalista környezetünkben, gondolkodásunkban ezeknek a jeleknek nehezen jut hely. Magam életében a közösség erejét látom ilyen jelnek. A papszentelés után bekerültem egy közösségbe, majd amikor ennek frissessége, ereje kezdett megkopni, kapcsolatba kerültem egy másik közösséggel. Ugyanakkor az a fájó, hogy ezeket az élményeket, jeleket nehéz elmondani. Ugyanis ki-ki másképp éli át Isten jeleinek megtapasztalását. Az is nehézség, hogy ma nem könnyű csendet teremteni magamban és magam körül. Viszont rácsodálkozni dolgokra, Isten műveire, csak csendben lehet.
Itt vagyunk a Szentmisén hétről hétre, esetleg hétköznapokon is. Hiszek-e a Szentmise erejében? Nem könnyű, mert nem feltétlenül ebben a világban látom meg hatását. Mégis, ha meg tudom erősíteni magamban a Szentmise végtelen erejét és értékét, akkor törekedni tudok rá, hogy gyakran legyen részem benne, gyakran ajánlhassam fel magamért vagy másért a Szentmisét.

Fülöp Ákos plébános

Urunk, Istenünk, engedd, hogy téged egész lelkünkkel imádjunk, embertársainkat pedig őszinte szívből szeressük.

Február 2
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe
a megszentelt élet napja

Mária és József bemutatják elsőszülött gyermeküket Istennek, ahogyan a törvény előírta. A fény ünnepe ez a nap, ahogy Simeon megfogalmazza: „Őt adtad számunkra, csodájára minden népnek, hogy fényeskedjék az egész világnak, mint választott néped dicsősége.”
Néhány év óta a megszentelt élet napja is ez a nap, amikor azokért imádkozunk, akik egész életüket szerzetesként Istennek szentelték. Manapság, hála Istennek, egyre többször találkozhatunk velük az élet különféle területein. Imádkozzunk értük!

évközi 3. vasárnap                                          2015. január 25.

Énekeljetek az Úrnak új éneket, minden föld az Úrnak énekeljen! (Zsolt 95,1-6)

Emberhalászokká teszlek titeket!
Az elmúlt vasárnap János evangéliumából hallottuk az első találkozást Jézus és a tanítványok között. Ma a Márk szerinti evangéliumot olvasva tanúi lehettünk annak, hogy az első hívó szóra követik Jézust. Fontos, hogy amikor a Szentírással foglalkozunk, ne csak egy-egy részt lássunk, hanem az egész fényében olvassuk a kiválasztott szakaszt.
Gondolom, az első találkozás után bennük élt a vágy, de jó lenne ennek az embernek közelében lenni. Ez teljesedik be a meghívásban. Ugyanakkor látjuk az apostolok életében, hogy nem könnyű sétaútra hívta őket Jézus. Mégis, botlásaik ellenére, kitartottak mellette, követték, tanultak tőle, végül pedig életüket adták a Mesterért.
Ha megnézzük Istennel való kapcsolatunkat, talán bennünk is él a vágy, hogy Jézus közelében legyünk. De nem elég, hogy vágy van bennünk, tennünk is kell kiteljesedéséért. Jézus követése ma sem könnyű, ma sem kényelmes sétaút. De megtapasztalhatjuk, hogy Érte, Vele érdemes az erőfeszítéseket vállalni. És napról napra megtapasztalhatjuk az örömöt is.
Valami hasonlót élhetünk meg a másik emberrel való kapcsolatunkban is. Ha szimpatikus, igyekszem megismerni, egyre fontosabb lesz számomra. Persze minden emberi kapcsolatban vannak nehézségek, van, amit másképp látunk, van, amiben nem értünk egyet. Mégis, a legfontosabb kapcsolatainkban ezeken a csalódásokon túl tudunk lépni, és megtapasztalhatjuk az örömet, amikor újra és újra mellette döntünk.
Mire hív engem Jézus? Mi az, amit nem tudok otthagyni, amihez nagyon ragaszkodom?
Mindannyiunknak ad feladatot Isten. Ez lehet kinek – kinek más, de az egy testben együtt haladunk, együtt hirdetjük Isten országát. Mindannyian részei, fontos részei vagyunk Krisztus testének. Tegyük bátran, amit Isten ránk bízott!
Fülöp Ákos plébános

Mindenható örök Isten, irányítsd tetteinket tetszésed szerint, hogy szent Fiad nevében minél több jót tegyünk.

évközi 2. vasárnap                                          2015. január 18.

Elvitte őt Jézushoz

Keresztelő János látja, hogy a lélek, mint galamb leszáll Jézusra és rajta is marad. Isten jele ez számára, hogy Ő az, aki utána jön, és nagyobb, mint ő.
János két tanítványát elküldi Jézushoz, akik nála maradnak, akiket megragad Jézus személye. Hogy mi történt ott, nem tudjuk, de nem is lényeges. A folytatás viszont sokat mond. András mindjárt szól testvérének, Péternek, és elviszi őt Jézushoz.
Én is találkoztam Jézussal. Kinek köszönhetem? Milyen következménye van bennem a vele való találkozásnak? Kinek adom tovább, amit megtapasztaltam? Gyermekemnek,  szomszédomnak, munkatársamnak, a mellettem élő embereknek. Életem, a másik mellé való odaállásom, lehet jelzése annak, hogy találkoztam Jézussal.
Mester, hol laksz, kérdezik a Jézus nyomába szegődők. Megismerni a másik embert úgy lehet, ha ő beenged életébe. Megismernem a másik embert úgy lehet, ha beengedem életembe. Ki az, akit közel engedek magamhoz? Mi erősíti bennem a bizalmat, a nyitottságot?
Isten kegyelme megerősít, hogy tegyek róla tanúságot, hogy merjem megmutatni magamat, bensőmet a másik ember előtt.
   Fülöp Ákos plébános